magyarnarancs.hu: Orbán Viktor még a hónap első felében jelentette be, hogy közel 20 százalékos minimálbér-emelést tervez a kormány. A 200 ezer forintos minimálbér az a határ, amit el kellene érni, mondta.
Dávid Ferenc: Annak idején néhányszor sikerült tárgyalnom a miniszterelnök úrral, úgy láttam: nem szokott ő csak úgy kitalálni dolgokat. Nagyon impulzív ember, de ezek az ötletei nem ösztönösek. Ha visszaemlékszik – én mindenesetre igen –, nagyon ügyesen tették elénk 2016 késő őszén a 2+4 éves, ma is érvényes bérmegállapodást. A kormányfő beígért 2017-re egy 15 százalékos minimálbér-emelést és egy 25 százalékos garantált bérminimumot. Ettől mindenki elájult. Fantasztikus emelés volt a választások előtt. Ám ne felejtsük el, ez a következő esztendőre, 2018-ra már megfeleződött: átváltozott 8, illetve 12 százalékra; méghozzá úgy, hogy erről 2017-ben már nem kellett vitatkozni, hiszen előző évben megállapodtunk. 2019-ben még kevesebb 8-8 százalék lett mindkét kategóriában a növekmény mértéke; az idei arány pedig ennek is a fele, csak 4 százalék, ami valójában 3,6, mert nem az év elejétől, hanem februártól lépett hatályba. A miniszterelnök úr a választások előtt mondja a mesés számokat, aztán szépen letompítja a ciklus hátralevő felében. Most meg jön az újabb nagy ígéret. Summa summárum: a nagy gondolatai a bérekről mindig a választások előtt egy-másfél évvel támadnak.
MN: A 200 ezer nagyon hatásos szám. Legutóbb azonban rábízta a minimálbér kialakítását a munkavállalókra és a munkáltatókra azzal, hogy jussanak egymás közt egyezségre, és azt a kormány jóváhagyja.
DF: Ha nem érdekelt a magas összegű megállapodásban, a kormány eljátssza ezt a színjátékot. Ezért hagyta az idén szenvedni a feleket. Amikor a politikai érdeke ahhoz fűződik, fűt-fát beígér.
MN: És akkor a miniszterelnök diktálja az iramot.
DF: Most is ugyanezt fogják csinálni. Belengette az egy-, két-, vagy hároméves megállapodás lehetőségét – hogy mennyi időre szól, azt nem árulta el –, majd bemondta az összeget. El tudja képzelni maga azt az országot, ahol ez a miniszterelnök tizenkét év után kimond egy számot, és a pénzügyminiszter közli, hogy ne legyen kétszázezer, csak 192?
MN: Nekem ehhez nem eléggé élénk a fantáziám.
DF: Ebben mi ketten máris megegyeztünk. És azonnal közelebb jutottunk a megoldáshoz: ő fogja lediktálni a feltételrendszert, amin majd lehet nyamnyogni. A miniszterelnök úr nagyon ügyesen választja meg a helyszíneket is. Ezt a bejelentést például Parragh László jelenlétében tette. Ő – ha nagyon jó szándékú vagyok – a kormányfő földi helytartója. Egyébként pedig nem egy érdekvédelmi szervezet, hanem egy köztestület, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) vezetője, ami nem önkéntesen szerveződött, hanem jogszabály hozta létre, kényszersorozással.
A kamarának ebben a kérdésben a világon semmiféle jogosítványa nincs. Miért nem álltak a miniszterelnök mellett a szakszervezetek és az önként szerveződött munkaadói tömörülések képviselői?
Magyarországon a bértárgyalások színtere a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), ott ülnek a szakszervezetek, a munkaadói szövetségek, ott kell bérekről beszélni. Ezzel szemben a munkaadói oldalt belekormányozták megint egy olyan helyzetbe, ahol csak negatív szerepet lehet vállalni.
MN: A versenyszféra határozza meg némiképp a közszféra kereseti helyzetét is. A kiindulópont gyakorlatilag a minimálbér, amiről a VKF-en tárgyalnak.
DF: Most már inkább a garantált bérminimum lényeges. Az egymillió-egyszázezer munkaviszonyban, közszolgálati jogviszonyban alkalmazott dolgozó – plusz az önfoglalkoztató vállalkozók zöme – már ebben érintett, és csak egyharmada a minimálbérben. A minimálbér viszont mégiscsak azért fontosabb, mert részint a családi, szociális szolgáltatások összege ahhoz van kötve, részint normális esetben ugyanabban az arányban emelkedik a garantált bérminimum is. Ám különösen sok pénzbe a garantált bérminimum kerül.
MN: Ráadásul az önfoglalkoztatók, köztük nagy számban kényszervállalkozók éppenséggel saját maguk után fizetik ki a bérterheket, így kifejezetten csökkenhet a jövedelmük a minimálbér növelése által.
DF: Hogy mennyien vannak, arról nincs is adat, szerintem úgy kétszáz-kétszázötvenezren lehetnek. A munkavállalók és munkáltatók tárgyalnak, az önfoglalkoztatók azonban egyik kategóriában sincsenek benne, avagy mindkettőben benne vannak. Fogalmilag vállalkozók, identitásukat tekintve azonban inkább munkavállalók. Ugyanakkor az érdekegyeztetés során a VOSZ főtitkáraként gondolnom kellett rájuk is, hiszen közöttük rengeteg a mikrovállalkozó. Munkáltatói felfogással őket is kellett képviselnem, mint tulajdonosokat.
MN: Mely vállalkozói csoportot érint még igazán érzékenyen a minimálbér-emelés?
DF: A hazai, a mikro- és kis-, valamint elsősorban a vidéki vállalkozásokat. Azokban az ágazatokban, ahol élőmunka-igény van, a nagyvárosokban jobban tudnak igazodni, és eleve jóval kevesebb a minimálbéres a magasabb bérszínvonal miatt. És hozzáteszem: nagyobb a fizetőképes kereslet. Ott ki tudják gazdálkodni árakkal és forgalommal a boltosok. Ám egy egy-két ezer fős létszám alatti borsodi faluban? Ahol a lakosság többsége nyugdíjas, közmunkás vagy munkanélküli? Ha megemelik a minmálbért olyan ütemben, mint az elmúlt időszakban, hogyan tudja többletforgalomban behozni? Sehogy.
MN: Ráadásul a minimálbér adótartalma az államhoz forog vissza.
DF: Többszörösen nyer az állam:
a személyi jövedelemadó-bevétel óriásit nő, a vállalkozók által befizetett szociális hozzájárulási adó is növekszik, és ami szintén nagyon fontos, az általános forgalmi adó.
Ugyanis ezek a bértételek olyan társadalmi rétegeket érintenek, amelyek jellemzően belföldön költik el a pénzüket. Nem külföldön, és nem is halmozzák fel, hanem beviszik az áruházba, a boltba, a szolgáltatónak. Nagyon nehéz kimutatni, de logikus, hogy a belső fogyasztást lehet ezzel serkenteni. Arra viszont például nem jó a minimálbér-emelés, hogy egyetlen fiatalt is itthon tudjon tartani, noha ez a süket duma ugyancsak megy. Viszont teljesen egyértelmű nem kívánt hatása, és most már elég jól érzékelhető, hogy béroldalról is gerjed az infláció. A megnövekedett – a vállalkozásokat terhelő – bérköltségek ugyanis beépülnek a termelői és fogyasztói árba is.
MN: Ebből viszont az következne, hogy csínján kell bánni a minimálbérrel?
DF: Nagy híve vagyok a minimálbér intézményének, különösen Magyarországon, ahol rendkívül alacsony a munkavállalók szervezettsége, védettsége. S most ne csak a sztrájktörvényre gondoljon, hanem az alkupozícióra is. Van Magyarországon egy rendkívül dinamikusan fejlődő szektor: az elsősorban multinacionális alapon működő nagyvállalati rendszer. Ott általában erős, potens szakszervezetek vannak, alkupozícióban, és olyan károkat képesek okozni a munkaadónak, miáltal ki tudják brusztolni, hogy az a profit egy részéről kénytelen legyen lemondani. A második nagy munkavállalói kör: az állami. Szijjártó Péter már közölte, hogy itt nem játszunk szakszervezetesdit, ne szórakozzon ezzel senki. Ott az állam, mint munkáltató egyfolytában ígérget. Nézze meg: belügyi életpálya, katonai életpálya, bírói életpálya, de csak ott lépnek, ahol gubanc van. De ha végrehajtják is, általában hosszú távra ígérik meg a felzárkózást, a végösszeget. Ami aztán általában eliminálódik: mire vége van a ciklusnak, elkopik az egész. A legjobb példa talán a pedagógusoké. Vagy az egészségügyieké. Bár ott bizonyos csoportban nagyot léptek, mert gáz volt. És van egy harmadik réteg: a magyar munkavállalók kétharmada, akik mikro- és kisvállalkozásoknál dolgoznak. Se szakszervezet, se kollektív megállapodás, se érdekvédelem. A tulajdonos dönti el, mennyi ad. Az a reménye marad a dolgozónak arra, hogy a bére emelkedjen, ha az állam meghatározza jogszabályban a legkisebb munkabér összegét. Ez az egyetlen kapaszkodó, az egyetlen tiszta forrás. Már ha tiszta.
MN: Most már csak az a kérdés, hogy ennek terhét kinek kell viselnie. Hogy mondjuk egy részét a magánszférában is az állam viseli-e, vagy csak a vállalkozó?
DF: Ha erről beszélünk, még egy dolgot mindenképp hozzá kell tenni. Nem csak a teherviselő képesség van – vagy nincs –, hanem versenyképesség is. Ám míg mondjuk az Auditól, az OTP-től, a budapesti szállodáktól elvárható a versenyképesség, a borsodi falu boltosától általában nem, legfeljebb önfenntartó képesség. Tehát az államnak az a feladata, hogy a hátrányos helyzetben levő vállalkozások, amelyek nem bírják ezt a bérversenyt, kapjon olyanfajta támogatást, preferenciát, amellyel meg tudja tartani a munkaerőt, méghozzá úgy, hogy a cég is marad.
A minimálbér nem csak munkapiaci és nem is csupán szociális, hanem hibrid kategória.
Munkapiaci, mert teljes munkaidőben meg kell érte dolgozni, adót és járulékot kell utána fizetni, közteherviselésben vesz részt a munkavállaló, hiszen nem segélyt kap. Ugyanakkor nagyon erős szociális jelleggel rendelkezik, s nem pusztán azért, mert sok minden az összeghez van kötve, hanem mert tudjuk, hogy közülük sokan olyan munkavállalók, akik a munkaerőpiacon – elsősorban alacsony iskolázottságuk miatt – épphogycsak megfelelnek.
MN: Lényegében egyfajta alapjövedelem a minimálbér, aminek a nagy részét a vállalkozók fizetik?
DF: Így van. Az állam jól jár. A munkavállalók is, de ne értsen félre, ebben a bérkategóriában nehogy már irigy legyek bárkire is. Azonban látom azt is, hogy számos kisvállalkozásnak vagy csökken a verseny- és teherviselő képessége, vagy elkezd átmenni szürkébe, mert élnie kell, neki is van családja, avagy megszünteti a vállalkozást.
MN: Apró-cseprő járulékcsökkentéssel nemigen lehet ezt ellensúlyozni.
DF: Éppenséggel meg lehetne valósítani egy korábbi Fidesz-ígéretet. Varga Mihály évekkel ezelőtt bejelentette, hogy el tudja képzelni a személyi jövedelemadó csökkentését. Ezért állok értetlenül a mostani intézkedés előtt, hogy az idei szja-t adják vissza a gyermeket nevelőknek. Ez belekerül úgy 550-600 milliárdba. Miért nem lehetett ezt a forrást a minimálbér-tárgyalások mellé tenni, nem rontva a költségvetési pozíciókat, és a minimálbér, illetve a garantált bérminimum szintjéig jelentősen csökkenteni, akár egy számjegyűvé tenni a személyi jövedelemadót, mondjuk nyolc-kilenc százalékra? És akkor jóval kevesebbet kellene a minimálbér bruttó összegén emelni.
Kedves Olvasónk!
Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
