Ne riszálj, dolgozz!

  • narancs.hu
  • 2014. november 25.

Hírnarancs

Már tíz órát dolgoznak a kormányhivatalokban, lesznek szegregált iskolák, megszűnik a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, a rendőrök szerint baj lesz a kacér lányokkal – egy nap, amikor a mátrai hóesés a legjobb hír.

Már tíz órát kell dolgoznia a Miniszterelnökség dolgozóinak a szorgalmas emberi tevékenységet kedvelő s azt nagy élvezettel szemlélő Lázár miniszter óhaja szerint – számol be az Index a Magyar Nemzet cikkére hivatkozva. Az ötlet (figyelem, a hivatalos verzió következik!) a dolgozók körében is nagy tetszést aratott, értesüléseink szerint sokan szeretnének még ennél is többet dolgozni, sőt akadt, aki még a napi 24 órát is kevesellte. Igaz, mások meg inkább más állást keresnek maguknak, de ők magukra vessenek: eme stratégiai helyen, ahol szebb jövőnk terveit kovácsolják, s ahol a történelem mókuskerekét tapossák, minden perc drága!  Igaz, ezzel egy időben lerövidítik a kormányablakok nyitva tartását, úgyhogy az állampolgárok munkaidőben kénytelenek ügyeiket intézni – de hát jól tudjuk, aki becsülettel végzi a munkáját napi 10–12 órában, annak nem is keletkezhetnek holmi ügyei!

A parlament előtt fekszik az a törvénymódosítás, olvasható a Népszabadságban, mely szabad kezet adna Balog Zoltán miniszternek arra, hogy rendeletben vonjon ki oktatási intézményeket a szegregáció tilalma alól. A miniszter a későbbiekben, közismert vonzalmainak megfelelően, lehetőséget kap arra, hogy származásuk alapján különítsen el tanulókat, azaz mit is beszélünk: utat engedjen (s most kedvenc szavai következnek) a hátrányos helyzetű gyerekek esélyteremtő felzárkóztató oktatásának.

Államunk és kormányunk ezen túl sem szűnik meg törődni nehéz sorsú alattvalóival, akarjuk mondani, állampolgáraival, eme elhatározásában nyilván csupán csekély mértékben zavarja, hogy közben megszüntetik a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt. A vs.hu szúrta ki, hogy a költségvetési törvény egy apró megjegyzése gondoskodik arról, hogy erre a felesleges sóhivatalra se kelljen több pénzt költeni – azt ugyanis elkölthetik inkább közmunkára. Egy újabb olyan döntés, melyet a laikusok talán még nem látnak át teljes mélységében, de idővel lehull a hályog a szemükről, s maguk is rájönnek: sokkal jobb, ha a munkanélküliek pátyolgatása helyett inkább lapátot, seprűt és fűnyíró gépet adnak a kezükbe.

Rendőrségünk tovább folytatja kampányát a régi jó erkölcsök és szokások visszaállítása érdekében. Ezúttal – Baranya megyei kollégáik botrányos audiovizuális kampányából sem tanulva – a Vas megyei rendőrök léptek a rivaldafénybe. Az ottani megyei rendőr-főkapitányság munkatársai a nők elleni erőszak felszámolásának világnapját érezték a megfelelő alkalomnak arra, hogy kinyilvánítsák üzenetüket: a fiatal lányok kacérkodása gyakran válthat ki erőszakot. Emellett megjegyzik azt is: „fontos, hogy csak akkor közvetítsünk ismerkedési szándékot, ha valóban kapcsolatba kívánunk lépni a másik féllel, mivel a visszautasítás dühöt kelthet a hozzánk közeledőben.” Szürreális közleményüket a következőkkel zárják: „Viselkedésünkkel minden esetben igyekezzünk magabiztosságot sugározni. Fontos az önbizalom, fontos, hogy magunk is higgyünk abban, sikerülhet elkerülni az áldozattá válást!”

A magabiztosság tekintetében verhetetlen Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa mai ülésén  változatlanul hagyta a jegybanki kamatkondíciókat, ami meg is felelt a hazai elemzők, befektetők, portfóliókezelők  és egyéb spekulánsok vélekedéseinek, akik amúgy sem számítanak arra, hogy a közeljövőben megváltozna a Magyar Nemzeti Bank, hm! sajátos retorikája. Némely nemzetközi elemzők lassuló növekedésről, a negatív infláció kedvezőtlen hatásáról, az európai uniós fejlesztési források felhasználásának lassan tovatűnő csúcspontjáról (s ezzel összefüggésben jövőre már 1,7 százalékos jegybanki alapkamatról) fantáziálnak, de hát tudjuk: a kutya nem eszi meg a telet!

Annál is inkább, mivel már a kapuk előtt kopogtat: a Mátrában lassan 10 centiméter friss hó is hullott – aki téli hangulatra vágyik, annak elégséges odautaznia. Síkvidéken mondjuk még nem egyhamar várható kiterjedt havazás: e hétre vonatkozó prognózisunk szerint inkább a szürkeség fog dominálni, hétvégére talán még enyhül is az idő, de csak egy kicsit.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.