Miközben Orbán a bolgár kerítésnél kampányolt, Juncker gyakorlatilag kimondta, hogy nem akar kötelező kvótát

  • narancs.hu
  • 2016. szeptember 14.

Hírnarancs

Hatalmas maflásba szaladhat bele Orbán pénteken. A jegybankot majd´ szétveti a szerelem és az ezotéria. A színházi szakma pedig tett egy bátor lépést. Hírek.

Nem lesz kötelező

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megtartotta szokásos State of the Union beszédét. (Ezt magyarul ugyebár úgy mondjuk, hogy évértékelő.) Ebben hangsúlyosan hívta fel a figyelmet az egyre terjedő populizmus veszélyeire, és a beszéde tartalmi részei mintha épp azt a törekvést mutatták volna, hogy minél kevesebb játékteret adjon a népbutító nacionalizmusnak.

false

 

Fotó: MTI/EPA

Mondandójának legfontosabb része a magyar belpolitika szempontjából nyilvánvalóan az volt, amikor a menekültekkel szembeni szolidaritásról szólt, illetve konkrétan arról, hogy senkit nem lehet kötelezni erre a szolidaritásra. Amit nehéz másképpen érteni, mint hogy szándéka szerint nem lesz kötelező kvóta. Pláne, hogy nemrég Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is erre utalt.

Hazudtunk egy kicsit

Könnyen előfordulhat tehát, hogy a pénteki pozsonyi uniós csúcson elvetik a kötelező kvótára tett bizottsági javaslatot. Vagyis a népszavazás egy olyan intézkedés ellen irányul majd, amelyet senki nem akar meghozni.

Orbán Viktor ellenben eddig is kész tényként beszélt arról, hogy az Európai Bizottság már döntött a kötelező betelepítési kvótáról, azonban a brüsszeli testület a Magyar Nemzet megkeresésére cáfolta ezt, és leszögezte, hogy csak jogszabályjavaslattal éltek.

Te csak nézzél szigorúan, Főnök!

Orbán mindeközben a bolgár–török határon lapogatta bőszen bolgár kollégája hátát, akivel mélyen egyetértettek abban, hogy a migránsokat meg kell állítani, és hogy nekik nem kell az „európai bla-bla”.

Bojko Boriszov és Orbán néznek

Bojko Boriszov és Orbán néznek

Fotó: MTI

888 és 10 000 000

A Matolcsy György jegybankelnök és a barátnőjeként emlegetett, a jegybanktól és az alapítványaitól irgalmatlan pénzeket behúzó Vajda Zita kapcsolatát a Népszabadság tárja fel napról napra, nagy szorgalommal. Mai cikkük egyszerre ellenállhatatlanul vicces és kétségbeejtő. A lényege az, hogy számos jel mutat arra, hogy a jegybank fontos közleményei és lépései valamiféle számmisztikához, konkrétabban a tibeti buddhisták által számon tartott tízmilliószoros napok tanához igazodnak. A másik szembetűnő furcsaság, hogy a jegybank mintha kerülné a 8-as számot, ez eltűnt a székházuk címéből és így a homlokzatáról is.

Válaszközleményében az MNB sietett közölni, hogy nincs itt semmi látnivaló, „nem hiedelmek, hanem megalapozott szakmai munka mentén folytatja tevékenységét a jegybank”. Az MNB felügyelőbizottságának egyetlen ellenzéki (jobbikos) tagja amúgy azt mondta az ATV-nek, hogy ők nem illetékesek vizsgálódni az ügyben. És ugyanezt mondta a nemzetgazdasági miniszter is.

Hírek a kultúra varázslatos világából

A jó hír az, hogy mindjárt kézbe vehetik az új lapszámot, benne remek Krasznahorkai-interjúval és gazdag színházi melléklettel. Utóbbiban részletesen elemezzük az Újszínház igazgatói pályázatának visszásságait és a vesztes pályázók felvillanyozó elképzeléseit. Utóbbiak ma kiadtak egy közleményt, amelyben a Dörner kinevezését támogató fővárosi döntés visszavonását kérik. Ilyet is ritkán látni – részletek itt.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.