Mindent, de mindent el fognak lopni ebben az országban

  • narancs.hu
  • 2016. május 4.

Hírnarancs

Valamint látott és győzött Donald Trump meg a bárányhimlő. Rég volt ilyen csúf a Star Wars ünnepnapja. Híreink.

Trump. Végül is talán mindegy, hogy minek tulajdonítjuk: annak, hogy a korszellem láthatóan az elitellenességnek kedvez Amerikában; hogy minden józan elemző félreismerte, mert racionálisan próbálta megítélni; hogy a populizmus olyan, mint a heroin: hol gyengébben, hol erősebben, de mindig jelen van a nyugati (al)világban; hogy a tévéshow-ként felfogott választási kampányoknak megvan az a most már persze feltűnő hátrányuk, hogy az is rendkívül népszerű lehet, aki elő meri kapni a pöcsét a vacsoraasztalnál, és lendületből megpörgeti; vagy hogy mondjon bármit is, ha valaki a saját hangján, szerepjátszás nélkül mondja, amit mond, akkor ki fog tűnni a modern politika maszkokat viselő, minden szempontból retusált képviselői közül. A lényeg, hogy kész, vége, eldőlt: sokadik, most épp indianai előválasztási győzelme, valamint Ted Cruz visszalépése után Donald Trump lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje. Ő fog tehát ősszel megküzdeni Hillary Clintonnal (HC egyébként tegnap Indianában alulmaradt Bernie Sandersszel szemben, de vezető pozíciója ettől még megingathatatlannak tetszik), hogy irányíthasson egy világbirodalmat – addig azért még van egy kis idő, úgyhogy mindenki újraolvashatja Stephen King vonatkozó, látnoki regényét, a Holtsávot, vagy megnézheti a Cronenberg rendezte filmváltozatot egy jó kis éjszakai szorongás reményében.

Varga és Orbán: love is in the air

Varga és Orbán: love is in the air

 

A 444 vette észre, és még tegnap este adta hírül, hogy Varga Mihály a 2017-es költségvetést érintő törvényjavaslatába belecsempészett egy felettébb bájos kitételt, mely szerint nem ismerhető meg „köztulajdonban álló gazdasági társaság, valamint az általa irányított vállalkozás üzleti tevékenységével kapcsolatos azon adat”, amelynek nyilvánossága a vállalat számára piaci sérelmet okozna. Márpedig, ahogy a cikk is írja „néhány héttel ezelőtt pontosan így próbálta titkosítani Németh Szilárd törvényjavaslata a Magyar Posta üzleti adatait. A gyanúsan alkotmányellenes javaslat a parlamenten csont nélkül átment, Áder János köztársasági elnök viszont nem írta alá, az Alkotmánybíróság végül rábólintott.” Ismerve most már az MNB-alapítványok mámoros pénzszórását, ez a húzás kizárólag egészen ocsmány dolgokat előlegezhet meg.

Tegnap óta tudjuk, hogy ismét teljesült Orbán Viktor egyik álma, és a Kúria döntése szerint szavazni fogunk a betelepedési kvótáról. Ma négy komoly szervezet (az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság, a Political Capital és a Társaság a Szabadságjogokért) közös közleményben tiltakozott tényszerűen, amelyben kifejtették, hogy a népszavazás alkotmányellenes, nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe, és nem felel meg az egyértelműség követelményének. Aki akar, az várhatóan október elején szavazhat.

Ötéves csúcsán hazánkban a bárányhimlős megbetegedések száma, és sajnos nálunk még nem sorolták be a kötelező programba a létező, biztonságos védőoltást. Ne feledjük: a bárányhimlőt felnőttként is el lehet kapni (ha gyerekként nem estünk át a betegségen), és olyankor a szövődmények még súlyosabbak is lehetnek. Szóval, akinek belefér: oltásra fel!

1,8 millió forintnyi közpénzből íratott cikkekben kellett a Liget-projekt jó hírét kelteni, derítette ki az Átlátszó. A cikkek a Nullahategy.hu nevű kamuportálon jöttek le, ahol a levitézlett magyar rockzenészekkel készített interjúk már minőségi tartalomnak számítanak. A portál főszerkesztőjét, a valaha (barátai szerint) jobb napokat látott Poós Zoltán író-költő-újságírót meg akartuk kérdezni az esetről, de szerinte neki nem kell foglalkoznia ilyesmivel. A különös állagú válasz alighanem írói munkásságnak integráns részét képezi.

Kék fény rovat. A csepeli hajléktalangyilkosságok első és másodrendű vádlottját is jogerősen tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte ma a Fővárosi Ítélőtábla; a tettesek (segítőtársaikkal, akik 13-14 éveket kaptak) öt embert öltek meg 2010–11-ben.

Mindeközben B. Krisztián, aki 2013-ban lúgot öntött volt barátnője nemi szervére, csupán 4 év börtönt kapott, és 5 évre eltiltották orvosi hivatásától; az ítélet még nem jogerős.

És végül valami vidámabb ezen a felettébb sötét szerdán. Május 4-e van, vagyis Star Wars-nap. Szóljon hát máris a vacsoradzsesszesített Imperial March az igazi magaskultúra jegyében:

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.