A Lufthansa 160 gépe közlekedik júniustól

  • narancs.hu
  • 2020. május 24.

Gazdaság

A társaság flottájának 80 százaléka így is a földön marad.

Megduplázza a forgalomba visszaállított repülőgépei számát júniustól a Lufthansa csoport (Lufthansa Group), Európa második számú légiközlekedési vállalkozása, de a koronavírus-járvány miatt a flotta csaknem 80 százaléka továbbra is a földön marad – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.

A júniusi menetrend szerint az eddigi 80 után már 160 gép közlekedik, ami a 760 repülőből álló flotta 21 százalékát jelenti. A nyári idegenforgalmi főszezon kezdetétől a társaság központi bázisáról, a frankfurti nemzetközi repülőtérről nagyjából 20 célállomás lesz ismét elérhető, köztük a horvátországi Dubrovnik, az olaszországi Velence és a görögországi Rodosz.

A több légitársaságot összefogó német cégnek igen fontos a forgalom növelése, mert a koronavírus-járvány miatti leállás következtében naponta egymillió euró (350 millió forint) veszteséget termel. A vállalat vezetése a járvány kezdete óta tárgyal a német szövetségi kormánnyal egy támogatási csomagról, amelynek révén 9 milliárd euróhoz juthat.

A tervezett megállapodás két fő elemből áll. Az egyik egy 6 milliárd eurós tőkejuttatás a koronavírus-járványban bajba került nagyvállalatok támogatására létrehozott úgynevezett gazdasági stabilizációs alapon (WFS) keresztül. A német állam 20 százalékos tulajdonrészhez jut az úgynevezett csendes betét fejében.

Bőséges támogatás

A társaság további 3 milliárd eurót is kap a koronavírus-járvány miatt a nagyvállalatok támogatására indított műveletek másik főszereplőjétől, az állami fejlesztési banktól (KfW). A bank úgynevezett átváltható kötvény formájában nyújtja a kölcsönt. A kötvényt 5 százalék plusz 1 részvény nagyságú tulajdonrészre lehet váltani. A német állam ezzel blokkoló kisebbségi tulajdonrészt szerezne. A KfW akkor élhet a lehetőséggel, ha felvásárlási kísérlet indul a frankfurti tőzsde DAX-30 nevű indexében szereplő részvénytársaságért.

A csoporthoz a névadó Lufthansa mellett az Eurowings, az osztrák Austrian Airlines, a svájci Swiss és Edelweiss Air légitársaság, valamint a belga Brussels Airlines diszkont légitársaság tartozik. Tavaly 145 millió utast szállítottak, ami 2,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A Lufthansa Group így az ágazat második legnagyobb szereplője volt a Ryanair ír diszkont légitársaság után, amelynek 152 millió utasa volt.

A világszerte 135 ezer embert foglalkoztató cégcsoport korábban 4500 ember felvételét tervezte 2020-ra. Az utóbbi hetekben naponta átlagosan mindössze 3000 utast szállítottak, és azzal számolnak, hogy el kell bocsátani 10 ezer alkalmazottat.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.