Több mint 285 ezer elektromos autót hívott vissza a Tesla Kínában

  • MTI
  • 2021. június 27.

Gazdaság

Meghibásodás miatt, ami akár karambolhoz is vezethet. 

Visszahívta több százezer járművét Kínában a Tesla az automatikus sebességszabályozó működési hibája miatt – közölte a kínai piacfelügyelet. A visszahívás több mint 285 ezer, három különböző szakaszban gyártott Modell 3-as és Modell Y típusú elektromos autót érint. A járművek túlnyomó többségét a kaliforniai székhelyű autógyártó sanghaji üzemében gyártották.

A piacfelügyelet szombaton kiadott közleménye szerint a meghibásodás szélsőséges esetben akár karambolhoz is vezethet, a sofőrök bizonyos körülmények között ugyanis véletlenszerűen aktiválhatják a sebességszabályozót, a jármű hirtelen gyorsulását előidézve. A Tesla felveszi a kapcsolatot az érintett járművek tulajdonosaival, és ingyenes, távvezérlésű szoftverfrissítést hajt végre az autókon.

A Kínai Személygépkocsi Szövetség adatai szerint a Tesla májusban 33 463 járművet adott el Kínában, ahol Modell 3-as szedánokat és Modell Y típusú városi terepjárókat gyárt. A májusi forgalmi adat 29 százalékos javulás az áprilisi visszaesést követően. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.