Ha így megy tovább, simán összejön az olimpiaellenes népszavazás

  • narancs.hu
  • 2017. január 20.

Hírnarancs

Egy nap, tízezer szignó. Donald Trump hivatalosan is az USA elnöke, a House of Cards megérkezett Brüsszelbe. És egyéb híreink.

Erős kezdés

Egy nap alatt legalább 10 ezer aláírást gyűlt össze a Momentum Mozgalom olimpiaellenes népszavazási kezdeményezésére – mondta Fekete-Győr András, a szervezet elnöke. A budapesti referendum kiírásához a fiataloknak 30 nap alatt 138 ezer aláírást kell gyűjteniük, azaz ha ilyen ütemben haladnak, magasan átvihetik a lécet. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a jól bevált plakátkampánnyal segíti majd a kezdeményezést, erre egy nap alatt máris 7 millió forintnyi adományt szedtek össze.

false

Közben a kormánypárti Magyar Idők és a pestisrácok.hu elkezdte az új mozgalom lejáratását: egy állítólagos volt tagra hivatkozva azt írták, Haris Éva, az MSZP választmányának egykori elnökhelyettese és Szabó Pál, a Gyurcsány-kormány energiaügyi minisztere áll a Momentum mögött. Fekete-Győr András a hvg.hu-nak úgy nyilatkozott: Haris 24 székkel és egy kisasztallal segítette a mozgalmat, Szabó Pál nevét pedig most hallja először.

Great Again

Magyar idő szerint délután 6-tól hivatalosan is Donald Trumpnak hívják az Egyesült Államok elnökét. Trump beiktatási beszédében azt mondta, novemberi elnökké választásával nem egyszerű kormányváltás történt, a hatalom Washingtonból visszakerült a nép kezébe. Ígérete szerint mostantól a politika valamennyi területén „Amerika lesz az első”, polgártársait arra buzdította, vásároljanak amerikai termékeket, és alkalmazzanak amerikai munkavállalókat.

false

 

Fotó: MTI/AP – Win McNamee

 

Soros György visszalő

Soros György dollármilliárdos üzletemberrel a Bloomberg készített interjút, még csütörtökön. Donald Trumpról azt mondta, diktátor lenne, ha hagynák neki, de szerencsére az amerikai alkotmány megakadályozza őt ebben. A magyar kormány civilek elleni támadásaira reagálva Soros szokatlan módon egy előre megírt nyilatkozatot olvasott fel. Az MTI szerint hangsúlyozta, hogy ezek a fenyegetések „ellentmondanak az Európai Unió értékeinek, és a jogállamiság iránti elkötelezettségnek, amelyre az EU épült évtizedeken át”.

„Az alapítványaimat és életemet a nyílt társadalom megteremtésének szenteltem. A jelenlegi magyar kormány pont ennek az ellenkezője mellett áll ki. Magyarországnak nagy előnye származik az EU-s tagságból. Ennek fényében teljesen elfogadhatatlan a jelenlegi kormány kísérlete a civil társadalom megfélemlítésére és lejáratására” – tette hozzá.

Metrópénzek

Nem látunk tisztábban a 4-es metró építése során ellopott vagy szabálytalanul felhasznált 167 milliárd forintot illetően. A visszásságokat az EU csalás elleni hivatala, az OLAF tárta fel, de az erről szóló jelentést egyelőre csak a magyar kormány ismeri. A kormány szerint a visszaélések kizárólag – Tarlós István főpolgármester szerint egy kivétellel kizárólag – a szocialista-szabad demokrata kormányzás időszakához köthetők. Ehhez képest az OLAF azt közölte lapunkkal, hogy a vizsgálat „a beruházás összes szakaszában komoly szabálytalanságokat – csalás és korrupció gyanúja – tárt fel”.

További érdekesség, hogy az ügyben indult magyarországi nyomozásnak jelen állás szerint „nincs közszereplő gyanúsítottja”, holott a kormány nevében Lázár János miniszter és Csepreghy Nándor államtitkár is a legfelsőbb városvezetés érintettségére célozgatott.

Tévétorrent extra – A House of Cards Brüsszelbe megy

Remek időérzékkel Trump beiktatásához igazítva jelentette be a Netflix, hogy a népszerű House of Cards sorozat ötödik évada idén május 30-án érkezik.

Ma startol a holland alkotók által készített Brussel, amely bevallottan a House of Cards EU-s politikára szabott változata lesz. A Politico előzetese szerint a széria reflektál a menekültválságra, a terrorizmusra és a kelet-ukrajnai háborús cselekményekre is. Kíváncsian várjuk a Jean-Claude Juncker és Angela Merkel, de leginkább a magyar fenegyerek, Orbán Viktor televíziós megjelenését!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.