Így fog kinézni az MBH Bank „felhőkarcoló”-együttese

  • narancs.hu
  • 2023. november 2.

Gazdaság

Nagyot álmodnak Mészáros Lőrinc bankjánál.

Már lezárult a projekt adásvételi folyamata és elkészültek az MBH Bank új székházának látványtervei. A „nemzetgazdaságilag kiemelt ügyeket” soroló rendeletből pedig az is kiderül, hogy a három toronyból álló épületegyüttes két, székház funkciót betöltő tornya már 2026 végére felépülhet.

 
Látványtervek az MBH Bank Róbert Károly körúton épülő főhadiszállásához
Fotó: MBH Bank
 

 

 
 
Fotó: MBH Bank
 

 

 
 
Látványtervek az MBH Bank Róbert Károly körúton épülő főhadiszállásához
Fotó: MBH Bank
 

 

A projekt generáltervezője a Finta és Társai Építész Stúdió Kft., ugyanaz a cég, amely a Mol-toronynál is ezt a szerepet töltötte be. A három készülő torony közül kettő a munkatársak befogadására épül, míg a harmadik elsődlegesen bérbeadásra lett tervezve. A keleti torony 90 méteres, a középső torony 78 méter, a nyugati torony pedig 65 méteres lehet majd. Az épületegyüttest a XIII. kerületben, a Róbert Károly körút 23. szám alatt építik meg egy közel 13 ezer négyzetméteres telken.

Az MBH Bank akadozó működéséről ebben a cikkünkben írtunk. Az is kiderül belőle, hogy az MBH Zrt. zárt körben forgó részvényein három kör osztozik: a magyar állam, a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt., ami Global Alfa Magántőkealaphoz tartozik (ez a kiszivárgott információk és adatgyűjtések alapján egyértelműen Mészáros Lőrinc biznisze), valamint a Metis Magántőkealap-kezelő, ami ugyancsak a felcsúti gázszerelőé.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.