Átáll maszkok gyártására egy állami cég

  • MTI
  • 2020. március 20.

Gazdaság

A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató Kézmű Nonprofit Kft. kezd gyártásba.

Az állami tulajdonú cég zuglói üzemében megtartott sajtótájékoztatón Fülöp Attila, a szociális ügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy az első legyártott maszkokat a legveszélyeztetettebb korosztályt gondozó idősotthonokba, a bentlakóknak, illetve a személyzetnek juttatják el.

A politikus elmondta, hogy a különleges élethelyzetben a kormányzatnak kötelessége minden olyan kapacitás felkutatása, ami elősegíti az ország öngondoskodását. Ebben a helyzetben kérték fel a cégcsoportot arra, hogy gyártási folyamatainak áttekintésével keresse meg a védőeszközök előállításának lehetőségét.

Csizi Péter, az országszerte 136 telephelyen, 9 ezer embert foglalkoztató KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE cégcsoport ügyvezető igazgatója közölte, hogy akár napi 30 ezer maszk előállításához is rendelkeznek megfelelő gyártói kapacitással.

Ugyanakkor a legyártható mennyiség a rendelkezésre álló alapanyag függvénye - tette hozzá.
Közlése szerint, a lehetőségeik áttekintése során találtak háromezer méternyi egészségügyben használt alapanyagot, amelynek felhasználásával négy telephelyen és 100 varrónővel, első körben 30 ezer higiéniai kendő gyártását kezdték meg. Ugyanakkor hétfőtől megduplázzák a gyártási kapacitást és az anyagbeszerzőig, technológusaik folyamatosan úton vannak a megfelelő alapanyagok megvásárlása érdekében. Arról is szólt, hogy a cégnél készülő két rétegű szájmaszkok textil alapanyagból készülnek. Ez azt jelenti, hogy moshatóak, vagyis többször felhasználhatóak.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.