Késik a januári bérekkel és nem tud munkát adni a dolgozóinak a csornai napelemgyár

  • narancs.hu
  • 2024. február 28.

Gazdaság

A gyár több milliárd forintnyi magyar és EU-s támogatásban részesült.

„A 2024. januári bérek kifizetésére sajnálatos módon késedelmesen kerül sor. Ezzel egyidejűleg február 12-től – egyelőre határozatlan időre – állásidőt rendelünk el” – közölte a dolgozóival a csornai napelemgyártó, az EcoSolifer Heterojunction Kft.

Ez azt jelenti, hogy az állásidő idején a munkáltató a munkavállalóinak nem tud munkát biztosítani, és csak alapbért fizet nekik – írta a 24.hu.

Nem először késnek a bérkifizetéssel, 2022-ben három hónapig fennállt ugyanez.

Az Ecosolifer Heterojunction Kft. 2020 és 2022 között csaknem 7,7 milliárd forint veszteséget hozott össze, pedig indulásakor, 2014-ben 1 milliárd forint állami támogatást és 1,9 milliárd forint uniós támogatást is kapott, az állami Eximbank pedig 22,4 millió eurónyi kölcsönt is nyújtott a cégnek. Az üzem alapkövét 2014 szeptemberében, Áder János köztársasági elnök jelenlétében tették le.

A gyárat azóta az OLAF és a magyar hatóságok is vizsgálták.

Az Igazságügyi Minisztérium adatbázisában nincs beszámoló az első teljes üzleti évükről, az Opten szerint 2020-ra több mint 1,7 milliárd forint veszteségük volt, és még a NAV-val is meggyűlt a bajuk.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.