7 százalék fölé emelte "soron kívül" az irányadó kamatot az MNB

  • narancs.hu
  • 2022. június 16.

Gazdaság

A vártnál nagyobb inflációra és szigorúbb kamatkörnyezetre kell készülni.

Csütörtökön 50 bázisponttal 7,25 százalékra emelte a Magyar Nemzeti Bank az egyhetes betétek kamatát, ami egy ideje irányadó kamatnak számít. Bár az emelés nem teljesen váratlan, az időzítése miatt rendkívülinek mondható. Rendkívüli, mert bár az egyhetes betét kamatát, ahogy az a nevéből is következik, hetente emelhetnék, az MNB egy ideje csak a jegybanki alapkamattal együtt, a Monetáris Tanács havi ülése után emeli ezt is. A Monetáris Tanács viszont csak a hónap végén ül majd össze.

A kommunikált cél az, hogy idővel az alapkamat és az egyhetes betét kamata újra összezárjon.

A jelenlegi kamatemelés a bevett menetrenden kívüli. A mértéke is nagyobb az eddigieknél, az emelés 0,5 százalékpontos, miközben a jegybank egy ideje 0,3 százalékpontos lépésekkel haladt felfelé. Legutóbb márciusban volt 0,5 százalékpontos az emelés, akkor a ráta 5,35 százalékról 5,85 százalékra nőtt.

Mint ismert, múlt héten tette közzé a KSH a májusi inflációs adatot, ami szerint a ráta éves alapon 10,7 százalékkal nőtt, gyorsabban, mint azt elemzők várták. A jegybank akkor azt kommunikálta, hogy lassítaná a kamatemelési ciklusát, ami még tovább gyengítette a már amúgy is rekordokat döntögető gyenge forintot.

A vártnál nagyobb inflációra és szigorúbb kamatkörnyezetre kell készülni, mindeközben a forint egyre gyengül, így hát az MNB-nek is lépnie kellett. Ennek meg is volt az azonnali piaci hatása, a forint az euróval szembeni árfolyama a bejelentés után erősödni kezdett, átmenetileg 394,5 forintig is visszaerősödött egy euró ára.12 óra körül 397,5 forintba került egy euró.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.