Egy korszak vége: kivezetik a kárpótlási jegyet a tőzsdéről

  • narancs.hu
  • 2024. december 23.

Gazdaság

Tíz év semmittevés után december utolsó napjaiban kell megoldást találni arra, miként lehet kivezetni a kárpótlási jegyeket a tőzsdéről. Lehetett volna más megoldás is, de a téma, úgy tűnik, nem volt annyira fontos a kormánynak.

Derült égből érkezett az a kormányhatározat, ami december 9-én jelent meg a Magyar Közlönyben. E szerint a kárpótlási jegyeket ki kell vezetni a tőzsdéről, azokkal nem lehet kereskedni a jövőben. A határidő ez év vége. A befektetők december 16-án, hétfőn, alig egy órával a tőzsdezárás előtt tudták meg a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának bejelentéséből, hogy a kárpótlási jegyekkel már csak pár napig, december 20-ig tudnak kereskedni. A kormány december 20-i határozata szerint Nagy Márton miniszternek az év végéig kell meghatározni, milyen módon menjen végbe a kivezetés, erről azonban részleteket a mai napig nem lehet tudni, írja a mixon.hu.

Több mint tíz éve tisztában van azzal a kormány, hogy kezdeni kellene valamit a kárpótlási jegyekkel, mégsem történt semmilyen intézkedés vagy döntés. Az Európai Unió 1998-as, valamint 2014-es irányelve, s az ezek nyomán 2012-ben és 2014-ben született európai parlamenti és tanácsi rendeletek a tőzsdei adásvételek elszámolására vonatkozó szigorításokat írt elő. Az elszámolóházaknak, így a magyar KELER-nek 2025. január elsejétől kell megfelelniük ezeknek a pénzügyi biztonság javítását szolgáló előírásoknak.

Nem volt meglepetés, hogy a kárpótlási jegyek nem fognak átmenni az új szűrőn, egyebek mellett azért, mert azok nem lettek dematerializálva. Intézkedés azonban nem történt. Pedig tíz év lett volna arra, hogy valamit kitaláljon a kormány, ahogyan tíz év lett volna arra is, hogy közölje, a kárpótlási jegyeket kivezetik a tőzsdéről, akinek meg van még ilyen papírja, az milyen paraméterek mentén lesz kárpótolva. Ehelyett december közepén megjelent a határozat, hogy ennyi volt.

A kárpótlási jegyekről 1991-ben döntött a parlament, 1992-ben pedig a kárpótlási jegyeket bevezették a Budapesti Értéktőzsdére. A nyilvános kereskedés lehetőségét azon kárpótoltaknak szánták, akik nem akarták megvárni a törvényben biztosított felhasználási lehetőségek elérkezését, és azonnal eladhatták a jegyeiket. A kárpótlási törvény a magyar állam számára folyamatos felhasználási lehetőség biztosítását írja elő a jegytulajdonosok védelme érdekében, de a valóságban utoljára 2006-ban volt lehetőség a kárpótlási jegyek felhasználására a privatizáció során. Azóta mindössze egy szűk kör számára volt egy egyszeri alkalom a kárpótlási jegyekért termőföldhöz jutni, de a nagy többség számára a mindenkori kormányok nem ajánlottak semmit a jegyeik ellenében, az elmúlt 18 évben.

A tőzsdén a papír árfolyama rövid időre a törvényben garantált 1742 forintban maximált árat is elérte, de sokkal jellemzőbb volt a 200–600 forint közötti árfolyam. A december 16-ai bejelentést megelőzően 350-400 forint környékén születtek kötések, de sokszor hetek teltek el üzletkötés nélkül, és akkor is csupán 100-200 darab cserélt gazdát, ami még egy kisbefektető fantáziáját sem mozgatja meg. Az utolsó kereskedési nap záró szakaszban egyetlen darab kárpótlási jegyre született kötés, ezzel a papír végső tőzsdei ára 450 forint lett. Hogy mi lesz a tőzsdéről kivezetett jegyek további sorsa, nem ismert.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.