Az állam 26 milliárddal száll be a Budai Egészségközpont fejlesztésébe

  • narancs.hu
  • 2024. július 11.

Gazdaság

Az intézmény vezérigazgatója az a Csernavölgyi István, akit a Covid-járvány idején menesztettek a székesfehérvári kórház igazgatói posztjáról. 

Jelentős kórházfejlesztést jelentett be a magán és állami ellátást is nyújtó Budai Egészségközpont (BEK). 2027 elején nyílhat meg a sürgősségi osztállyal, országos ügyelettel, mentőbejáróval, intenzív osztállyal működő új intézményt. Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltsége 36 milliárd forinttal, míg az állam 26 milliárddal száll be a projektbe – írja a 24.hu.

A teljes beruházás tehát 62 milliárd forint, melyből az Európai Bizottság által jóváhagyott 26 milliárd forint állami támogatás az Országos Gerincgyógyászati Központ fejlesztésére szól. 

A Budai Egészségközpont vezérigazgatója, Csernavölgyi István a projektet bemutató sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott,

Kórházat fogunk építeni, valódi kórházat.

A BEK a Királyhágó utcai telephelyét alakítja át és fejleszti teljes kórházzá.

Az új kórházban állami és privát ellátás is lesz, élesen különválasztva a kettőt. A két részlegnek semmi köze sem lesz egymáshoz, teljesen szétválasztott módon fog működni, eszköz és humánerőforrásilag is – mondta a vezérigazgató.

Az ellátás a legmagsabb szintű progresszivitáson valósul majd meg, ami azt jelenti, hogy lesz sürgősségi és 20 ágyas intenzív osztály, illetve mentőbejáró is.

Az új kórház létrejöttével a Budai Egészségközpont ellátása jelentősen kibővül. 7-ről 15-re nő a műtők száma, 150-ről 250-re az ágyak, 55-ről 87 rendelők száma. Az alapterület 18 ezer nm-ről 35 500 nm-re bővül.

A lap azon kérdésére, hogy a sürgősségi osztály magán- vagy állami ellátás keretében valósul-e meg, Csernavölgyi István azt mondta, ezt egyelőre nem látják még, többek között azért sem, mert

nem lehet tudni, hogy három év múlva milyen lesz a biztosítási környezet.

Azt is elmondta, hogy bár számos szakterületet lefed az ellátási paletta, szülészet nem lesz, mert  a népegészségügyi problémák megoldására nyújtanak komplex ellátási struktúrát.

Arra a kérdésre, hogy honnan jönnek majd az orvosok és a szakdolgozók a kórházba, Csernavölgyi István azt mondta, nincs szándék arra, hogy a privát vagy az állami szektorból szipkázzanak el dolgozókat, de hozzátette, a BEK-ben orvosok és szakdolgozók képzése is zajlik.

A kórházfejlesztés mellett a BEK a járóbeteg-ellátás terén is fejleszt: a Csalogány utcában 2200 négyzetméteren 36 rendelős ellátóközpontot indítanak augusztus elején.

A Budai Egészségközpont néhány évvel ezelőtt lett teljes egészében Csányi Sándor OTP-vezér cégéé. A központ nem csak magánegészségügyi szolgáltatásokat nyújt: a Királyhágó utcai központi kórházban közfinanszírozással húsz éve látják el és operálják a legsúlyosabb gerincbetegeket, és a diagnosztikus és terápiás lehetőségek széles skálája áll rendelkezésre.

A BEK vezérigazgatója az a Csernavölgyi István, akit a koronavírus-járvány közepén menesztettek a székesfehérvári kórház igazgatói posztjáról. A kardiológus, korábbi kórházigazgató 2022 óta vezeti a BEK-et.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.