Matolcsy szerint a siker hírnöke, hogy támadják példaértékű alapítványait

  • narancs.hu
  • 2016. május 5.

Hírnarancs

Lázár fedezi Matolcsyt, a Fidesz-frakció élteti Matolcsyt. Matolcsy dicsőíti Matolcsyt. Kirúgták a riportert, Pestre jön a Red Hot Chili Peppers. Csütörtök.

Tényleg ekkora szám a Kormányinfó?

„Lázár csütörtök délután lefuthatta volna a maratont. De nem ezt tette, hanem 2 óra 35 percen keresztül válaszolt a hol kedves, hol kritikus kérdésekre” – lelkendezett az index.hu tudósítója, csak nehogy mi is térdre boruljunk e nagyszerű teljesítmény előtt. Mert lehet, hogy ez a 2 óra 35 perc remek állóképességről tesz tanúbizonyságot, de a mondanivaló talán kicsit többet nyom a latban, márpedig Lázárnak és Kovács Zoltánnak megint volt egy-két bicskanyitogató megszólalása. A legtöbben biztosan azt idézik majd, amikor a miniszter azt mondta – annak kapcsán, hogy Brüsszel fejenként 250 ezres büntetést róna a tagországokra a be nem fogadott menekültek után –, hogy „egy embernek nehogy megmondják már, hogy mennyit ér”, de volt itt népszavazásozás, felcsúti kisvasút, erkölcstan és testnevelés, no és persze Matolcsy. Lázár szerint Matolcsy György ki fogja tölteni a 2019-ig szóló mandátumát, az MNB-alapítványok nem csináltak illegális dolgokat, de „a felelősséget nekik kell vállalniuk”.

false

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Matolcsy on the road

A Vállalkozók Országos Szövetsége, a Széchenyi István Egyetem és a K&H Bank rendezvényének vendégeként a győri egyetemen tartott előadást a Magyar Nemzeti Bank elnöke, de csak ma értesültünk annak tartalmáról. Például ezt kérdezte: „Miért van politikai támadás a Magyar Nemzeti Bank és a Pallas Athéné Alapítvány ellen?”, és meg is válaszolta: „Mert olyasmit tud Magyarország, olyan modellt mutatott Európának és a világnak, ami példaértékű”, és „a siker hírnöke és tükörben megjelenő képe az, hogy bennünket ilyen mértékben megtámadnak”. A teljes ámokfutásról a Kisalföld.hu hozott tudósítást, idézetünk is onnan való.

Mint egy festmény

Fotó: MTI

 

Gyurrrika, okos madárrrr!

És még mindig Matolcsy. A Fidesz-frakció legújabb közleményében erre futotta: „A baloldal kormányzása alatt a Simor András vezette jegybank törvénytelenül gazdálkodott és a kisujját sem mozdította a bajba jutott devizahiteles családokért, elárulta a nemzeti érdekeket, és az IMF-et szolgálta, miközben hatalmas veszteséget termelt, amit a magyar adófizetőknek kellett megfizetni.

A Matolcsy György által vezetett jegybank nyereséges, pénzügyileg és gazdaságilag megerősítette hazánkat, tartósan növekedési pályára állította a gazdaságot, miközben alacsony lett az infláció.”

Varga Lászlóval, az egyik alapítvány kuratóriumi elnökével

Varga Lászlóval, az egyik alapítvány kuratóriumi elnökével

Fotó: MTI

 

 

Szétvernék a bejegyzett élettársi kapcsolatot

„A kormány költségvetési salátatörvénybe rejtve a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményének kiüresítését célzó javaslatot nyújtott be a parlamentnek. A javaslat elfogadása húsz évvel vetné vissza az azonos nemű párok jogi helyzetét” – írja a Magyar LMBT Szövetség közleményében, hozzátéve, hogy a kormány ezzel a választók akaratával is szembemegy. „Az elmúlt években Magyarországon jelentősen megnőtt az azonos nemű párok párkapcsolatainak támogatottsága: egy 2015. októberi kutatás szerint a lakosság 38%-a a teljes jogegyenlőség pártján állva a házasság intézményét is megnyitná az azonos nemű párok előtt, a most kiüresíteni kívánt bejegyzett élettársi kapcsolat társadalmi támogatottsága 58%, még a kormánypárti szavazók többsége is támogatja azt” – írják. Ráadásul a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye többször is járt az Alkotmánybíróság előtt – legutóbb 2010-ben állapították meg, hogy „az azonos nemű párok számára egy, a házassághoz hasonló jogokat biztosító jogintézmény biztosítása az alkotmányból levezethető jogalkotói kötelezettség”. Ugyanerre az álláspontra jutott a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2015 nyarán, egy olasz pár ügyében hozott ítéletében.

Az Magyar LMBT Szövetség szerint „a módosító javaslat elfogadása esetén a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye teljesen kiüresedne: a párok végrendelet nélkül nem örökölhetnének egymástól, nem lennének kötelesek partnerük gyermekét eltartani, de megszűnnének a bejegyzett élettársakra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok is”.

Kirúgták a riportert, csak elfelejtettek szólni

Közeleg az olimpia, az MTVA is elkezdte a felkészülést: kirúgták az egyik legrutinosabb sportriportert, Zelinka Ildikót. „A hírt a Story magazin hozta le elsőként, nekik a riporter elmesélte, hogy éppen otthon volt betegszabadságon, amikor az egyik kollégája, aki azt hitte, hogy vele már közölték a hírt, sok sikert kívánt a további életéhez” – írja a comment.com.

false

 

Fotó: MTI/Zih Zsolt

 

RHCP/Budapest

Azt írja a Népszabadság, hogy szeptember 1-jén Pestre jön a Red Hot Chili Peppers, a Budapest Arénában lépnek fel, a jegyeket május 13-án reggel kilenctől árusítják. A lap szerint „érdemes lesz sietni: minden bizonnyal rekordidő alatt fogynak majd el a belépők. Pluszbónusz, hogy minden koncertjegy ára tartalmazza a júniusban megjelenő The Getaway album egy példányát is, a jegyvásárlók választhatnak majd a digitális és a hagyományos CD között”. Ezt viszont ingyen is megnézhetik: így festett egy RHCP-koncert alig egy hete a New Orleans Jazz Festivalon.

Figyelmébe ajánljuk