Akar László, a GKI-csoport vezérigazgatója

"A folyamat az igazi gond"

  • Mészáros Bálint
  • 2013.01.05 09:12

Gazdaság

Nemcsak pillanatnyi recesszióban van az ország, hanem a távolabbi kilátások is nagyon borúsak. Az egyetlen stabilizáló tényező a kormány ragaszkodása a három százalék alatti hiányhoz, ami némi választások előtti osztogatást is lehetővé tehet - mondja a gazdaságkutató, a Horn-kormány volt pénzügyi államtitkára, akit a GKI javaslatai és az MSZP programja közötti összefüggésekről is kérdeztünk.

Magyar Narancs: Hogyan értékeli a magyar gazdaság idei teljesítményét? Történt érdemi változás?

Akar László: A magyar gazdaság recesszióban van, és most már a kilátások is minimum stagflációs jellegűek: magas infláció és a gazdaság stagnálása várható. Idénre a GKI már régóta másfél százalékos GDP-visszaesést valószínűsített, de míg korábban azt hittük, hogy 2013-ban elindulhat a növekedés, ma már ez sem tűnik reálisnak. A kormány azt a lehetőséget is elmulasztotta, hogy az IMF-hitelhez kapcsolódóan legalább félfordulatot hajtson végre, és ezzel olcsóbbá tegye az adósságfinanszírozást, kicsit megnyugtassa a befektetőket. Sőt erőteljesebben haladunk a rossz irányba. Például míg korábban a bankadó fokozatos kivezetéséről volt szó, mára eljutottunk oda, hogy ez stabil eleme lett a rendszernek, és a pénzügyi szektornak további különadókat is kitaláltak. A más szektorokra kivetett különadókat sem szüntette meg a kormány, csak átalakította azokat. Korábban a nagy elosztórendszerek reformjában is lehetett bízni, most már egyértelmű, hogy bár mindent felforgatnak, nagyon kevés a racionális lépés, és a változások millió új problémát generálnak. Összességében a magyar gazdaság helyzete lényegesen romlott az utóbbi évben. Ugyanakkor szerencséje volt a kormányzatnak, hogy a nemzetközi pénzügyi környezet viszonylag kedvezően alakult, és ezért nem futottunk bele egy finanszírozási válságba. De a gazdaság perspektíva nélküli pályán mozog, és nincs arra esély, hogy ez 2014-ig meg tudjon változni.


Fotó: Németh Dániel

MN: A GKI csaknem 500 milliárd forintra becsülte az IMF-megállapodás elmaradása miatti gazdasági kárt. Miből jön össze ez az összeg?

 

AL: Vértes András írása a Világgazdaságban egy év halogatás több évre elhúzódó hatását becsülte meg. Ebben benne van az államadósság finanszírozásának drágulása, a vállalati hitelek kamatában megjelenő magasabb országkockázat, illetve a devizahitelek törlesztőrészletének a forintgyengülés miatti emelkedése. Az IMF-hitel hiánya egyrészt effektív többletköltséget jelent, másrészt a megállapodáshoz olyan lépéseket kellett volna tenni, amelyek egyébként is a magyar gazdaság és a társadalom érdekeit szolgálnák. Köztudott, hogy az IMF nem azokat a feltételeket fogalmazta meg, amiket szerte az országban kiplakátoltak, hanem racionális gazdaságmenedzselést kért. Olyat, amiket Európában a konzervatív és a baloldali kormányok úgy általában csinálni szoktak. De a fő probléma az, hogy a magyar gazdaságpolitika az országot stagnáló-recessziós pályára vitte, megszűnt a befektetői bizalom, a tőke inkább távozik, mint bejön, a nemzetközi munkamegosztásból kiszorulunk, a hazai kkv-k sem igazán látják a lehetőségeiket, egy éve már a lakosság is elkezdett pánikolni, és a betétei egy részét a környező országokba vitte. A perspektíva hiányát mindenki érzi: már több magyar ment el, mint az 56-os emigrációs hullám után, a felsőoktatásban zajló folyamatok miatt tanulni is egyre többen indulnak külföldre, és félő, hogy jó részük nem fog hazajönni. Természetesen a környezettől sem lehet elvonatkoztatni, az európai és a világgazdaság is számos problémával küzd, mindenhol alacsony a növekedés. De Magyarország teljesítménye rosszabb, mint a környező országoké.

MN: Speciel Csehország is recesszióval küzd.

AL: Ha megnézzük, a lengyelek, a szlovákok vagy akár a csehek lényegében visszatértek a 2008-as szintjükre, mi pedig jóval alatta vagyunk. Egy-egy év teljesítménye kevésbé lényeges, a rossz időjárás is visszavetheti a mezőgazdaságot, vagy például most Szlovéniában is költségvetési szigorításra volt szükség, aminek vannak azonnali hatásai. A folyamat az igazi gond. Nem lenne fair azt mondani, hogy ha jól vezetnék Magyarországot, akkor évi öt százalékkal nőne a gazdaság, mert ennek nincsenek meg a reális feltételei. De azért az sem normális, hogy a GDP ugyanakkora lesz 2013-ban, mint 2010-ben. Ha idén ugyan másfél százalékos a recesszió, de utána visszatérünk a normális növekedési pályára, mert a kétharmados parlamenti többséget a kormány olyan strukturális reformok végrehajtására használta, amelyektől a középtávú növekedési esélyeink növekedtek, akkor az egy másik helyzet volna. Most zajlik a vita az uniós forrásokról, és a következő ciklusban Magyarország minden jel szerint lényegesen kevesebbet kap, mint az előző hét évben, azaz súlyos eurómilliárdoktól esünk el. Ennek egyik oka, hogy néhány hónappal ezelőtt az uniós szakértők arra jutottak, hogy 2020-ig Magyarország éves átlagban nem képes 0,8 százaléknál gyorsabb növekedésre, márpedig a kohéziós források maximuma ettől függ. Ez elképesztően kicsi növekedés, pedig lehet, ha most számolnák, még ennél is kisebb szám jönne ki nekik. A jövedelemátrendező intézkedések következtében az alacsonyabb jövedelműektől elvettek, a magasabb jövedelműeknek kedveztek, tehát a legtöbben romló életszínvonallal találkoznak, csökken a fogyasztásuk, egy viszonylag szűk réteg helyzete ugyan javul, de ők szintén nem fogyasztásra költenek. Olyan társadalmilag is kedvezőtlen konstelláció állt elő, aminek még gazdaságélénkítő hatása sincsen.

MN: A későbbi kilábalás miatt nem lényegtelen, hogy most csak a növekedési potenciálunkat nem használjuk ki, vagy maga a potenciál is csökken?

AL: A növekedési potenciálra különböző bonyolult számítások vannak, amelyek igen eltérő eredményeket adhatnak, de az biztos, hogy már a potenciál is csökkent. A beruházások olyan mértékben estek, hogy alig van esély a növekedésre. Magyarország erősen exportorientált ország, és az export háromnegyedét a multinacionális vállalatok adják. Az ország megítélése annyira leromlott, hogy amikor ezek a cégek a termelési szerkezetüket érintő döntést hoznak, akkor hátrasorolják a magyar telephelyeket. Nem feltétlenül bezárásról van szó, a meglévő kapacitások még kifutnak, csak az újakat jellemzően nem itt hozzák létre, hanem mondjuk Lengyelországban vagy Romániában. Nyilván vannak kivételek, a Mercedes már nem fogja az évekkel ezelőtt eldöntött fejlesztéseit leállítani, de általában ezt a helyszínt nem találják biztonságosnak, mert bármikor eltalálhatják őket egy különadóval. A tevékenységek visszafejlesztésével a beszállítók lehetőségei is kisebbek lesznek, az ott dolgozóknak csökken a bére, és ők is kevesebbet fogyasztanak.

MN: Nyilvánvaló kormányzati törekvés, hogy a multik helyét vegyék át a magyar vállalkozások. Ebből mi valósulhat meg?

AL: Az a kérdés, hogy a hazai kkv-szektor mennyit képes exportálni, mert momentán az export kis részét adják. De amelyik vállalkozásnak van is fejlesztési elképzelése, beruházási hitelt egyáltalán nem kap hozzá, és már forgóeszközhitelt is egyre kevésbé - a magyar bankrendszer állapota nem a multikat hozza rossz helyzetbe. A kkv-k pénzügyi helyzete is romlott, hiszen stagnáló piaci helyzetben - az adóátrendezéssel összefüggésben - megemelték a bérköltségüket. A nem exportorientált hazai cégek pedig hova fejlődjenek, amikor a kormányzati intézkedések csökkentik a belső fogyasztást? Az import egy részét természetesen ki lehet váltani hazai termeléssel, de ahhoz versenyképesnek kell lenni. Ennek azért komoly korlátai is vannak, hiszen hazai kkv nem fog elkezdeni autót vagy tartós háztartási cikkeket gyártani, és még az élelmiszereknél is vannak olyan termékek, amiket egyes időszakokban csak importból tudunk beszerezni. Összességében Magyarországnak továbbra is exportorientált fejlődésre volna igazán esélye. Az Európai Unió a következő években előre láthatóan viszonylag alacsony növekedési pályán mozog, a mi régiónk ehhez képest valóban dinamikusan fejlődő terület. Egy politikai-gazdaságpolitikai fordulat után Magyarország is vissza tudna térni az 1,5-2 százalékos növekedésre, ami az évtized vége fele talán három százalékra is felmehet. Ez a mostani mínusz másfél százaléknál lényegesen jobb.

MN: A magyar kormány egyetlen sorvezetője mostanra a három százalék alatti költségvetési hiány. Az egyszer már belengetett 150 milliárd forintos zárolásnak a kohéziós támogatásokból ennyire erős a visszatartó hatása?

AL: Az év elején kilátásba helyezett megvonás a támogatásoknak csak egy kisebb részéről szólt, a túlzottdeficit-eljárás fennmaradásával sokkal többet kockáztatna az ország. Ha a költségvetési hiány a három százaléknál jóval nagyobb lenne, akkor az uniós szankció ad absurdum a kohéziós alapokból érkező támogatások teljes leállítása is lehet. Hatalmas összegről van szó, aminek azonnali gazdasági, és óriási politikai ára lenne. A támogatások mögött projektek és megvalósítók tömege van, és azt már tényleg nem lehetne elmagyarázni, hogy miért jó nem kapni uniós támogatásokat. Az, hogy az IMF-megállapodás elmaradása ellenére viszonylag erős a forint és a kamatfelár viszonylag alacsony, két dolognak köszönhető. Egyrészt olyan az általános helyzet a pénzpiacokon, hogy máshol nagyon alacsonyak a kamatok, ezért a magyarországi kamatok kecsegtetőek. Másrészt a pénzpiac megértette, hogy a túlzottdeficit-eljárás erősen fogja a magyar kormányt, bizonyos értelemben erősebben, mint egy IMF-program. A három százalékhoz ragaszkodás mára igazából az egyetlen stabilizáló tényező a pénzpiacok megítélésében. Most úgy tűnik, hogy a különböző csomagokkal júniusig, a túlzottdeficit-eljárásról szóló végleges döntésig a kormány tartani tudja a hiányt. Ha kikerül az ország az eljárás alól - ami azért kétesélyes -, akkor utána könnyebben próbálkozhat a kormány egy nagyobb hiánnyal járó választási költségvetéssel, mert bár az eljárást újra lehet indítani, de a döntésig hosszú idő telhet el. Persze, ha a piac azt veszi észre, hogy IMF-megállapodás sincs és az uniós fék sem működik, akkor pillanatok alatt hisztérikus helyzet alakulhat ki. Ezért az a valószínűbb, hogy ha lesz is választási költekezés, az finomabb keretek között marad. De hát ez a kormány már sokszor okozott meglepetést.

MN: A GKI Gazdasági kilábalás címen gazdaságpolitikai koncepciót készített. Az anyagot az MSZP pártalapítványa rendelte meg, és Mesterházy Attila programbemutatóján is részt vett a GKI. Tulajdonképpen az önök koncepciója az MSZP hivatalos programja?

AL: A GKI az előrejelzéseit általában eljuttatja a pártok parlamenti frakcióihoz, és szokott közöttünk kommunikáció is lenni - korábban például a GKI konferenciáin Matolcsy György többször adott elő, mint bárki más. Most a Táncsics Alapítvány azzal bízott meg bennünket, hogy a 2014- 2018 közötti időszak kormányzati teendőit dolgozzuk ki. Ez eleve egy vitaanyag, az pedig már az MSZP felelőssége, hogyan használja fel a saját programjánál. Ha a mi anyagunkat összehasonlítjuk az MSZP gazdaságpolitikai tervezetével, akkor az látszik, hogy a koncepciónkat szakmai alapnak elfogadták, a stratégiai megállapításokat átvették. Az egyes szakterületek alaposabb kifejtését viszont sok esetben kivették a mi anyagunkból, mert ők külön fognak szakpolitikai programokkal jelentkezni. A megbízásunk szerint egyébként még mi is átdolgozzuk az első anyagot, és nyilván ők is alakítanak még rajta, aztán egy ponton túl feltételezhetően elválik a kettő egymástól.

MN: A GKI szerepe azért érdekes, mert az adórendszertől az egészségügyig a legtöbb terület politikai döntést igényel, nem steril szakmai kérdésekről van szó.

AL: Arra nem is kaptunk megbízást, hogy a közlekedés vagy az egészségügy átalakítását részleteiben vázoljuk, de mi úgy gondoltuk, hogy az összefüggések miatt ezek a fő irányokat tekintve nem megkerülhetők. A rendszerekhez természetesen sokféleképpen hozzá lehet nyúlni. Például a természetbeni egészségügyi ellátások finanszírozásáról szóló kártyapénzes konstrukciónk az MSZP programjában nem szerepel ilyen direkten. Szerintünk ez jó megoldás lenne, és most olyan helyzet állt elő, hogy ennek a bevezetését az adózás progresszivitásának visszaállításával, illetve a kártyapénz támogatásával együtt zökkenőmentesen meg lehetne oldani, de erről még nyilván vita lesz. Általánosabban az anyagunkkal egy karácsonyfát állítottunk, bizonyos díszeket már felraktunk rá, de ezeket természetesen ki lehet cserélni. A fő kérdés a növekedés újraindítása, ebben kulcsmomentum a bizalom és a jogállam helyreállítása, a felelős és szakszerű kormányzás. Az is egyértelmű, hogy az új kormány nem indíthat osztogatással, mert egyszerűen nincs rá fedezet, legfeljebb átcsoportosításokról lehet szó. Azt pedig mindenképpen üdvözölni tudjuk, ha valaki végre úgy akar készülni a kormányzásra, hogy előtte összerakja, körülbelül mit akar csinálni. És ezt kivételesen előre meg is akarja mondani a választóknak.

MN: Az MSZP olyan szinten sem szólt bele a programkészítésbe, hogy a politikailag vállalhatatlannak tűnő lépéseket ki kell hagyni?

AL: Nyilván mindenki el akarja kerülni, hogy olyan anyagot készítsen, amivel a megrendelő azután totálisan nem ért egyet. Ezért konzultáltunk velük, és volt egy-két ügy, ahol tekintettel voltunk az igényeikre. De ezzel együtt számunkra ez abszolút vállalható szakmailag, és úgy tűnik, sok politikust is ráébresztett a realitásokra. Az MSZP-nek is vállalható, hiszen alapvetően átvették a saját programjukba, és az MSZP-től független közgazdászkörök is eddig jellemzően pozitív visszajelzésekkel éltek. Az az ambíciónk, hogy a végleges anyagunkat majd hasznosítani fogja az a politikai erő, amelyik 2014-ben kormányozni fog. Persze az is előfordulhat, hogy ez az erő ismét a Fidesz lesz, de a mostani kormánypolitika szerintem folytathatatlan. Nem kizárt tehát, hogy ha nyer, a Fidesz irányvonalában is lenne váltás. A gazdaságnak szigorú törvényei vannak, és ha az emberek négy év után nem is lesznek any-nyira elégedetlenek, nyolc év után már biztosan. Már ha egyáltalán lenne nyolc év, hiszen sosem lehet tudni, válságban mikor fogy el a társadalom türelme.

Neked ajánljuk