Megállapodtak az Auchannál a bérfejlesztésekről

  • narancs.hu
  • 2020. január 22.

Gazdaság

Csaknem 5200 munkatársnak az alapbére idén két lépcsőben emelkedik.

Megállapodott a 2020-as béremelésről az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) – közölte az áruházlánc szerdán.

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a 2020-ban több mint 1,6 milliárd forint befektetést jelentő új javadalmazási rendszer a nem vezetői munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók esetében 17 százalékkal emeli az új belépők kezdő alapbérét.

Az Auchan Magyarország nem vezető beosztású, csaknem 5200 munkatársának alapbére idén két lépcsőben, január 1-től és szeptember 1-től emelkedik. A közleményben példaként említik, hogy egy árufeltöltő munkakörben foglalkoztatott, magasabb szaktudással rendelkező áruházi munkatárs havi bruttó alapbére 280 ezer forintra nő, amit Auchan vásárlási kártya egészít ki bruttó 7600 forint értékben, valamint további pótlékok és juttatások. Ez a bér az új belépők számára egy év után elérhetővé válik, ha munkájuk szakmai színvonala ezt lehetővé teszi.

Rajta csattan


Fotó: Sióréti Gábor

A nem újonnan belépő munkavállalók esetében az alapbérek emelkedése az új javadalmazási rendszer alapján munkakörönként és munkavállalónként eltérő – közölte az Auchan az MTI kérdésére. Az alapbér emelése mellett a vállalat továbbra is biztosítja széles körű béren kívüli juttatási rendszerét, amelynek része a többi között a dolgozói vásárlási kedvezmény, a kiemelt kockázati egészségügyi és baleseti biztosítás, valamint a rendszeres szűrővizsgálatok, és a piacon egyedülálló részvényesi program. Az áruházlánc fenntartja az előző évben elindított, a munkavállalók gyermekeinek biztosított nyári tábort, és a hagyománnyá vált közösségi eseményeket.

A közleményben felidézték, hogy az Auchan Magyarország az utóbbi években jelentős béremeléseket hajtott végre. Így az idei változással 2020-ban pék munkakörben 8 órás állásban, pótlékokkal és egyéb juttatásokkal az elérhető legmagasabb jövedelem bruttó 355 ezer forint, az online áruházban dolgozó kiszállító munkatárs havi bruttó bére pedig 466 ezer forint is lehet.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.