A Lidl 186 milliós bírsága után a GVH a kormánynál szigorítaná a teljes kiörlésű termékek szabályozását

Gazdaság

Más teljes kiőrlésű pékárukat forgalmazó élelmiszerkereskedőket is vizsgál a Gazdasági Versenyhivatal, termékeik megfelelnek-e  az 50 százalékos keverési aránynak – tudta meg lapunk. A GVH kormányszinten is folytatja a „teljes kiőrlésű” minősítéssel való megtévesztés elleni harcot.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024 januárjában indított versenyfelügyeleti eljárást a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.-vel szemben, mert azt gyanította – fogalmazott közleményében a hivatal – hogy a cég négy, „teljes kiőrlésű” jelzővel forgalmazott termékével: a teljes kiőrlésű nosztalgia kiflivel, a teljes kiőrlésű stanglival, a teljes kiőrlésű pogácsa magvakkal, valamint a teljes kiőrlésű búzaliszt felhasználásával készült kakaós csiga édesítőszerek termékekkel megtéveszti a fogyasztókat, mivel azok a finomlisztnél kisebb arányban tartalmaznak teljes kiőrlésű lisztet.

A GVH vizsgálata kiderítette, a Lidl megtévesztette a fogyasztókat a 2020. június 6-tól alkalmazott kereskedelmi kommunikációjával, ezen termékek elnevezésével a termékek összetételét illetően. „Valójában az érintett termékekben a lisztnek csak mintegy 30-33%-a volt teljes kiőrlésű, a többi az elnevezéssel ellentétben olcsóbb és egészségügyi szempontból kevésbé előnyös finomlisztből készült. Hogyha egy vállalkozás „teljes kiőrlésű” jelzővel illet egy pékárut, akkor a termék alapanyagának legalább 50%-ban teljes kiőrlésű lisztnek kell lennie” – tudatta a GVH február 13-án kiadott bírságolásának magyarázó részben. A jogsértés miatt a GVH Versenytanácsa 186 millió forint bírságot szabott ki a Lidl Magyarországra. A nemzeti versenyhatóság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a Lidl kereskedelmi gyakorlata éveken át tartott és tart jelenleg is, ezért széles fogyasztói kört ért el, ami különösen érinti a cukorbeteg és inzulinrezisztens fogyasztókat, akik ezeket a termékeket részesítik előnyben.

Megkérdeztük a GVH-t, csak a Lidl pékárúit vizsgálta vagy más teljes kiörlésű terméket forgalmazó cégeket is, mivel tapasztalatunk vannak olyan termék is forgalomban, amelyek csomagolásán jelzik, hogy csupán 40 százalékos a tejles kiőrlésű liszt aránya. Válaszuk szerint más cégeket is vizsgálat alá vontak. „A panaszeljárások keretében jelenleg is vizsgálja további piaci szereplők »teljes kiőrlésű«” termékekkel kapcsolatos tájékoztatási, illetve kereskedelmi gyakorlatát.” A GVH Versenytanácsa a határozatában eltiltotta a Lidl Magyarországot a „teljes kiőrlésű” termékekkel kapcsolatos jogsértő gyakorlat további folytatásától.

A fogyasztók az ál-teljes kiőrlésű termékekkel való megtévesztésének ügye kormányzati szinten folytatódik. Mint megtudtuk, Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a magyar fogyasztók védelme érdekében versenypártolási javaslatban kezdeményezte az Agrárminisztériumnál a „teljes kiőrlésű” termékekkel kapcsolatos jogszabályi előírások felülvizsgálatát, illetve kiterjesztését.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.