Mélypontra jutott a közfoglalkoztatottság

  • narancs.hu
  • 2019. június 3.

Gazdaság

A versenyszféra elszívja a munkaerőt.

Tovább csökkent a közfogalkoztatottak száma: amíg márciusban átlagosan 102 757 fő vett részt a programban, februárhoz képest 15, 1, tavaly márciushoz képest pedig 35, 9 ezerrel voltak kevesebben - írta meg a vg.hu.

Ez azt jelenti, hogy hatéves mélypontra jutott a közfoglalkoztatottság: utoljára 2013 áprilisában vettek részt ilyen kevesen a közmunkaprogramban. A gazdasági portál megjegyezte, a gyors létszámapadás nem meglepő, hiszen a versenyszféra elszívó hatása egyre nagyobb.

A Belügyminisztérium szerint márciusban tömegesen indultak közmunkaprogramok, ezért a belépők száma a korábbi hónapokhoz képest rendkívül magas (100,4 ezer), ugyanakkor 116,1 ezren léptek ki a összességében a közmunkra rendszeréből.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.