Jövő héten kezdi a termelést az iváncsai akkugyár

  • narancs.hu
  • 2023. november 1.

Gazdaság

Teljes kapacitásra jövő év közepére állnak rá.

November 6-án, azaz jövő hét hétfőn kezdődik a termelés az iváncsai akkumulátorgyárban – tudta meg a Szabad Európa. Információik szerint jelenleg gyakorlatilag csak az üzem van kész: sem az azt kiszolgáló infrastruktúrát, sem az iváncsaiakat a termelés mellékhatásaitól védő létesítményeket nem kezdték el még építeni.

A gyárhoz elvileg tartozik egy iparvágány, és kibővített közúti összeköttetés az M6-os autópályához, ám

mindkét beruházás még a közbeszerzés fázisában van a nyilvánosan fellelhető adatok szerint

– írja a lap, melynek egy akkumulátor-iparági és két vasúti forrása is biztosra vette, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló V-Híd-cégcsoport vagy annak valamely tagja lesz a befutó, rájuk van szabva a tender ugyanis.

Mint a hvg.hu emlékeztet, az Átlátszó egy éve írt arról, hogy egy közmeghallgatáson arra panaszkodtak a település lakói, hogy a gyár miatt reggel óriási dugó van, amire a kormány képviseletében megjelenő tisztviselő csak annyit mondott, hogy aki be akar érni időben a munkahelyére, keljen fel fél órával korábban. Ez a jelek szerint egyhamar nem fog változni, mivel az üzem közúti összeköttetésének kibővítése még ott sem tart, ahol az iparvágány, a közbeszerzési felhívás csak idén szeptember 8-án jelent meg, a jelentkezési határidő október 31. volt.

Az előírások szerint az üzem és a település között véderdőt is telepíteni kellene, ez sem kezdődött meg, jelenleg egy hosszan elhúzódó, néhány méter magas töltés jelenti a zajvédelmet is, pedig az iváncsaiak már régóta panaszkodnak, hogy a gyár miatt radikálisan megnőtt a zajterhelés.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.