Előbb internetadó, utána pedig csönd lesz – mondja a rezsibiztos

  • narancs.hu
  • 2014. október 29.

Hírnarancs

A Fidesz óvja a sajtót az álhírek gyártásától, az adóhivatal abban "bízik", hogy a sajtó az "eredményeikről" is beszámol. Ezek vajon kérések vagy fenyegetések?

Szerdán is (majdnem) minden a tervezett netadó, illetve a bevezetése elleni keddi nagy tüntetés körül forgott. Például egy sor nyugati – elsősorban osztrák és német lap – foglalkozott a demonstrációval, illetve szedte le a keresztvizet az új sarcról. Kovács Zoltán, az Orbán-kormány külföldi médiára szakosodott szóvivője az egyik német közszolgálati televízióban bizonygatta: az adóra azért van szükség, hogy Magyarország tartani tudja az unió által előírt 3 százalékos költségvetési hiányplafont. Ez már a negyedik változat, amivel a kormányzat rövid időn belül előállt: először a rendőrök és az adórevizorok fizetésemelésére kellett az így beszedett pénz, aztán az következett, hogy a kistelepülések internet-ellátottságát fejlesztenék, harmadjára ma reggel Németh Szilárd rezsibiztos azt állította az ATV-n, hogy önerő lesz a hazai szélssávú internet uniós pénzből megvalósuló fejlesztéséhez, és ezzel lényegében egyidőben Kovács Zoltán jött a hiányplafonos szöveggel. Érdeklődéssel várjuk a magyarázkodás ötödik, hatodik meg a többedik variációját.

Miközben Orbán Viktor svájci szabadságán rendezi sorait, a kormányzati agitprop – Varga Mihály után – Németh Szilárd rezsibiztost küldte ki a frontra internetadó-ügyben. Németh nem is vacakolt: ma reggel az ATV Startban osztotta meg azon nézetét a magyar emberekkel, hogy lesz internetadó. Némi megbántottsággal közölte továbbá, hogy a tegnap esti tüntetés nem "szakmai síkon" zajlott, mert "folyamatosan orbánviktorozott mindenki". Amúgy meg ha a parlamenti kétharmad elfogadja a netadót, "a tüntetők ugyanúgy el fognak tűnni, ahogy eltűntek az alaptörvény, a nevelési törvény kapcsán", és nagy csönd lesz, "ahogy ez mindig is volt".

A kommunikáció koordinálásával mindazonáltal nincs minden rendben, a haon.hu interjújában Kósa Lajos debreceni utóda, Papp László polgármester ugyanis így értékelte az internetadót: "Egy új adónem bevezetése sem tekinthető örömnek, a parlament döntéséig viszont akár módosulhat is ez a felvetés, ami engem is meglepett. Debrecen intelligens városi, innovációs központi szerepkörre tör. Ez valóban nem teljesen kompatibilis ezzel a törekvéssel."

Amint arról a magyarnarancs.hu is beszámolt, a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem találta elegendőnek a nyomozó szervek prezentálta bizonyítékot ahhoz, hogy gyorsított eljárásban tárgyalja annak a hat fiatalembernek az ügyét, akiket a netadó elleni vasárnapi tüntetés után vettek őrizetbe csoportosan elkövetett garázdaság gyanújával. A tárgyaláson az is kiderült, hogy egy igazságügyi szakértő szerint a Fidesz-székházban keletkezett kár 144 395 forint. Ami, ugye, jócskán elmarad a Kocsis Máté (Fidesz) kommunikációs igazgató (és VIII. kerületi polgármester) előző napi közlésében említett több mint 10 milliósra becsült kártól. Az összegről tudósító online lapokat – a magyarnarancs.hu-n kívül a 444.hu-t, a hir24.hu-t, a hvg.hu-t, a vs.hu-t – a Fidesz közleményben szólította föl arra, hogy hagyjanak föl az "álszakértői" jelentésekre hivatkozó hamis hírek gyártásától. "Kérjük a sajtó képviselőit, hogy egy ilyen politikailag vezényelt és felhergelt tüntetés után hazugságokkal ne szítsák tovább a hangulatot és igyekezzenek megfelelni a tőlük jogosan elvárható követelménynek: a hiteles tájékoztatásnak" – írja a kormánypárt. Nos, igyekszünk, ezért is közöltünk olyan adatot, amit bírósági tárgyaláson hallottunk, és amit a vádhatóság is nyilvánvalóan elfogadott reális becslésnek. Arról egyelőre nincs tudomásunk, hogy a Fidesz az ügyészséget is megfeddte-e, amiért "álszakértőre" hagyatkozott.

A kitiltási botrányban állítólag érintett adóhatósági vezetők változatlanul nyaralnak. A NAV sajtóosztálya viszont dolgozik, ennek bizonyítéka az alábbi közlemény: "A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, elnökhelyettesei és vezető beosztású tisztviselői visszautasítják a velük kapcsolatban terjesztett korrupciós vádakat. A NAV nem kíván politikai csatározások részese lenni. Egy jogállamban elfogadhatatlan, hogy egyesek tényként kezelnek minden alapot nélkülöző kijelentéseket vagy sugalmazásokat, és ezt arra használják fel, hogy a NAV-ot ellehetetlenítsék, és az adómorált rombolják.

A  Nemzeti Adó- és Vámhivatal a bűnüldözés és a korrupció elleni harc egyik legfontosabb intézménye. Nem felel meg a valóságnak, hogy ne lennének büntetőjogi következményei a költségvetést súlyosan megkárosító bűnszervezetek áfacsalásainak. Minden, a NAV látókörébe került áfacsalással kapcsolatban eredményes ellenőrzések, büntető eljárások indultak az elmúlt években, és ilyen jellegű felderítések jelenleg is folyamatban vannak. Az eredmények uniós összehasonlításban is megállják a helyüket. A NAV ahogy eddig, úgy a jövőben is nyilvánosságra hozza az államnak és a tisztességes adófizetőknek kárt okozó szervezetek leleplezéséről szóló híreket. A NAV bízik abban, hogy a hiteles tájékoztatás érdekében a sajtó munkatársai az alaptalan vádak mellett a feketegazdaság elleni fellépés eredményeiről is beszámolnak."

Azt még nem sikerült egyértelműen eldöntenünk, hogy az utolsó mondat kérés vagy fenyegetés.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.

„Ez a háború köde”

Egyre többen beszélnek Izrael gázai hadműveleteiről népirtásként, de a szó köznapi használata elfedi a nemzetközi jogi fogalom definíció szerinti tartalmát. A szakértő ráadásul úgy véli, ha csak erről folyik vita, szem elől tévesztjük azokat a háborús bűnöket és jogsértéseket, amelyek éppúgy a palesztin emberek szenvedéseit okozzák.