Darth Lázár a fénykardját lengeti

  • narancs.hu
  • 2014. június 3.

Hírnarancs

Kirúgták az Origo főszerkesztőjét, a Magyar Nemzet a sajtószabadságot félti, jöhet a Facebook-adó. Plusz Lázár János. Keddi híreink súlyosak és feketék.
Lázár János

Lázár János

 

Bárcsak azt mondhatnánk, hogy minden olyan nap ünnepnap, amely a magyar sajtóról szól, de a mai kedd egyszerűen csak fekete volt és nyomasztó:

Hiszen azon pörgött mindenki, hogy Sáling Gergőt, az Origo főszerkesztőjét tegnap éjszaka kirúgták, és már meg is van az utódja Pálmai L. Ákos személyében, aki az Origo Zrt. televíziós és webvideo részlegéről érkezik. Az Origo vezetősége egy (gyanúsan és/vagy vérlázítóan) semmitmondó nyilatkozatot adott ki a váltásról, de a 444 (majd kicsivel később a szintén számos origóst jól ismerő Cink és Index is) gyorsan megírta a teljesen hihető változatot, mely szerint nagyon nagy valószínűséggel politikai izomfeszítés áll a kirúgatás hátterében. Konkrétabban a Fidesz, még konkrétabban Lázár János: az Origo vezetőségének és/vagy tulajának (Deutsche Telekom) állítólag nagyon nem tetszett, hogy az óriásportál szolidaritást vállalt a választások idején a Fidesz rendezvényéről kitiltott lapokkal (így a Magyar Naranccsal is), az meg, hogy az Origo pár hete pert nyert a Miniszterelnökség ellen, és így kiderült, hogy Lázár János hogyan bokázott el utazgatásai során kétmilla közpénzt, amit aztán sűrű fintorgás kíséretében végül saját zsebből vissza is fizetett, nyilvánvalóan legfőképp Lázár Jánosnak nem tetszett. Tehát a legéletszagúbb narratíva ma úgy szól, hogy a T-csoportot megzsarolták azzal, hogy nem kapnak mobiltelefonos frekvenciát, így ők afféle nagyon jelentéses gesztus gyanánt levették a tábláról Sálingot. Mindezt megerősíteni látszik az is, hogy az Origo ma kiadott egy eléggé zavaros közleményt, amelyben cáfolni igyekeztek a politikai nyomásgyakorlásról szóló híreket, az Origo szerkesztősége viszont válaszul saját nyilatkozattal állt elő, melyben elhatárolódott az Origo nyilatkozatától. Mindeközben a Kettős Mérce szimpátiatüntetést szervezett délutánra (erről mi is tudósítani fogunk hamarosan), amelyen elég sokan voltak, a Népszava pedig arról értesült, hogy az Origo egyik eligazító ülésén elhangzott a vezetőség részéről, hogy aki ott megjelenik, az ki lesz szépen rúgva. Biztosan jönnek még újabb fordulatok is az ügyben, ami most nagyon sötétnek és súlyosnak látszik, így aztán igazán jó volna minél előbb minél pontosabban látnia mindenkinek.

Szóval, a kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára. Ezek ugyanakkor nem a mi szavaink, hanem – kapaszkodjon meg a karfában mindenki – a Magyar Nemzetéi! Csermely Péternél a tegnapi híreinkben általunk is megénekelt reklámadó miatt szakadt el a cérna, melyről sokan azt hihették, hogy soha semmi nem tépheti el.

Pedig a jobboldali sajtómunkás talán még nem is hallott róla véleménycikke körmölésekor, hogy a reklámadó csak a kezdet, amely kezdetet egyebek mellett a Facebook-adó is követhet majd hamarosan.

Mindezek után annak a híre, hogy a tévében nem nevezhető szélsőjobboldalinak a Jobbik, neonácinak azonban simán, már tényleg csupán a sajátos közép-európai humor legújabb megcsillanása.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.