A Samsung elismerte, hogy a rossz munkakörülmények dolgozók halálához vagy súlyos egészségkárosodáshoz vezettek

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. november 23.

Gazdaság

Bocsánatot kért a multi.

Bocsánatot kért a Samsung Electronics vállalat pénteken minden munkásától, akiknek egészségkárosodását, halálát okozta az, hogy nem biztosítottak számukra biztonságos munkakörülményeket a vállalat számítógépchipeket és monitorokat előállító üzemeiben.

Kim Ki Nam, a Samsung Electronics elnök-vezérigazgatója mély sajnálatának adott hangot a vállalat nevében, és ígéretet tett arra, hogy a cég teljesíti kárpótlási kötelezettségét. "Szeretett kollégáink és családok szenvedtek régóta, ám a Samsung nem gondoskodott arról, hogy a problémát időben megoldja" - ismerte el az illetékes.

A dél-koreai technológiai óriás hivatalos bocsánatkérése hetekkel az után hangzott el, hogy a vállalat vezetése és a beteg Samsung-munkásokat képviselő csoport megállapodott arról, hogy feltételek nélkül elfogadja a közvetítő testület által javasolt kárpótlási feltételeket és véget vet a több mint egy évtizede tartó perekedésnek. A vállat hivatalos nyilvános bocsánatkérése a megállapodás része volt.

Az ügy 2007-ben kezdődött, amikor a 23 éves Hvang Ju Mi, aki a Samsung chipgyártó üzemében dolgozott, leukémiában meghalt, és számos munkás megbetegedett. Az áldozatok követelése, hogy a Samsung ismerje el felelősségét az egészségkárosító munkakörülmények miatt, egy szélesebb mozgalmat indított el, amely a vállalatok és a kormány felelősségre vonását követelte a hatalmas mennyiségű vegyi anyagot felhasználó chip- és monitorgyártó üzemekben uralkodó biztonsági hiányosságokért.

A közvetítő bizottság novemberben bejelentette, hogy a megállapodás részeként az áldozatok fejenként akár 150 millió von (37 millió forint) kártérítésre jogosultak. A kártérítés vonatkozik a vállalatnál dolgozók fejlődési rendellenességgel született gyermekeire is.

A Samsung és beszállítói valamennyi jelenlegi és egykori munkása jogosult lehet a kártérítésre, akik 1984 óta chip- és LCD-gyártó üzemekben dolgoztak. A kártérítés mellett a Samsung 50 milliárd vont adományoz a dél-koreai munkabiztonsági és -egészségi ügynökségnek, hogy segítse biztonságos munkakörülmények kialakítását szerte az országban.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.