Állami felügyelet alá vontak egy tőzsdei céget, a szakma sem érti, hogy miért

Gazdaság

A Kartonpackot már két éve is próbálta megszerezni az állam.

Azonnali hatállyal állami felügyelet alá vonta a debreceni Kartonpack Dobozipari Nyrt-t a kormány egy péntek reggel megjelent rendeletben.

A rendelet szerint a céget ezentúl – a veszélyhelyzet végéig – egy kormánybiztos (az úgynevezett „tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos”, Juhász Edit) fogja irányítani. Juhász kizárólagos döntési jogot kap a vállalat ügyvezetése helyett, és feladata, hogy intézkedéseket tegyen a társaság működőképességének fenntartása érdekében, szerződéseket is felmondhat, és bárkit kirúghat a tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok közül, helyettük pedig bárki ki is nevezhet.

Az egyelőre rejtély, hogy mi indokolta a lépést, a termelés biztosítása érdekében ugyanis a kormány eddig csak „Honvédelmi Irányító Törzseket” küldött ki a stratégiai fontosságú vállalatokhoz.

Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) főtitkárának elmondása szerint a Kartonpack a szakterületén jól ismert, nagy múltú, és jól működő magyar tulajdonú társaság, 2,3 milliárd forintos árbevétellel, de a külföldi társaságok ennek többszörösét is realizálják, vannak nála jóval nagyobb cégek is.

Bár a cég a gyógyszeripari csomagolásban is érintett, valójában nem kulcsszereplő a területen, „ha a cég kiesne a termelésből, akkor is öten ugranának a helyükre” – tette hozzá, ezért ő sem érti, hogy miért alkalmazott a kormány most más megoldást, mint a stratégiai fontosságúnak minősített többi vállalat esetén.

Nagy Miklós ugyanakkor rámutatott, hogy egy tőzsdén jegyzett nyilvános részvénytársaságról van szó, amelyből viszonylag kevés van a magyar csomagolóipari vállalatok közül.

A Kartonpack 2018 elején azzal került be a hírekbe, akkor a hvg.hu arról írt, hogy a Kulcsár-ügy másodrendű vádlottjaként elítélt Kerék Csaba annak ellenére is a cég igazgatóságának elnöke maradt, hogy eltiltották a cégvezetéstől.

Kerék Csaba végül távozott a cég éléről, helyette Kerék László a vezető tisztségviselő. Később 2018-ban az Index arról írt, hogy Kerék Csaba és a bennfentes kereskedelem miatt megvádolt és az MNB által elmarasztalt Rogán-közeli ügyvéd, Fintha-Nagy Ádám mellett még az állam is harcol a nyereséges debreceni tőzsdei cég kontrolljáért.

Kerestük a Kartonpackot is, hogy megérdeklődjük, tudtak-e a kormány lépéséről, illetve hogy mi indokolta szerintük ezt, de egyelőre nem sikerült elérnünk a cég vezetését.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”