A magyarok nagy részének lövése sincs a civil szervezetekről

  • narancs.hu
  • 2017. január 22.

Hírnarancs

Kevés magyar tudja, hogy mit csinálnak a civilek. Eddig sikeres az olimpia elleni kampány. Meghalt Torgyán József. Holnap nemzeti gyásznap a veronai busztragédia miatt. Hírek.

Eszik vagy isszák?

Új erőre kapott a kormány gerjesztette civil szervezetek elleni hadjárat. Szijjártó Péter a minap azt állította, hogy mivel e szervezeteket nem választotta meg senki, hazugság lenne azt mondani, hogy a társadalmat képviselik. A Publicus Intézet reprezentatív felméréséből pedig az derült ki, hogy a magyarok nagy részének fogalma sincs, mivel foglalkoznak a civil szervezetek: csak minden ötödik megkérdezett tudott megnevezni közülük legalább egyet. Az eredmények alapján egyébként a többség (43%) gondolja úgy, hogy a civil szervezetek az országnak hasznos tevékenységet folytatnak, viszont 30% úgy véli, kifejezetten káros, amit csinálnak.

Dübörög a NOlimpia

Nagy érdeklődéssel startolt el a Momentum Mozgalom által szervezett olimpia elleni kampány szombaton – tudósít a hvg.hu. A szervezők nemcsak annak örülnek, hogy a budapestiek sorban állnak azért, hogy aláírhassák a népszavazási kezdeményezést, hanem annak is, hogy egyáltalán vita zajlik a játékok fővárosi megrendezéséről.

A Ligetvédőknek volt igazuk

Most már hivatalosan is jogsértő módon járt el a Városliget Zrt., amikor nem végeztek környezetvédelmi hatástanulmányt a Közlekedési Múzeum építéséhez – állapította meg a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya. Nem volt egyszerű kiharcolni ezt az eredményt, ugyanis a Városliget Zrt. azon dokumentumai ellen, amellyel azt kívánták igazolni, hogy nem szükséges semmiféle hatástanulmány (mert megígérik, hogy egyetlen növénynek sem esik majd bántódása) korábban már többen fellebbeztek, sikertelenül – írja a hvg.hu.

A számok nem hazudnak, de…

Mindenki, aki azt állítja, hogy kevesebben voltak Trump beiktatásán, mint annak idején Obamáén, az hazudik – Trump ugyanis totálisan kiakadt azon a fotón, amely összehasonlítja a két elnök eskütételkén megjelent tömeget, és egyúttal „a világ legbecstelenebb emberi lényeinek” nevezte az újságírókat, akik nem tettek mást, csak megírták, hogy pusztán 250 ezer ember volt kíváncsi Trump első hivatalos megjelenésére. Ettől függetlenül igaz az az állítás, hogy világszerte utcára vonultak a frissen beiktatott elnök miatt, csak éppen nem azért, hogy őt ünnepeljék.

Meghalt Torgyán József

Otthonában, 84 évesen hunyt el az első Orbán-kormány agrárminisztere (1998–2001), az FKgP egykori elnöke. Pályájáról a január 26-án megjelenő Magyar Narancsban olvashatnak majd értékelést.

Hétfőn gyásznap

Holnapra nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány a szombat hajnalban történt olaszországi busztragédia miatt, amelyben 16 magyar gimnazista vesztette életét. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a szerencsétlenséget, de a veronai hatóságok gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indítottak nyomozást. A szomorú eset miatt több szórakoztató tévé-, illetve rádióműsor marad el, az iskolákat pedig arra kérik, különóra keretében emlékezzenek meg az áldozatokról.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.