Matolcsy: Magyarország elkészítette a programot az eurózóna átalakításához

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. január 20.

Gazdaság

Megreformálná az eurózónát a magyar jegybankelnök.

Az eurózóna reformjára, a maastrichti kritériumok újragondolására van szükség - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Lámfalussy-konferencián hétfőn Budapesten.

Matoclsy bejelentette, hogy

az európai közösség minden tagját az eurózóna átalakításáról szükséges párbeszéd elindítására kérte és elmondta, Magyarország elkészítette az erre vonatkozó programot.

Azt nem fejtette ki, hogy mi lenne ez a program, de azt mondta, hogy húsz évvel az euró bevezetése után néhány alapvető feltétel még mindig nem teljesült, ezért új párbeszédre van szükség arról, hogyan reformálják meg a valutaövezetet.

A reformokra szerinte kiváló alkalmat kínál az 1992-es Maastrichti Szerződés harmincadik évfordulója 2022-ben. A konvergenciareformhoz új párbeszéd kell az EU intézményeivel és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is. Európában mindenki erős EU-ban érdekelt, a hosszú távon fenntartható sikeres európai gazdasághoz versenyképességre, kohézióra van szükség - tette hozzá.

Matolcsy szerint az eurózóna első tíz éve sikeres volt, de a globális pénzügyi válságot követően számos problémával és megoldatlan kérdéssel szembesült.

A konferencián Peter Praet, az Európai Központi Bank igazgatóságának korábbi tagja azt mondta, az eurózóna stratégiájának sürgős felülvizsgálatára van szükség, és szerinte idén év végére várhatóan a végére érnek a felülvizsgálatnak. Szerinte az egyensúlyi problémák már az eurózóna első évtizedében megjelentek, talán túlságosan elhanyagolták ennek jeleit, és a monetáris politika nem tud hatékonyan működni más politikák támogatása nélkül. Arról is beszélt, hogy az Európai Központi Bank iránti bizalom alacsony, azzal együtt, hogy az emberek szeretik az eurót.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.