Az építőipari munkások fele feketén dolgozik

  • MTI
  • 2018. június 25.

Gazdaság

A vizsgált cégek 81 százalékánál munkaügyi szabálytalanságot találtak. Az építőiparban a legrosszabb a helyzet.

Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 1042 munkáltató 81 százalékánál, az ellenőrzött csaknem négyezer munkavállalónak pedig 69 százalékánál az áprilisi akció-ellenőrzésen, a legtöbb probléma az építőipart érintette, és jellemzően a fekete foglalkoztatásból adódott – ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya a tárca honlapján.

Elsősorban azt vizsgálták, hogy megvalósult-e a 2018. január 1-jén életbe lépett rendelet szerint a minimálbér és garantált bérminimum emelése, illetve áttekintették a foglalkoztatási jogviszonyok rendezettségét, és a munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó jogszabályok megtartását.

A minimálbérre és garantált bérminimumra vonatkozó szabályok megszegése 42 munkavállalót érintett, azaz a jelentés szerint ez a típusú szabálytalanság továbbra sem jellemző. Ennél nagyobb gond a határidőben történő bérfizetés elmaradásából adódott, főként a feldolgozóiparban.

A fekete foglalkoztatás a vizsgált dolgozók 16 százalékát érintette, az építőiparban ellenőrzött munkavállalóknak azonban az 53 százalékát, a mezőgazdaságban dolgozóknak pedig a 42 százalékát.

Az elmúlt évek tapasztalatainak megfelelően kiemelkedő volt a nyilvántartási kötelezettség megszegése (hiányos, hamis nyilvántartás, illetve nyilvántartás hiánya) is, az intézkedések 35 százalékát ezek a jogsértések indokolták, amelyekkel a leggyakrabban a feldolgozóipari cégeknél találkoztak az ellenőrök.

A munkaidőre vonatkozó szabályok be nem tartásából adódott az intézkedések 20 százaléka, ezen belül az ellenőrök legtöbbször a munkaidő-beosztással és a munkaidőkerettel kapcsolatos rendelkezések megszegése miatt találtak problémákat. A munkaidővel összefüggő szabálytalanságok 66 százaléka a vendéglátásban és a kereskedelemben fordult elő, az ilyen jogsértéssel érintett munkavállalók 67 százaléka ebben a két ágazatban dolgozott, ami a jelentés szerint egybevág az elmúlt évek tapasztalataival.

A gazdasági válság miatt bevezetett, a kis- és középvállalkozások támogatását célzó enyhébb szankciók már nem feltétlenül tartják vissza a jogsértésektől a munkáltatókat. Ezért 2018-tól kezdve már első alkalommal is munkaügyi bírságot von maga után még a minimális foglalkoztatási szabály megszegése is, például a bejelentés elmulasztása.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.