Megette a személyi igazolványát, elitta a katonakönyvét címmel közölt bűnügyi tudósítást a Népszava 1968 szeptemberében. A cikkben Sz. Zoltán kalandjait taglalták, aki az ingyenes vendéglői fogyasztás megszállottja volt. A budapesti fiatalember egyszerű trükkel játszotta ki a fizetőpincérek éberségét: fogyasztás után rosszullétet színlelve mentővel vitette el magát a különféle vendéglőkből. A cikk szerint Sz. huszonkilencszer játszotta el a nagybeteget, de mint az összes szélhámosnak, neki is az lett a veszte, hogy pofátlansága nem ismert határokat: az egyik alkalommal a személyi igazolványát, máskor a katonakönyvét hagyta zálogba a helyszínen, amelyeket persze elfelejtett kiváltani.
Mindezt azért idézzük fel, mert a cikk három olyan egységet említ, ahol Sz. Zoltán jól megebédelt – a Bástyát, a Paprikát és a Jó étvágyat vendéglőt – s e három közül a középsőt ötven év elteltével mi is kipróbálhattuk. Azt persze csak találgatni lehet, hogy a hatvanas években mennyire volt felkapott és milyen vendégkörrel bírt a Dózsa György út 72. szám alatt működő egység: lehet, hogy azok jártak ide, akiknek túl drága volt a Gundel, de az sem kizárt, hogy ugyanúgy elsősorban a turistacsoportok kedvéért működött, mint mostanában.
A név alapján az lenne meglepő, ha nem „magyaros jelleg” dominálna. A csárdásbelsőt nádfedéllel és búbos kemencével, a gerendákról fürtökben lelógó paprikafüzérekkel nyomatékosították, egyedül a villámkezű prímás hiányzik népi zenekara élén. A Jókai-bableves (1290 Ft) annak ellenére is kellemes, hogy a tetején hártya úszkál, és hús is lehetne több benne. A bélszíngulyást (3850 Ft) inkább lecsós marhapörköltnek neveznénk, de annak nagyon drága. A mandulás pisztrángfilé (2880 Ft) egy fokkal jobb, bár az kissé furcsa, hogy a halat nem egészben mérik. A bécsi szelet (2650 Ft) átlagos, legfeljebb a panír emlékezetes, az ugyanis pont olyan, mintha megállt volna az idő 1968-ban. És a túrógombóc (930 Ft) után sem lódul meg az időgép. Sajnos nem tudtunk katonakönyvvel fizetni.
