A fejlett világban a 80-as évek közepe óta jelentősen nőtt a jólét - de nőttek a jövedelmi egyenlőtlenségek is. Főként az Egyesült Államokban; de a tendencia érvényes a fejlett Európára és a rendszerváltás utáni Kelet-Európára is.
Az egyenlőtlenség és a gazdasági növekedés összefüggéseinek értelmezése azért fontos, mert a válság leküzdéséért hozott gazdaságpolitikai döntések nagy része eddig nem volt sikeres. Sokan úgy vélik, a problémák mögött olyan társadalompolitikai tényezők állnak, amelyeken nem lehet kizárólag gazdaságpolitikai eszközökkel segíteni. Legtöbben abban is egyetértenek, hogy ez az ok a társadalmi egyenlőtlenség és az egyenlőtlen társadalmakra jellemző nagy politikai megosztottság.
A messzi észak
A polarizált társadalmakban szélsőségesen különválik a szemben álló felek véleménye, kicsi az esély a konszenzusos döntéshozatalra. Az amerikai kongresszusban 2011 őszén kíméletlen viták folytak a költségvetés egyensúlyának helyreállításáról, a két párt véleménye szinte semmiben nem egyezett, s ez nyilván hátráltatta a válság megoldásához létfontosságú politikai intézkedéseket. A spanyol szakszervezetek ellehetetlenítették a munkavállalás kereteinek lazítását, ami generációs szakadást eredményezett. Az idősebb, biztos munkával rendelkező munkavállalók mellett a fiatalok tömegei még alkalmi munkához sem jutnak, az ifjúsági munkakélküliség 50 százalékhoz közelít, és fiatalok tömegeit űzi el az országból. Németországban viszont a válság kitörésekor a kormány javaslatára a vállalatok meg tudtak állapodni dolgozóikkal, hogy átmenetileg csökkentett munkaidőben, csökkentett bérért dolgozzanak; a vállalatok nem kényszerültek elbocsátásokra, és mindenki jól járt. Vitathatatlan, hogy a válság megoldását a konszenzusteremtés képtelensége súlyosan gátolja.
A válság heves bírálatok célpontjává tette az európai jóléti modellt is - ám az európai jóléti társadalmak sokkal sikeresebben óvták meg a háztartásokat a krízis hatásaitól, mint például az amerikai rendszer. Sőt: a válságkezelés azokban az európai államokban a legsikeresebb, ahol a jóléti modell széles körű esélyegyenlőséggel párosul. Az esélyegyenlőségre büszke Finnország, Svédország, Dánia és Norvégia 2011-ben is a világ 15 legversenyképesebb országa között sorakozott. Finnország egyik fő nemzeti brandje a kiemelkedően esélyteremtő oktatási rendszer, Svédország a világ legbefogadóbb társadalma, Norvégiában pedig jó tizenöt éve azonos számú nő és férfi vesz részt a politikai döntéshozatalban. Ezek az egalitárius országok jelentős anyagi erővel járulnak hozzá a harmadik világ fejlesztéspolitikájához is. Gyakran vállalnak szerepet a nemzetközi béketeremtésben. Mindemellett lakóik a világon a legboldogabb és legelégedettebb emberek. A példájuk azt igazolja: igenis van olyan sikeres piacgazdaság, amely a befogadó társadalmat is megvalósítja.
A finnek, svédek, norvégok racionális és együttműködő népnek tartják magukat. A társadalmi szolidaritás azonban nem a kollektivista értékek miatt erős, hanem épp azért, mert megbecsülik az egyént, és tiszteletben tartják azon jogát, hogy saját fejlődéséhez, az önmegvalósításhoz lehetőséget kapjon. A társadalmi mobilitáshoz elengedhetetlen, hogy az egyén kiléphessen a különböző alárendeltségi viszonyokból: a szegények a segélyek szorításából, a munkások a munkaadóktól, a nők a férjüktől, a gyermekek a szülőktől, az idősek a gyerekeiktől való függésből. Az erős esélyegyenlőségi morál éppen ebből a modern, individuális társadalomképből ered, amely az egyéni szabadságra épít. A társadalmi és politikai intézményeknek pedig az a szerepük, hogy csökkentsék a származási adottságokból fakadó kiszolgáltatottságokat. A családfelfogás is az autonómiára és a partneri viszonyra fókuszál, s vitathatatlan sikere, hogy Európában az északi országokban a legnagyobb a születésszám, miként a nők munkavállalási hajlandósága és a párok együttélési ideje is. Az északiak úgy vélik, a legnagyobb nemzeti értékük maga a népesség, ezért jelentős befektetéseket szánnak a humánerő képzésére és egészségének megőrzésére.
E szemlélet veleje a hosszú távú gondolkodás, amihez viszont erős igény szükségeltetik a konszenzusra. Az északi országok megcáfolták a társadalmi bizalomról alkotott korábbi téziseket is, amelyek a társadalmi tőke kialakulásához a kicsi, egymást jól ismerő tagokból álló közösségeket tartották megfelelő közegnek. Az északi országokban az embereket összekötő, a különbségeket áthidaló bizalom a szélesebb társadalmi közösségben is működik. Az ehhez társuló erős normakövetési hajlandóság azt is eredményezi, hogy ezekben az országokban alacsony a korrupció, és etikus üzletszervezés jellemzi a vállalatokat. Ez a fejlett és stabil kulturális közeg tette lehetővé az északi kapitalizmus sikeres megvalósítását hosszú időn keresztül.
Könnyű nekik, mondhatnánk, boldogan és türelemben élni ekkora gazdagság közepette. Csakhogy az északi országok a II. világháború előtt egyáltalán nem voltak gazdagok - ahogy a mostani válság sem kerülte el őket, az infláció, a strukturális munkanélküliség és az újfajta társadalmi feszültségek őket is megtépázták. A liberális bevándorláspolitika a megtorpanó gazdasági környezetben jelentős társadalmi feszültségeket gerjesztett: az etnikai és vallási sokféleség próba elé állítja ezeket a tradicionálisan homogén társadalmakat is. Nem egyszerű feladat a jóléti állam fenntartása sem.
Ám gyors alkalmazkodó lépésekkel képesek voltak mérsékelni a negatív hatásokat. Az északiak a 80-as, 90-es években már átestek egy jelentősebb pénzügyi válságon: ezt arra használták, hogy modernizálják gazdaságukat. Úgy vélik, a társadalmuk azon képessége segített nekik régen is, most is, mellyel képesek tanulni a megpróbáltatásokból. Osztják Rahm Emmanuel híres mondását: sose hagyj kárba veszni egy jó válságot! Az utóbbi években az állam finanszírozta területeken is szükségessé vált a piac bevonása - sokan tartanak attól, hogy ez aláássa a korábbi társadalmi konszenzust. Az északiak azonban abban bíznak, hogy alapvető értékeik, az egyéni szabadság és a társadalom felelőssége a szabadság biztosításában lehetővé teszi, hogy csökkenő források mellett, piacibb körülmények között is jól működjön a társadalom. Az újonnan bevezetett piaci szolgáltatásokkal szemben szigorú elvárásokat támaszt az állam: a kiszámíthatóság, az egyenlő hozzáférés és a magas minőség követelménye továbbra is megkülönbözteti ezt a rendszert a színtisztán piaci alapú társadalmaktól.
Közegellenállás
Az északi modell értékvilágát a World Value Survey a "protestáns Európa" névvel illetett csoportba sorolja - úgy tűnik, a siker leginkább kulturális kérdés. Pár tanulság azonban más kulturális közegben is fontos lehet. A nagy egyéni szabadság nem szükségszerűen vezet társadalmi széteséshez és bizalmatlansághoz - épp ellenkezőleg. Létezik olyan állami szerepvállalás, amely odafigyel a polgárokra, befogadó politikára ösztönöz, de nem akar paternalista módon rátelepedni a polgárokra. Ha az állam vállalásai reálisak és hihetők, megnövekszik az állampolgári bizalom is. És végül: igenis lehetséges a rövid távú optimalizációkon túlmutató, hosszú távú politikai gondolkodás.
Az elmúlt években számos nagy nemzetközi szervezet jutott hasonló következtetésekre. Az IMF kutatói igazgatóságának vezetői, Andrew Berg és Jonathan D. Ostry legújabb tanulmányukban amellett érvelnek, hogy a társadalmi egyenlőség növelése és a fenntartható gazdasági fejlődés ugyanannak az éremnek a két oldala. Az OECD egyik tavalyi jelentése szerint az egyenlőtlenséget csökkentő jó kormányzati lépések mindenekelőtt a társadalmi mobilitást célozzák, a fiatalok, az idősek, a nők és az etnikai kisebbségek gazdasági aktivitását. Az erős ösztönzők azonban csak akkor működnek, ha az állam képes biztosítani a szabály- és érdemalapú társadalom működését.
Ha azonban a kormányzati erőfeszítések kedvezményezettjei rendre kivételezett csoportok és bennfentes vállalkozók, és a társadalom széles körei nem juthatnak hozzá azonos mértékben a forrásokhoz, ott a kitűzött célok és a kormányzati lépések között túl nagy ellentmondás feszül, az eredmények kétségesek. Az egyenlőtlen társadalmi közeg nagy veszélye pedig az, hogy előhívja a populista, protekcionista és antiglobalista érzelmeket, amelyekkel szélsőséges erők könnyen manipulálnak.
