Verseny nélkül arathat Mészáros a paksi beruházás közbeszerzésein

  • narancs.hu
  • 2019. október 19.

Gazdaság

Viszi, mint a cukrot.

Két munkát már behúzott, további kettőt pedig megszerezhet Mészáros Lőrinc a Paks 2-höz tartozó telkek fejlesztésére kiírt közbeszerzéseken – írta meg a G7. Ez azt jelenti, hogy a milliárdos cégei dolgozhatnak a vízközműveken, a gőzrendszereken és a hőközpontokon. Ehhez már csak annyi kell, hogy a tendereket nem érvénytelenítsék.

A portál szerint a megfelelő cégek kiválasztására egyes esetekben olyan eljárást választottak, ahol a munkára pályázó cégeknek jelentkezniük kell, a második körben pedig kiválasztják a győztest. Tehát csak azok között alakul ki verseny, akik ajánlatot tesznek, és úgy tűnik, hogy négyből három munkára csak egy cég jelentkezett, így nagy valószínűséggel az övé lesz a megbízás. Ezek közül kettő esetében a Mészáros érdekelségébe tartozó Duna Center Therm Kft., illetve az A-Híd az aspiráns.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.