Van néhány ismerősöm, aki szerint a fogyasztóvédelemnek nincs értelme. Mindenki jól nézze meg, hogy mit akarnak rásózni, aztán ha mégis meg akar venni valami hülyeséget, akkor csak magára vessen, ha pénze, ingatlana, egészsége vagy élete bánja. Egy kicsit más nézőpontból tekintve, ha az állam beleszól a piac működésébe – akár azzal az indokkal is, hogy a fogyasztókat védi –, csak rosszat okoz. Hagyni kell, hogy a fogyasztók büntessék-jutalmazzák a termelőket, szolgáltatókat, és az majd megoldja az ilyen problémákat.
Azért a libertariánus gondolkodás ilyen szélsőséges értelmezésére kevés a példa. Azt hiszem, általánosan elfogadott – sőt megkövetelt – igény, hogy az állami intézmények akadályozzák meg a romlott, kétes minőségű élelmiszerek forgalmazását. A fogyasztók ritkán tudják maguk felismerni, ha az élelmiszer fertőzött. Másrészt az se megoldás, hogy majd a fertőzés hatására megtanulják, hogy melyik gyártó, kereskedő termékeitől kell tartózkodni. Régebben egy kisebb településen egy ilyen önszabályozás még működhetett, de ma nincs az a tájékozott fogyasztó, aki képes lenne felmérni, hogy a rengeteg piaci szereplő temérdek termékéről mi a többi ember tapasztalata. Tehát elvárjuk, hogy az állam szabályokkal, ellenőrző intézmények működtetésével vegye át tőlünk a szabad döntés jogának egy részét azzal, hogy korlátozza a termékek szabad forgalmazását.
Bár talán már itt lehetnek ellenvélemények, de általában elvárjuk azt is, hogy egyéb termékek esetében is érvényben legyenek fogyasztóvédelmi szabályok. Itt is persze leginkább azok kritikusak, amelyek az egészségünket, testi biztonságunkat védik. Ne nyelhesse le a gyerek, ne rázhasson meg az áram, ne vághassa le a kezünket stb.
No, és akkor jönnek a bonyolultabbak.
Mi legyen a piramisjátékokkal, azaz az olyan típusú befektetési rendszerekkel, ahol matematikailag is bebizonyítható, hogy csak a csúcson lévők nyerhetnek, a lentebb levők gyakorlatilag mindig veszítenek. Az ilyen szisztémákban valójában nem is a termék eladásával lehet pénzt keresni, hanem azzal, hogy magunk alá szervezünk másokat, akik majd maguk alá szerveznek megint másokat és így tovább, amíg az egész össze nem omlik. Az ilyen átveréseket az emberek már maguk is felismerhetik, mégis általában a fogyasztóvédelmi szabályzás tiltja ezt az üzletelésfélét. Minket védenek a hülyeségünktől, tudatlanságunktól.
Lehet kapni többféle áramfogyasztás-csökkentő kütyüt otthonra. Tudják, amelyikről az áramellátó cégek szeretnék, ha nem tudnánk. Vagy ott vannak a benzin-, illetve gázfogyasztást csökkentő mágneses eszközök. Azok is tönkretennék a minket lehúzó nagy olajcégeket. Legalábbis a reklámok szerint. Ugyanis ezek nem nyújtják azt, amit a leírásaik ígérnek. Ha valakinek közepes szintű fizikai és kémiai ismeretei vannak, az rájöhet, hogy ez átverés, de hát nem mindenki készül természettudósnak. A fodrászokat, gyümölcstermelőket, irodalmárokat, operaénekeseket, ápolókat, lelkészeket, angoltanárokat, falfestőket ki védi meg az átveréstől? Vagy ők hülyék? Nekik is tudniuk kellene, hogy miképpen tolja el a fázist egy kondenzátor, vagy hogy hogyan reagál egy szénhidrogén-molekula a mágneses térre?
Szerintem nem kell tudniuk! Nekik bízniuk kell abban, hogy a cégek alapvetően tisztességesek, illetve abban, hogy az állami szervek módszeresen ellenőrzik, hogy valóban azok-e.
Manapság az otthoni „drótos” telefonon gyakorlatilag csak olyan hívásokat kapok, amelyben ingyenes egészségfelmérő szeánszokra hívnak. Amikor rákérdezek, hogy mégis miről van szó, akkor az esetek zömében számomra azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy ez kóklerség: biorezonanciás állapotfelmérés, auravizsgálat vagy hasonló. Na jó, de én biológia szakon végeztem és az elmúlt tíz-egynéhány évben rengeteget olvastam orvosi módszerekről – tudományosakról és áltudományosakról is.
És néha még nekem is utána kell néznem, hogy akkor ez most valami értelmes dolog-e vagy átverés.
Ilyen esetekben már gyakran nem is a fogyasztóvédelmi hatóságok szólnak közbe, hanem mondjuk a versenyhatóság, a Gazdasági Versenyhivatal. Olyan eseteket vizsgálnak, ahol a szolgáltatás akár értelmes is lehetne, de azt olyan módon hirdetik, ami átverés, ezáltal a hirdető jogtalan versenyelőnyre tesz szert a tisztességes cégekkel szemben. Ők közvetlenül a verseny tisztaságára ügyelnek, de ezáltal minket, fogyasztókat is védenek. Egy eszköz alkalmas lehet erősítésre, a közérzet javítására, de ha betegségmegelőző vagy azt gyógyító hatással reklámozzák, akkor az már tisztességtelen lehet – feltéve, hogy ezekre a tulajdonságokra nincs tudományos bizonyíték.
Elsősorban idős emberekre hajtanak a mindenféle gyógymatrac-árusítók. Akár több százezer forintba is kerülhet a mágneses matrac, ami különféle mágneses impulzus programokkal képes felvenni a harcot a betegségekkel szemben. A zártkörű ismertetőkön elhangzott előadások szerint. Valójában erre semmiféle tudományos bizonyíték nincsen. Vajon védje-e a hatóság a potenciális fogyasztókat az ilyen forgalmazók ellen, vagy hagyjuk az emberekre, hogy eldöntsék: bedőlnek-e az ilyesminek vagy sem?
Itt már bőven vannak, akik vitatkoznak a szabályozás szükségességével. Persze főleg akkor, ha nekik személyes jó tapasztalataik vannak a matraccal, vagy ha éppen azt árusítják. Ha valaki más verte át ilyesmivel a nagymamát, akkor meg rendőrért, bíróért kiáltanak.
Nagyon sokféle dolgot soroltunk itt fel. Azért van bennük közös! Nem várható el, de legalábbis nem teljesen, hogy a fogyasztók meg tudják ítélni, hogy a termék, szolgáltatás azt fogja nyújtani, amit a reklámok ígértek.
A tudományos gyakorlat itt segíthet. Ha úgy tűnik, hogy egy termék működése ellentmond elfogadott tudományos ismereteinknek, akkor joggal lehetünk óvatosak. Biztosak nem lehetünk, de jó az esély, hogy a termék, szolgáltatás átverés. A fogyasztóvédelmi szabályzóknak is a tudományos ismereteken kell alapulniuk. Jelenleg nagyon biztosak vagyunk benne, hogy az energiamegmaradás egy szigorú természeti korlát. Tehát ha egy a semmiből energiát termelő készüléket árul valaki, az minden bizonnyal lódít. Nemcsak hogy ezt egy természettudományokban járatos embernek fel kell ismernie, de
a jogi szabályzásnak is tiltania kell az ilyen termékek forgalmazását, hogy a többi potenciális fogyasztót védje.
Itt érkezünk el az alternatív medicina szolgáltatásaihoz, termékeihez. Ezek éppen azért „alternatívok”, mert elméletük, hatékonyságuk tudományosan nem bizonyított. Ha autós fogyasztáscsökkentő lenne vagy nem esőbiztos kerti lámpa, akkor elvárnánk, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság lecsapjon.
A homeopátia, az akupunktúra és hasonlók esetén az emberek – a potenciális fogyasztók – nagy része mégis úgy gondolja, hogy a többi esetben elfogadott, sőt igényelt fogyasztóvédelmi eljárások itt a választás szabadságát korlátozzák. Ha nekem tíz a mínusz kétszázadikon hígítású árnikavirág kell cukorgolyócskákra spriccelve, akkor miért ne vehetném meg? Másképpen: ha ilyen igény van a hígított árnikára, akkor miért ne forgalmazhatnám?
Nos, ha szigorúan vesszük, akkor nincs is gond se egyikkel, se a másikkal. Csakhogy a fogyasztónak nem csak úgy heccből kellene az árnika konkrétan tíz a négyszázadikon hígításban (egy egyes után négyszáz nulla). A javallat szerint horzsolások, ficamok, törések esetén, műtéti beavatkozás után, szülés közben és után a sérülések gyógyítására, rovarcsípések tüneteinek enyhítésére lenne alkalmas. Az ilyen hatásnak azonban nincs tudományos bizonyítéka. Meg alaptudományos ismereteink alapján sem várnánk, hogy az árnika egyetlen molekuláját sem tartalmazó tejcukorgolyó ilyen biológiai hatással bírjon.
Egyébként a jogszabályok – bármilyen megengedőek is például a homeopátia esetén – nem teszik lehetővé, hogy gyógyhatást tulajdonítson a gyártó az Arnica 200CH szernek. Pont azért nem, mert nincs rá bizonyíték. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet gyógyszeradatbázisában található dokumentum szerint:
„AZ ALKALMAZÁSSAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK ÉS AZ ALKALMAZÁS MÓDJA(I)
Homeopátiás gyógyszer jóváhagyott terápiás javallat nélkül”
A fogyasztóvédelmi jogszabályt tehát a gyártó betartja, a dobozon és a benne levő papíron nincs leírva, hogy bármit is gyógyítana a hígított árnika. De hát a világ nem hülye! Ha senki sem mondja, hogy gyógyít, akkor miért venné a fogyasztó? Hát azért, mert az előbb említett weboldalhoz hasonló fórumok, a homeopaták előadásai, könyvei mind azt írják, hogy az Arnica 200CH gyógyhatású.
| ||
Egyébként tök véletlenül választottam ki az árnikát. Például a Lac caninum C200 is engedélyezett szer, amelynek dobozára és ismertetőjére a fogyasztóvédelmi szabályok szerint szintén nem írható terápiás javallat, mivel nincs igazolva orvosi hatása. A magyar homeopátiás portál szerényen „kutyatejként” hivatkozik rá, pedig ez nem a kutyatej növényből készül, hanem szuka kutya tejéből. És az oldal mellfeszülés, torokfájás, migrén, rémálmok ellenszereként reklámozza. Ez az oldal gyógyhatással hivatkozik az összes többi homeopátiás szerre is, legyen az ópium, benzol, vas vagy akármi más.
A fogyasztóvédelmi jogszabályok (ez esetben „az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek törzskönyvezéséről és a forgalomba hozataluk engedélyezéséről” szóló rendelet) rendelkeznek, hogy a bizonyítékok hiánya miatt nem szabad a gyártónak a terméken olyan hamis információt feltüntetnie, ami a szer gyógyhatására utalna. Azonban a jogszabály nem tiltja, hogy a szer alkalmazói, a homeopata orvosok, gyógyszerészek weboldalaikon, kurzusaikon, oktatási anyagaikon ugyanezt megtegyék.
Amikor az akupunktúráról írtam az elmúlt hónapokban, akkor a hagyományos kínai orvoslás legismertebb ágát tudományos szempontból kritizáltam. Épp emiatt nem is igen vártam, hogy az olvasóközönség potenciális páciens része túlzottan lelkesedjen érte. Itt most viszont az ő szemszögükből tekintünk az akupunktúrára is. Igazolt vagy sem az, amit az alkalmazók – az akupunktúrás orvosok – állítanak az eljárásukról? A fogyasztóvédelmi hatóságoknak fel kellene-e lépniük az akupunktúra reklámjaival, állításaival szemben?
A helyzet nem olyan egyértelmű, mint a homeopátia esetében. Ott a hatóságok az érvényben lévő jogszabályok szerint sokkal keményebben léphetnének fel a forgalmazók, alkalmazók állításai, információs stratégiája ellen. De az akupunktúra esetén is teljesen jogos a fogyasztóvédelmi megközelítés.
Akik tehát úgy gondolják, hogy az alternatív medicina kritikusait nyilvánvalóan a Big Pharma pénzeli, azok elgondolkodhatnak azon, hogy elképzelhető két másik indíték is:
-
Alapkutatási, tudományos szempontból nagyon fontos kérdés, hogy ezek az eljárások tényleg működnek-e, és ha igen, akkor milyen mechanizmusok által. A pozitív eredmény egyébként sokkal érdekesebb volna, mert radikálisan új ismereteket adna a természetről, de ha negatív, azt is jó tudni. Persze nem akarat kérdése, hogy pozitív vagy negatív-e az eredmény.
-
Fogyasztóvédelmi szempontból mindez elvileg nem más – legfeljebb bonyolultabb –, mint a gázfogyasztás-csökkentő mágnes, az ingyenenergia-termelő gép vagy a piramisjátékok kérdése. Ha azoknál igényeljük, gyakran megköveteljük a hatékony hatósági és civil kontroll meglétét, akkor az alternatív medicina esetén is el kell fogadni, hogy ez egy észszerű megközelítés, nézőpont.
Csodálnám, ha nem merülne fel sok olvasómban az a kérdés, hogy miért nem említettem a „hivatalos” gyógyszergyártást. A gyógyszerek esetében kiemelkedően fontosak a fogyasztóvédelmi előírások. Ráadásul bonyolult a kérdés, mert a szerek zöme esetében a hasznos gyógyhatás és a káros mellékhatások megfelelő arányát kell figyelembe venni. Azért nem említettem ezt a területet, mert itt a legerősebbek, legszigorúbbak ezek a szabályok,
igaz, néha még ezeknél is szigorúbbakat igényelnénk mi fogyasztók, potenciális betegek.
Pontosan ezzel áll elképesztő kontrasztban az, hogy az alternatív medicina esetén a fogyasztóvédelmi megfontolásokat elutasítva az emberek nagy része a szabad választás elsőbbsége mellett érvel – mintha kőkemény piaci libertariánus lenne.
