Kedd éjfélig dönthet az adója egy százalékáról

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. május 18.

Gazdaság

Ha nem teszi, az adója egy százaléka az államnál landol. 

Hétmilliárd forinttal többet ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából a mostani bevallásukban, mint tavaly, az eSZJA portálra belépők száma pedig meghaladta a 4 milliót – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, szombaton az MTI-vel.

Tállai András felhívta a figyelmet arra is: 

kedden éjfélkor jár le a személyijövedelemadó-bevallás határideje.

Hozzátette „kiemelkedően magas összeget” ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából: tavaly 23 milliárd 746 milliót, míg idén eddig 30 milliárd 974 millió forintot. Ez 7,2 milliárddal magasabb ez egy évvel korábbinál.

A civil szervezeteknek, a vallási közösségeknek és a Nemzeti Tehetség Programnak felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkező nyilatkozat is a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) eSZJA-felületén adható be legegyszerűbben és leggyorsabban kedd éjfélig.

Tállai András hozzátette, szintén kedd éjfélig lehet átnézni, kiegészíteni, módosítani, vagy elfogadni az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetet. Az az adózó, aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – kivéve az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeket, az egyéni vállalkozókat, és az őstermelőket – annak május 21-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Máig több, mint 4 millióan léptek be az eSZJA portálra, 2,3 millióan nézték meg a tervezetüket. Módosítás nélkül 970 ezer adózó hagyta jóvá a bevallását, 511 ezren módosítottak a tervezetükön, míg 2,2 millióan már beadták a bevallásukat. Fontos, hogy az szja befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy csekk „közlemény” rovatában mindig fel kell tüntetni, e nélkül ugyanis a NAV a befizetett összeget csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”