A New York Times rendelkezett az információkkal, amelyek megfordíthatták volna az elnökválasztás eredményét, de nem publikálta őket

  • Urfi Péter
  • 2017. január 22.

A hét cikke

Az őrjítő döntés körülményeiről saját maguk írtak cikket.

Donald Trump és az ő követői, az igazságon túli meseország dühös lakói meg vannak róla győződve, hogy a mainstream média hazudik. Ez nagyjából egész világnézetük alapja, hiszen ha a mainstream média igazat írna, legalább néha, egy kicsit, akkor az azt jelentené, hogy bálványaik egyfolytában hazudnak és lopnak. Trump magyar követői, a Fidesz politikusai és médiamunkásai túl is szárnyalják mesterüket. Nálunk elképzelhetetlen lenne, amit Trump csinált, hogy megválasztása után ellátogatott a vezető politikai napilap szerkesztőségébe, és miközben interjút adott nekik, kifejezte csodálatát a munkájuk iránt, akkor is, ha sok vitája volt velük, és mondtak egymásra kemény dolgokat. (Orbán Viktor például hat éve nem nyilatkozik érdemben a független médiának, a korábbi vezető politikai napilapot pedig minden jel szerint épp az ő szándékának megfelelően zárták be.)

A cikk, amit ezen a héten kiválasztottam, pont azt mutatja, hogy bár úgy tűnhet, az amerikai sajtó ész nélkül tüzel Trumpra, de közelebbről nézve kiderül, mennyire ragaszkodnak a saját szakmai alapelveikhez. Akkor is, ha ezzel megfosztják magukat egy hatalmas sztoritól, és mellesleg Trumpot is segítik vele.

Mert ezekből az elvekből például az következett, hogy részletesen beszámoltak a Hillary Clinton kampányát leginkább megtépázó, kiszivárogtatott e-mailekről, miközben nem, vagy csak óvatosan írtak a szivárogtatások hátteréről. Pedig a nagyobb sztori, az igazi sztori az volt, hogy az orosz kormány utasítására hackerek feltörték Clintonék szervereit, és pont akkor szivárogtatták ki a megszűrt leveleket, amikor az Trumpnak a legjobban jött. Csakhogy erre nem volt bizonyíték (amíg az amerikai titkosszolgálatok, a választások után, közzé nem tették jelentésüket), míg Clintonék e-mailjeire, a bennük lévő kínos információkra igen.

Trump, Russia, and the News Story That Wasn’t

A New York Times mostani cikke arról szól, hogy a lap szerkesztőségébe már tavaly ősszel megérkeztek az információk, amelyek nemrég robbantak az amerikai médiában. Az egyik legsúlyosabb állítás az volt, hogy titkos kommunikáció zajlik Putyin és Trump stábja között. A másik pedig az elhíresült dosszié volt, benne a moszkvai golden showerrel és azzal az állítással, hogy az oroszok Trumpról is gyűjtöttek terhelő információkat, csak azokat nem használták fel (még). Naivitás lenne azt gondolni, hogy ezek publikálása összedöntötte volna Trump kampányát, hiszen annak pont az volt az egyik legnagyobb ereje, hogy elszánt híveit semmi, de tényleg semmi botrány nem ingathatta meg – főleg azért nem, mert eleve el sem hitték, hogy igaz. De egy ilyen szoros választási befutónál azért nehéz nem arra gondolni, hogy megfordíthatták volna az eredményt a fenti információk.

A Times szerkesztője, a cikket szerző Liz Spayd most azt állítja, hogy hiba volt visszatartani ezeket. Perdöntő bizonyítékkal valóban nem rendelkeztek, de azt biztosan tudták, hogy az FBI komoly vizsgálatot folytat, ez pedig már önmagában hírértékű – érvel. (Az FBI annyira komolyan vette a kérdést, hogy egy ponton kérték is a lapot, hogy ne publikálja az anyagot.) Ez logikusan hangzik, hiszen amikor az FBI igazgatója, máig sem érthető okokból, kiállt a nyilvánosság elé a választás előtt nem sokkal, és közölte, újra vizsgálják Clinton e-mailjeit, az, mármint pusztán a vizsgálat ténye mindenhol vezető hír volt napokig.

A Times másik szerkesztője viszont ma is úgy gondolja, helyesen döntöttek. Részletesen írtak Trump orosz kapcsolatairól, megírtak mindent, amit bizonyítani tudtak, de a fentieket, a legdurvább sztorikat nem tudták bizonyítani.

További olvasnivalók

– Lee Smith, a konzervatív Hudson Institute kutatója kegyetlenül éles kirohanása Obama külpolitikája ellen, hátborzongató következtetésekkel. (Tabletmag)

– Személyes hangú nagyesszé Obama és a fekete közösség viszonyáról (Atlantic)

– Hogyan omlott össze a BitTorrent? (Backchannel)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.