Független benzinkutak: nem jött meg a támogatás, készlethiány várható

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. november 8.

Gazdaság

Bár arról volt szó, hogy a kisbenzinkutak számára meghatározott támogatásokat augusztus végéig kifizetik, sokan még mindig nem kaptak semmit. 

A Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) számos tagja még nem kapta meg a jogszabályban meghatározott kormányzati támogatást, emiatt arra kell számítani, hogy benzinkútjaiknál készlethiány lép fel a hatósági áras termékekből – hívja fel a figyelmet a szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A készlethiányt csak úgy tudják egyensúlyba hozni a szabályozás által rájuk erőltetett nyitvatartással, ha napi szintű mennyiségi korlátozást vezetnek be – jelezték.

A szövetség tájékoztatott arról, hogy a tagságuk értékelte a kormányzati ígéretet, amely szerint a kisbenzinkutak számára meghatározott támogatásokat augusztus végéig kifizetik, és megállapította, hogy november elején még mindig jelentős azok száma, akik még nem kaptak semmit, emellett olyanok is vannak, akik a támogató okiratot ugyan megkapták, de a pénzt még nem.

Sérelmezik továbbá, hogy 2022 IV. negyedévére még nincs döntés a támogatás mértékéről, a kifizetés módjáról, határidejéről, felelőséről, a szükséges pénzügyi keret rendelkezésre állásáról.

A szövetség hangoztatja: a támogatás hiányában csak úgy tudják fedezni a hatósági nagykereskedelmi áron (480 forint /liter) beszerezhető, és hatósági kiskereskedelmi áron (480 forint/liter) eladható üzemanyagon keletkező rezsiköltségeket (beleértve az extraprofit adót is), ha napról napra kevesebb árut vásárolnak, és az így felszabaduló forgóeszközöket felélik. Az FBSZ szerint a tagoknak tartalékaik már régen nincsenek, veszteségeik elérhetik a 100 milliárd forintot.

A szövetség rámutat: az ellátás biztosítása tőlük nem várható, nem rajtuk múlik. Egyben vásárlóik megértését kérik, hogy miközben nyitva lenniük kötelező, esetleg nem tudnak árut szolgáltatni. Az FBSZ-nek mintegy 400 cég a tagja, amelyek 500-600 kutat üzemeltetnek országszerte.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.