Közös vállalatot alapít a Rheinmetall, a 4iG és a HM EI Zrt.

  • narancs.hu
  • 2022. május 16.

Gazdaság

Digitális eszközöket fejlesztenek majd. 

A német Rheinmetall AG, a 4iG Nyrt. és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) közös védelmi ipari vállalat alapításáról írt alá előzetes megállapodást – közölte 4iG hétfőn az MTI-vel. Eszerint a Rheinmetall AG 51 százalékkal, a 4iG 39 százalékkal, míg a HM EI Zrt. 10 százalékkal rendelkezne a közös cégben.

Az alapítók célja, hogy a közös vállalat részt vállaljon a Magyar Honvédség digitalizációjában, valamint a közép-kelet-európai NATO tagállamok számára digitális eszközöket fejlesszen és forgalmazzon annak érdekében, hogy megfeleljenek a mai és jövőbeni harctéri követelményeknek.

A közlemény szerint az előzetes megállapodásnak megfelelően a társaság várhatóan 2022 második felében kezdheti meg működését, és digitális megoldások, illetve minden harcterületen és vezetési szinten, valamint a C4ISTAR képességen alapuló katonai kiképzés biztosítására szárazföldi, valamint légi szimulációs rendszerek fejlesztésére, továbbá értékesítésére jön létre. A közös vállalat egyesíti a három alapító cég tudását, amelynek köszönhetően nemzetközi szinten kimagasló minőségű katonai felszereléseket állít majd elő.

Az együttműködésben a Rheinmetall technológiai szolgáltatóként működik majd közre az alkatrészek, termékek, katonai képességek és know-howk területén. A HM EI Zrt. szaktudása kiterjed a védelmi informatikai és infrastrukturális szolgáltatásokra, a taktikai harci menedzsmentre és rendszerintegrációra. A 4iG pedig erős informatikai és telekommunikációs hátterével, kibervédelmi- és fejlesztési kompetenciájával támogatja majd a közös vállalat munkáját, illetve jelentős méretű saját infrastruktúrájával és kapacitásaival biztosítja a megfelelő szoftverfejlesztési környezetet.

Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a közös alapítású társaság, a jövőben szerves része lesz a Rheinmetall hadiipari digitalizációs stratégiájának. Az együttműködés fő célja, hogy támogassák Magyarország és a közép-kelet-európai országok stratégiai törekvéseit a fegyveres erők digitalizációjában és a legmagasabb szintű NATO-kompatibilitás elérésében. A cégalapítás helyszíne különleges elkötelezettségüket is képviseli Magyarország, mint üzleti helyszín iránt.

Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott, a közös vállalat létrehozásával a 4iG újabb mérföldkőhöz érkezett. A Rheimetallal kötött partnerségnek köszönhetően stratégiai szinten léphetnek be egy új üzleti területre, a védelmi ipar technológiai és digitalizációs részére. Az együttműködés Magyarország mellett a nemzetközi piacra lépésüket és értékesítési tevékenységüket is nagy mértékben támogatja. Az együttműködés elősegíti a technológiai és tudástranszfert a vállalatok között, a közös fejlesztésű katonai célú megoldások pedig a későbbiek során kulcsszerepet tölthetnek be további fejlesztési és gyártókapacitások Magyarországra vonzásában. A közös társaság termékeinek fejlesztésében számítanak a HM EI több évtizedes szakmai tapasztalatára is, amellyel a régiós követelményeknek megfelelően szolgálhatják ki a speciális katonai igényeket.

Maróth Gáspár, a HM EI Zrt. elnöke, nemzeti fegyverzeti igazgató a közleményben kiemelte, a Rheinmetall vezetésével létrejövő közös vállalat számos előnyt biztosít Magyarország és a projektben résztvevő társaságok számára. A vállalat alapításával a világ egyik vezető védelmi digitalizációs fejlesztése érkezik Magyarországra, amely egyedülállóvá teszi a magyar hadiipari fejlesztést a régióban. Emellett a HM EI-nél meglévő rendszerek és hasonló fejlesztési kompetenciák az együttműködésnek köszönhetően jóval könnyebben kapcsolódhatnak be a nemzetközi hadiipari piacokra is. A közös platformvállalattal a legmodernebb informatikai alapú vezetési technológiák védett ipari- és tudásalapú bázisát hozzák létre Magyarországon, amely a geopolitikai helyzetnek köszönhetően honvédelmi szempontok szerint is stratégiai jelentőségű.

A Rheinmetall AG és a 4iG Nyrt. 2022 januárjában írta alá a megállapodást, amellyel a düsseldorfi védelmi ipari vállalat 25 százalékos részesedést szerzett a budapesti központú infokommunikációs cégben. A felek nemcsak pénzügyi befektetésben állapodtak meg, hanem hosszútávú szakmai együttműködés alapjait fektették le a tulajdonrész vásárlásával, illetve tőkeemeléssel, amelyet a közös vállalat alapítása tovább erősít.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.