A médiaháború folytatódik, a plakátháború most indul

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 1.

Hírnarancs

Vizoviczki negyedmilliárdért hazamehet, de az olimpián nincs Pokémon!

Hiába adta el Simicska a Class FM-et

A Médiatanács úgy döntött, nem hosszabbítja meg a Class FM frekvenciáját – számolt be az Index. A rádió előző tulajdonosai, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt tisztában voltak vele, hogy ha az övék marad a Class FM, biztosan elveszik a frekvenciájukat, ezért május végén eladták a rádiót a Sláger Rádió korábbi tulajdonosainak. A leghallgatottabb magyar rádió tulajdonosai a törvényi előírásoknak megfelelően még időben beadták frekvenciahosszabbítási kérelmüket a Médiatanácsnak. A törvény értelmében a hétéves frekvenciaengedély egyszer öt évre meghosszabbítható. A rádiónál abban bíztak, hogy noha a G-nap óta folyamatosan kaptak kisebb-nagyobb bírságokat a hatóságtól, súlyos törvényszegést nem követtek el, és a frekvenciahosszabbítást korábban rendre megítélték a kérvényezőknek. Most azonban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új pályázatot ír ki a november 19-én felszabaduló frekvenciára. Az NMHH közleménye szerint „amennyiben a Médiatanács újabb öt évre szerződést kötne a Class FM-mel, azzal konzerválná a hét évvel ezelőtti állapotok szerint kialakított feltételeket, és hátráltathatná a rádiós piac fejlődését”.

A Class FM tulajdonosai már bejelentették, hogy mindenképp indulnak a frekvenciáért, de nem lesz könnyű dolguk az egyre csak bővülő új Fidesz-médiával szemben. Andy Vajna két hónapja indította el saját adóját Rádió 1 néven, és neki is biztosan jól jönne egy országos frekvencia.

Az Együtt meghekkeli a kormány plakátjait

false

Az Együtt országos plakátátragasztó kampányt hirdetett, mert szerintük a kormány Európa-ellenes kampánya elfogadhatatlan. Szigetvári Viktor, a párt elnöke kijelentette, hogy Orbán Viktor népszavazást övező kampánya embertelen. „Mi Merkellel és Ferenc pápával értünk egyet” – tette hozzá a politikus, aki mindenkit arra biztatott, ne menjen el szavazni október 2-án.

Londonból ne üzenj Brüsszelnek!

Az októberi kvótanépszavazáson ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a parlamenti választásokon, tehát míg a kettős állampolgárok levélben is szavazhatnak, addig a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő magyarok csak személyesen adhatják le voksukat a külképviseleteken. Ez sokaknak utazást, de legalábbis hosszas sorban állást jelent majd.

Az állatkertben is vágják a fákat

Nem fér el a biodóm, ezért hét fát ki kell vágni a városligeti állatkert területén is. Hétfő reggel meg is kezdték a fakivágásokat a park vasúti sínekhez közeli részén. A munkálatok hírére a Ligetvédők a helyszínre siettek, de addigra már három fát kivágtak, amiről egy videót is közzétettek. Az aktivisták megjelenése után a munkálatok leálltak a helyszínen. Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője elmondta: a biodóm területén összesen 15 fa található. Ezek közül nyolcat átültetnek, hetet pedig egészségi állapotuk miatt ki kell vágni. Hanga szerint minden engedélyük megvan a fakivágásokra. A Ligetvédők kifogásolták, hogy nem tájékoztatták őket az állatkerti vágásokról, és hogy Baán László korábban azt ígérte: egyetlen egészséges fát sem vágnak ki a Városligetben. Hanga folyamatos tájékoztatást ígért a Ligetvédőknek, és azt is megengedi nekik, hogy a helyszínen tájékozódjanak a munkálatokról, amelyeket nem fognak leállítani a kedvükért.

Kipengették Vizóért a negyedmilliárdot

Hazamehet az előzetes letartóztatásból Vizoviczki László, miután egy összegben kifizették érte a 250 milliós óvadékot. A költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Vizoviczki házi őrizetben várja az ellene folyó büntetőeljárások végét. Vizoviczkit egyrészt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolják, a vád szerint a kár legalább 825,5 millió forint. A másik eljárásban azt vizsgálják, hogy Vizoviczki valóban megvesztegetett-e 21 rendőrt, akik között több magas beosztású tiszt is akad. A budapesti éjszakai élet egykori ura azért mehet haza, mert büntetlen előéletű, rendezett a családi háttere és összességében már három éve van előzetes letartóztatásban. Az óvadék mértékét pedig a bíróság a bűncselekmény jellegére, valamint a vádlott személyi és családi körülményeire alapozva határozta meg. Azt, hogy miből tudták kifizetni érte a 250 millió forintot, nem vizsgálja senki.

Pokémon No Go az olimpián

Nem elég a lakhatatlan állapotban lévő olimpiai falu, a Zika-vírus vagy az állandó biztonsági fenyegetés, a sportolóknak még az is megnehezíti a részvételt, hogy Brazíliában nincs Pokémon Go – számolt be a Quartz. Noha Rio polgármestere kérte a játék fejlesztőit, hogy az olimpia indulására lepjék el a kis szörnyecskék a várost, úgy tűnik, ez már nem fog összejönni. A játékok szervezői viszont igyekeznek segíteni a sportolóknak a kikapcsolódásban, és 450 ezer óvszert osztanak szét az indulók között, ami rekordnak számít.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."