Tállai: A kormány nem tárgyalta az iparűzési adó felfüggesztését

  • narancs.hu
  • 2020. november 23.

Gazdaság

A parlamentben válaszolt egy ezzel kapcsolatos kérdésre az államtitkár.

Mint ismert, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke november elején állt elő azzal az ötletével, hogy egy évre fel kellene függeszteni az iparűzési adó befizetését, hogy így segítsék a vállalkozásokat.

A felvetésen a polgármesterek pártállás nélkül felháborodtak, ez ugyanis komoly összegeket húzna ki az önkormányzatok költségvetéséből.

Polgármesterek Parragh javaslatáról: felháborító, dilettáns, életszerűtlen

Összeomló közszolgáltatások, tömeges kirúgások, csőd. Ezt eredményezné a városoknál, településeknél Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslata, amely elvenné tőlük két évre az iparűzési adót. A lapunk által megszólaltatott polgármesterek felháborodva nyilatkoztak az elképzelésről. A kormány egyelőre gyanúsan hallgat.

Hétfőn az Országgyűlés ülésén Csárdi Antal, az LMP képviselője tett fel azonnali kérdést arról, hogy mi lesz az iparűzési adó sorsa, mire Tállai András adózásért felelős államtitkár, a NAV volt vezetője azt válaszolta, hogy

az iparűzési adó felfüggesztéséről nincs előterjesztés, a kormány még csak nem is tárgyalt róla.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.