Nem találunk szavakat – Elment egy nagy ember

  • narancs.hu
  • 2016. július 14.

Hírnarancs

Folyik a magyar nyár a maga medrében, Lázárostul és Ligetestül, és közben nem találunk szavakat. Meg vagyunk kövülve. Ijedten pislantunk: ennyire ki lennénk szolgáltatva kényünknek-kedvünknek? A levegő kevés, pedig van. Hírek egy gyászos csütörtökön.

Lázár naptára

A megszokott színvonalat hozta a mai kormányinfó, volt benne minden, ami kell, gutaütést kapó újságíró, Lázár személyes naptárja is előkerült, aztán a hamiskás somolygásáról ismert miniszter leszovjetuniózta Brüsszelt. Kezdjük a számvetést ez utóbbi témával, a kvótaellenes „népszavazás“ közeledtével lassan mindennapos Huxit-kacsingatással. Egy mondat az egész, de milyen mondat! „Nem azért léptünk ki a Szovjetunióból, hogy egy másik unió tagjai legyünk, hanem hogy függetlenek legyünk” – mondta Lázár ma, csak úgy, bele a levegőbe.

false

 

Fotó: Kovács Attila/MTI

A múlt héten bejelentett kormányátalakítás után a sajtó találgatásba kezdett arról, vajon az egész kabinetbaszakodás Lázár pozíciójának gyengülését vagy erősödését jelenti-e. A Heti Válasz például azt írta, hogy Lázár kormányfő lehet, amennyiben 2018-ban koalícióra kényszerül a párt. Lázár szerint viszont azért született meg a cikk, mert „biztos elfáradt valaki”, ugyanis nagyon meleg volt a hétvégén. „A naptáramban nem szerepelnek ilyen forgatókönyvek” – zárta rövidre az ügyet a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Rávághatnánk erre: ha a naptárba nem is írta föl, de a „Titkos Hatalmi Tervek 2018-ra” felirattal ellátott spirálfüzetbe ettől még be is véshette akár.

Ligeti veszedelem

A Liget-ügy is szóba került, Lázár szerint téved mindenki, aki a fákat félti, mert csak beteg fákat vágnak majd ki. „Számítok balhéra a Ligetben” – tette hozzá. Őszintén szólva, mi is.

A poén amúgy az, hogy nemcsak beteg fákat nem vágnak, hanem semmilyen fát nem vágnak ki, mert megenyhült a Városliget Zrt. jeges szíve a sok fafetisiszta láttán. Hallgassuk csak meg a zrt. műszaki igazgatóját, Sághi Attilát, mit hordott össze a Habony-féle Lokálban, és azt most hagyjuk is, hogy miért pont ott. „A tiltakozások hatására az a döntés született, hogy mostantól egyetlen egészséges fát sem vágunk ki az építkezés miatt, hanem a problémás helyen álló fák mindegyikét átültetjük a Ligeten belül.” Ilyen egy igazi happy end, szívszorító és könnyfacsaró. A Ligetvédők persze nem hatódtak meg, nem hisznek a faátültető gépekben, a zrt. szakértelmében, és egyáltalán, nem nagyon hisznek el semmit Sághi Attilának, főleg, hogy egy nagyobb fa átültetésére kábé egy évig kell felkészíteni szegény párát.

Sághi egyébként „kopaszügyben” is mondott egy-két jót, például: „Nem számítottunk rá, hogy elfajulnak a dolgok. Voltak hibák, de az őrző-védők alapvetően nem jártak el jogszerűtlenül. Ezzel együtt azt tudom mondani, hogy a tömeges biztonsági jelenlét napokon belül meg fog szűnni. Továbbra is lesz őrzés, de közel sem ilyen kiterjedésben.” Alapvetően nem jártak el jogszerűtlenül, persze, sőt erről az „elfajult” „tömeges biztonsági jelenlétről” mintázták a jogszerűség aranyszobrát.

Ha, akkor az véletlen

false

Meghalt Esterházy Péter, közölte a család és a Magvető Kiadó a nyilvánossággal. Az író csütörtökön, a délutáni órákban hunyt el élete hatvanhatodik évében. Júniusban Esterházy nyitotta meg a könyvhetet. Így:

„Végre egy szöveg, amit nem a hasnyálmirigy szóval kezdek. Bár attól tartok, én magam vagyok az, akkor is, ha egy szót sem szólnék, csak itt álldigálnék, aki minderre, arra, emlékeztet. De hát ezen nem lehet változtatni. Borítsunk hát fátylat rám. A fátyol miatt ilyen rekedtes a hangom, mintha egy maffiafilm szinkronhangja lennék. (Fölhívom a tűzön-vízen át kormányhű olvasók figyelmét, hogy ebből az is következik, hogy a film nem magyar, tehát semmi áthallás. Hacsak nem magyarról magyarra szinkronizálunk, ami ugyan elsőre értelmetlennek tűnik, bár időnként szükségünk volna rá. Haza, hűség, hagyomány, Európa, Real Madrid – mintha más nyelvet beszélnénk.)”

Figyelmébe ajánljuk