Parragh: Nem érdemes foglalkozni azokkal, akik a kamarai hozzájárulás eltörlését kérik

  • narancs.hu
  • 2023. április 26.

Gazdaság

Ismét kiállt saját megélhetéséért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Arról kérdezték Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét a Hír TV-ben, hogy mit gondol azokról a véleményekről, miszerint el kellene törölni az ötezer forintos kamarai hozzájárulást.

A kérdés azért aktuális, mert az orvosoknak immár nem kötelező a kamarai tagság, a vállalkozóknak viszont igen. Akkor is, ha a kamara szinte semmilyen szolgáltatást nem nyújt, a kamarai tagság kötelező, a „hozzájárulásnak” nevezett adó pedig ugyancsak kötelező és behajtható.

„Én azt gondolom, hogy ezek olyan hangok, amikkel igazából nem érdemes foglalkoznunk” – felelte Parragh. Szerinte érdemes megnézni, hogy az ötezer forintos hozzájárulást ugyan fizetni kell, de az elmúlt években az iparűzési adó megfeleződött, a kormány jobban támogatja a munkába autózást, és a Széchenyi-kártyával is vannak lehetőségeik a vállalkozóknak.

„Van néhány gyenge képességű politikus a parlamenti patkóban, aki nem érti azt, hogy mit jelent az, hogy gazdaságszervezés. Segítünk nekik megtanulni” – mondta Parragh, de nem tisztázta, kikre gondol.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”