2,4 milliárd eurós pert vesztett a Google az Európai Bizottság ellen

  • narancs.hu
  • 2021. november 10.

Gazdaság

Az EU Törvényszéke fenntartotta a versenyjogi szankciót.

Elutasította a Google fellebbezését az EU Törvényszéke, a bíróság ezzel helybenhagyta azt a 2,4 milliárd eurós versenyjogi bírságot, amelyet 2017-ben szabott ki a cégre az Európai Bizottság - írja a Politico.

A Bizottság azért büntette meg a Google-t, mert az keresőmotorjában saját árösszehasonlító szolgáltatását kedvezőbb helyzetbe hozta a versenytársainál, ezzel domináns pozíciójával visszaélve torzította a versenyt.

A mai bírósági döntést még meg lehet támadni az EU Bíróságán, a legfelsőbb bírói fórumon, ugyanakkor komoly precedenst teremthet a techóriások elleni fellépésben, a Politico szerint a Google más versenyjogi ügyeire de például az Apple Music vagy a Facebook Marketplace megítélésére is kihathat. 

A 2,4 milliárd eurós összeg a valaha volt második legnagyobb versenyjogi bírság az EU-ban. Az abszolút rekordot is a Google tartja, 2018-ban 4,34 milliárdra büntették az Android rendszer versenytorzító aspektusai miatt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.