Tartalom

(2012-12-13)

Kis-Magyarország

Számok a vidéki szegénységről

Kis-Magyarország

A nyomor grádicsai

A terjedő szegénységről a kikapcsolt közszolgáltatások, a halálozási adatok vagy a vasúti menetrend is sokat elárulnak.

Publicisztika

Csabai Tamás

Publicisztika

Nem szabad legitimálni

Érvek a választási bojkott mellett

Nem pont így volt, de próbáljuk elképzelni: az MSZMP 1985-ben meghallja az idők szavát, és meghirdeti, hogy a Hazafias Népfronton kívüli - értsd: ellenzéki - jelölt is indulhat az országgyűlési választáson.

Dósa Mariann

Publicisztika

Két jövő

A hajléktalanságról az újabb nemzeti konzultáció előtt

Az Alkotmánybíróság (AB) 2012. november 12-i határozatában nemcsak megsemmisítette a szabálysértési törvény azon rendelkezését, amely büntetni rendelte a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát, de indoklásával egy haladó szellemiségű, az emberi méltóság és a szociális állampolgárság talaján álló társadalom lehetőségének képét is felvillantotta.

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Egotrip

Szerencsés csillagzat alatt

Vajon annak tudatában indította el kamatcsökkentő ciklusát a magyar jegybank, hogy a világ pénzügyi befektetőit optimista hangulat uralja el, vagy csak szerencséje volt, hogy így történt?

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Erősödő jelek

Időközi önkormányzati választást nyert egy szolnoki egyéni körzetben az MSZP, ráadásul olyanban, amelyik az előző választásokon egyértelműen jobbra húzott.

A szerk.

A szerk.

Butí-tani

A vezető ül félhomályos dolgozószobájában, asztali lámpája sápadt fényt vet a papirosra, amin az imént még dolgozott, javítgatott, kerekítgette a felsőoktatási intézmények keretszámait.

Belpol

Magát kötbérezi a BKK

Belpol

Motivációs eszközök

Nem bánik kesztyűs kézzel a BKV-val a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt., októberig több mint ötmillió forint kötbért fizettetett ki vele - holott jóformán a saját cége, mivel májustól a BKK átvette a BKV vagyongazdálkodása feletti ellenőrzést, igazgatóságába, felügyelőbizottságába a saját embereit ültette.

A Közgép Zrt. idei közbeszerzései

Belpol

Túl a 300 milliárdon

Bár a Közgép ügyeiben a nyilvánosság ingerküszöbe már meglehetősen magas, a közbeszerzéseken két év alatt konzorciumban elnyert több mint 300 milliárd forint érdemes a kiemelt figyelemre. A cég idén 3 milliárd forint osztalékot fizetett a tulajdonosoknak, akik közül Simicska Lajos személye már biztosan ismert.

Interjú

Belpol

"Előre hozott öregségi nyugdíj"

Dr. Funk Sándor pszichiáter-addiktológus

Huszonöt évig vezette a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályát, most felmondtak neki. Úgy tűnik, nemkívánatos személy lett a Lehel úton, mert bár orvoshiány van, arra kérték, hogy hét hónapos felmondási ideje alatt is csak a fizetéséért menjen a kórházba.

Fogyatékkal élőket ellátó civilek állami támogatása

Belpol

Kimaradt sor

Nem vagyunk láthatatlanok - hirdette magáról a november közepétől naponta félszáz, láthatósági mellényt viselő fogyatékkal élő az Országházban. Akciójukra azért volt szükség, mert sokáig úgy tűnt, hogy a fogyatékosokat segítő 66 civil szervezet az eddigi kétmilliárd helyett nulla forint állami támogatást kap januártól.

Gazdaság

Akar László, a GKI-csoport vezérigazgatója

Gazdaság

"A folyamat az igazi gond"

Nemcsak pillanatnyi recesszióban van az ország, hanem a távolabbi kilátások is nagyon borúsak. Az egyetlen stabilizáló tényező a kormány ragaszkodása a három százalék alatti hiányhoz, ami némi választások előtti osztogatást is lehetővé tehet - mondja a gazdaságkutató, a Horn-kormány volt pénzügyi államtitkára, akit a GKI javaslatai és az MSZP programja közötti összefüggésekről is kérdeztünk.

Külpol

A megosztott Egyiptom

Külpol

Az alkotmányozás káosza

Miután a nagyvárosokban zajló tüntetések hatására Hoszni Mubarak tavaly februárban lemondásra kényszerült, a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsa (FELT) vette át a hatalmat.

Film

Film

Film

Kispályás szerelem

A forgatókönyvet egy program írhatta, nos, kéne még a szoftveren picit cizellálni, főleg, ami a cselekmény-panelek összeillesztését illeti. Talán valami random hibaforrást elhelyezni, amikor az írói kreditet később jegyző szerző a "ki, kivel, mit, hogyan, meddig" kérdések eminens megválaszolásából álló alkalmazást futtatja.

Fantasymelléklet

Film

Orkok és szandálok

Fantasyfilmek

A csodákkal és valószínűtlenül is ismerős lényekkel telerakott darabok a mozizás kezdetei óta szögezik székbe a nézőket. Még akkor is, ha e műfajnak sokáig nem volt valami nagy becsülete.

Film

Film

Monte Wildhorn csodálatos nyara

Egy kutya és néhány gyerek - már a Shakespeare-korabeli színház is tudta, hogy mi kell a közönségsikerhez, Rob Reiner is erre a klasszikus elvre alapoz a Monte Wildhorn csodálatos nyarában. És persze arra, hogy Morgan Freeman akkor is elviszi a hátán a produkciót, ha netalántán kissé giccses, klisészerű családi dráma kerekedne a dologból.

Interjú

Film

"Szimplán nyers"

Tomer Sisley színész

Litván, belarusz és jemeni zsidó gyökerű családból származik, stand-up komikusként lett híres, ma a francia mozi egyik legnagyobb csillaga, aki Sharon Stone-nal, Kristin Scott Thomasszal játszhatott együtt. A Pesten most bemutatott Fehér éjszaka című akció-krimi-dráma miatt beszéltünk vele.

tévésmaci

Film

A kecske vödre

Amikor Sztupa és Troché az öregedésről beszélgettek, a végén mindig az almaevésnél kötöttek ki. Ott aztán hatástalanná váltak az érvek, mindegyik csak szajkózta a magáét. Mert az almaevésnek történelme volt, jól hallották, nem története, hanem történelme, még az ősidőkből.

Interjú

Film

"Költözzünk Brüsszelbe!"

Dominique Abel filmrendező

Fiona Gordonnal közös legutóbbi filmjét, A tündért most mutatták be a hazai mozik, arról kérdeztük a volt bohóc-színész-forgatókönyvíró-rendezőt.

Interaktív

Interaktív

Izgalom és öröm magyar módra

Prima Primissima díjátadó gála

Thomas Bernhard élete vége felé szentelt egy könyvet a díjainak, mivel bőséggel voltak elismerései, ám a groteszk hálásságáról és békülékenységéről is elhíresült osztrák író mindenhol úgy nyilatkozott, lyukas garast sem érnek a kitüntetések, teljes marhaságok, és akik osztják, rémes alakok.

Képzőművészet

Képzőművészet

A művészettörténet halott

Birkás Ákos: Fotómunkák a '70-es évekből

Egészen véletlen egybeesés, de ugyanannak a művészi attitűdnek a két különböző paradigmában való érvényesülése Birkás Ákos múzeumi felvételeinek kiállítása a Knoll Galériában, illetve Paul Cézanne műveinek a képzőművészeti tradícióval való párhuzamos elemzése a Szépművészetiben.

Fantasymelléklet

Képzőművészet

A testépítők piktora

Boris Vallejo amazonjai

A perui származású, 1964-ben Amerikába emigráló "művész" kétségkívül a fantasy art legismertebb képviselője.

Kiállítás

Képzőművészet

Oláh Mátyás László: régi köki

Az űrbázis narancssárga, hatszögletű ablakai már csak fotókon léteznek; a helyén épült jellegtelen pláza épp most egyéves, és készül csődbe menni. A képeket kopások keretezik, aljukat lefolyt festékcsíkok tarkítják, ahogy a feledés mossa el az emlékezet konstrukcióit.

Színház

Színház

A sajka

Herczeg Ferenc: Bizánc

A darabról és szerzőjéről mindenki hallott - Herczeg Ferenc Bizáncára illik jelentőségteljesen rábólintani (bár a Kék rókára és benne arra a bizonyos Cecilre jobban csillannak a tekintetek). Ahogyan azt is illik - legalább bizonyos körökben - tudni, hogy a világháború után méltatlanul indexre került szerző ebben az opusban mintegy megjósolta a Monarchia szétesését, 1904-ben.

Színház

Hamis

A tanú

Ezt a cikket máshonnan, mint Bacsó Péter mitikussá kondenzált filmjétől aligha lehet elkezdeni.

Zene

Interjú

Zene

"Egyszerűsödni akartam"

Bujdosó János zenész

Közel tucatnyi zenekarban gitározott és gitározik a Pop Ivantól és a Chakra Hackertől kezdve a Bardón, az Egy Kiss Erzsi Zenén és a Specko Jednón át az Ági és a Fiúkig és a Kistehénig. Most akusztikus triójával készített új lemezt, Gold For Leslie - Arany Lacinak címmel.

Lemez

Zene

Pozvakowski: Seven-peopleleft

A Győrből több mint tíz éve indult Pozvakowski gyakorlatilag az első olyan magyar zenekar volt az első néhány kiadványa idején - a Sinus 2002-ben, míg a Transistor 2004-ben jelent meg -, amit posztrocknak aposztrofáltak, hiszen a két kislemez megjelenése gyakorlatilag egybeesett azokkal az évekkel, amikor külföldön már vadul dübörgött a trend, Magyarországra pedig épphogy kezdett begyűrűzni.

Interjú

Zene

"Kicsit lelassultak a dolgok"

John Wright - Nomeansno

A legendás dzsessz-punk banda alapító, dobos tagjával év végén, az A38-on beszélgettünk a rájuk aggatott címkékről és a testvérviszályról, de szóba kerültek a kanadai sörgyártás égető kérdései is.

mi a kotta?

Zene

Néked énekelek

"[Verdi] nemcsak mint életrevaló okos ember, hanem mint magasabb műérzékkel bíró művész is, lassankint szakítani kezdett sorsosai avulásnak indult hagyományával.

Könyv

Fantasymelléklet

Könyv

Nincs mese

George R. R. Martin: A tűz és jég dala I-V.

A jelenlegi formájában csaknem ötezer oldalon terpeszkedő regényszériából még két kötet hátravan, de az már így is nyilvánvaló, hogy A tűz és jég dala - melyen a tévésorozatnak köszönhetően ragadt rajta visszavonhatatlanul a Trónok harca címváltozat - A gyűrűk ura óta az egyik legfontosabb monstrum a fantasy történetében.

Fantasymelléklet

Könyv

Koránérők

Mats Strandberg-Sara B. Elfgren: a Kör

A fantasyval bajban van az ember; mi a manó is az?

Fantasymelléklet

Könyv

Melankolikus szörnyvadászat

Andrzej Sapkowski: Vaják II. - A végzet kardja

Míg az amerikai rajongók még most is petíciókat írogatnak, hogy a kiadó illessze be menetrendjébe a regényméretű novellafüzért - ott a nyitókötet után rögtön a nálunk jövőre várható Tündevérrel folytatták -, itthon a kortárs lengyel fantasy alapvetése az 1992-es eredeti kiadás alapján készült, igen ízes fordításban olvasható, ami egyszerre adja vissza Sapkowski prózájának meseszerűségét és teszi nyilvánvalóvá a szörnyvadász vaják kalandjainak erős kapcsolatát a kelet-európai népi kultúrával.

Fantasymelléklet

Könyv

Az elvarázsolt Sztálin

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

A szerző nevét látva előbb ugrik be az Arany Hajnal Hermetikus Rendje, mint Leningrád blokádja.

Könyv

"Ez a hatalom lop" - Vlagyimir Szorokin író

A jég tette világszerte ismertté, de a Kékháj és utóbb Az opricsnyik egy napja is sokat tett kultusza gyarapodásáért. Legutolsó regénye, a Hóvihar ugyancsak olvasható magyarul. Az orosz irodalom sztárja e-mailen válaszolt a Putyin-rendszer és a művészek viszonyát firtató kérdéseinkre.

Könyv

Best of cseh vol. 2

Mariusz Szczygiel: Teremts magadnak édenkertet!

Hogy mit tesz az ember, ha lengyel létére felbuzog benne a csehimádat?

Lokál

Séta

Lokál

Párhuzamos történetek

Irodalmi sétát rendezett Nádas Péter nagyregénye alapján egy lelkes germanista, Hollósy-Gecseg Attila, aki egy kiscsoportnyi elszánt érdeklődővel együtt vállalta a téli időjárás viszontagságait.

Sport

Hokis sztrájk

Sport

Jegelt szezon

A profi amerikai sportligák közül ezúttal a jégkorongosok, vagyis a National Hockey League (NHL) körül zajlik a balhé. A játékos-szakszervezet és a csapatok tulajdonosai hónapok óta képtelenek megegyezni, ennek köszönhetően az egész szezon kútba eshet.

Lélek

Lélek

A beavatás élvezete - A "Jackass-jelenség"

Két srác felmászik a fenyőfa tetejére, majd egy társuk motoros fűrésszel kivágja alattuk a fát. Alsónadrágra vetkőzött férfiak botokkal ütnek egy vadméhekkel teli kast. A méhek dühödten kirajzanak, és másodpercek alatt összevissza csípik az embereket. Ilyen jelenetekkel van tele a Jackass három évadon át sikerrel futó szériája és a társaság azóta készült több mozifilmje. De miért vállalkoznak a sorozat készítői ilyen eszement és fájdalmas kalandokra? És ez miért akkora siker a nézők körében?

Gasztro

étel, hordó

Gasztro

Szőnyi

Pár évvel ezelőtt jártuk be Rákosrendező környékét (A tájseb, Magyar Narancs, 2008. november 20.), nem mondhatnánk, hogy a látvány elkápráztatott. "A kulcs tehát a büfében, melynek a neve: Manó.

chili&vanília

Gasztro

Katayef

A Közel-Kelet kulináris művészetében előkelő helyet foglal el a libanoni konyha, talán nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legnépszerűbb és legkifinomultabb.

Tudomány

Étkezés utáni aluszékonyság

Tudomány

Bólints, Tibi!

Egy jó ebéd után mi sem esik jobban, mint egy kis szundítás - legalábbis valami koncentrációt nem igénylő lazítás. De vajon miért kapcsolunk ki, ha tele a bendő?