Orbán Szaniszló szerint most épp egy baloldali mesterterv áll a bevándorlás mögött

  • narancs.hu
  • 2015. november 12.

Hírnarancs

Lázár újabb kerítése, Szlovákia a Jobbik ellen, Hagyó Miklóst rács mögé küldené az ügyész – hírek egy rekordmeleg csütörtökről

Lázár szerint kormányunk nem is bevándorlóellenes – de azért inkább menjenek máshová

Afféle jubileumhoz érkezett a szokásos csütörtök délutáni kormányinfo: Lázár János harmincadik alkalommal osztotta meg értékes gondolatait a sajtó képviselőivel. A jubileumhoz méltatlanul vajmi kevés konkrétumról esett szó: a kancelláriaminiszter érdemben leginkább még az európai menekültügy kapcsán nyilatkozott, miután sikerült beszélnie a Máltán tartózkodó Orbánnal, aki megerősítette, hogy Magyarország is küld rendőröket Görögországba a közös EU-határra. Ezen felül megvan a hipotetikusan Nagylaktól Mezőhegyesig esetleg megépítendő román határkerítés anyaga (ennek felhúzása még lóg a levegőben…). Lázár szerint a kormány nem bevándorlóellenes, csak úgy vélik, hogy az országnak nincs szüksége bevándorlókra, a pénzt sem rájuk, hanem „a magyarokra” kell költeni. Éppen ezért nem fogadnák azokat sem, akiket németek toloncolnának vissza oda, ahol regisztrálták őket: ennyit be sem tudnánk fogadni és különben sem nálunk lépték át először az EU határát (és itt kezdődik elölről a görögökre mutogatás). Lázár elárulta azt is, hogy eddig összesen 4800 menedékkérelmet nyújtottak be, 1250 ügyben hozott eddig döntést a bevándorlásügyi hivatal, 928 esetben megszüntetették az eljárást (mert a menedékkérők időközben tovább álltak) és összesen két személy részesült nemzetközi védelemben, a többi kérelmet kivétel nélkül elutasították. Némi bónusz Soros Györgyözésen túl, kérdésekre válaszolva, Lázár megerősítette, hogy bizony külföldi is vehet nálunk földet, már ha letelepedett nálunk és amúgy is földműveléssel foglalkozik. Ezen felül már nem harminc „csupán” tíz évre titkosították a paksi erőmű szerződését, mivel (lángszavú miniszterünket idézve) „Brüsszelben így akarták”.

Orbán megint nem tagadta meg magát

false

Minden szempontból kimerítően hosszú interjút adott Orbán Viktor a Die Weltwoche című svájci hetilapnak, mely Orbán Viktor: Európa védelmezője szalagcímmel jelent meg.  A lapban nemes egyszerűséggel enfant terrible-nek nevezett magyar kormányfő a kormany.hu-n magyar fordításban is olvasható interjúszöveg szerint azt az elméletét részletezi, mely szerint az európai baloldal és a radikális amerikai demokraták gyakorlatilag jövőbeli baloldali szavazókat importálnak Európába a menekültek személyében. Szerinte egy ilyen megfontolásokon alapuló mesterterv áll a tömeges bevándorlás mögött. Ezen felül a menekültáradatot a német kancellár egyetlen szavával azonnal le lehetne állítani – mármint Orbán szerint. Maga Merkel azonban felvetésére úgy vélekedett, hogy a dolog kicsit bonyolultabb, amivel alighanem minden józanul gondolkodó ember egyetérthet, de hát meg kell érteni miniszterelnökünket: az itthon jól bevált egybites összeesküvés-elméletek exportja most jó üzletnek játszik. Amúgy a szöveg olvastán megnyugodhatunk: miniszterelnökünk nem bánta meg, hogy csatlakoztunk az EU-hoz (igaz, mit is kezdene kormányunk az onnan érkező pénzek nélkül…), de újra kell gondolni, kik vezessék az uniót.

Szlovákiában is gond a Jobbik jelenléte

Szerbia után Szlovákiában is felfigyeltek a Jobbik sajátos szervezeti jelenlétére: a pozsonyi parlament csütörtökön ellenszavazat nélkül módosította a Szlovákiában tevékenykedő pártok működésével kapcsolatos rohamtempóban összerakott jogszabályt. A december 15-étől hatályos rendelkezés szerint politikai pártok, illetve a képviselők csak abban az esetben tevékenykedhetnek Szlovákiában, ha az itteni törvényeket tiszteletben tartják. Amennyiben ezt a jogi normát megszegik, akkor 3500 euróig terjedő pénzbírsággal sújthatják őket, a tevékenységüket pedig azonnal be kell szüntetniük.  A törvénymódosítás egyik érintettje Szávay István Jobbik-alelnök lehet, aki a Népszabadság cikke szerint egy hónappal ezelőtt nyitotta meg képviselői irodáját a csallóközi Dunaszerdahelyen, az egyik ottani vállalkozótól bérelt helyiségben. Elmondása szerint más szomszédos országban is hasonló lépésre készül.

Hagyót börtönbe küldenék

Hagyó úrra nem lövünk

 

Fotó: Mészáros János / MTI

Homonnai János, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze perbeszédének ötödik napján a fegyházbüntetések mellett négy vádlottra felfüggesztett börtönbüntetés, két vádlott esetében pénzbüntetés kiszabását indítványozta a Hagyó Miklós és társai ellen most folyó perben. Az ügyész azt indítványozta, hogy Hagyó Miklóst folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében mint felbujtót, két rendbeli hivatali visszaélés bűntettében, valamint vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettében mondja ki bűnösnek a bíróság. Kezdeményezte továbbá, hogy Mesterházy Ernő másodrendű vádlottat (egykori főpolgármesteri politikai főtanácsadót), Antal Attila harmadrendű és Balogh Zsolt negyedrendű vádlottat (a BKV Zrt. volt vezetőit), Lelovics Ottó ötödrendű vádlottat (a főpolgármester-helyettesi kabinet egykori kommunikációs tanácsadóját), Mátay-Horváth Éva hatodrendű vádlottat (a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metró volt sajtóreferensét), Horváth Iván ügyvédet, hetedrendű vádlottat, valamint Regőczi Miklós nyolcadrendű vádlottat (egykori kommunikációs igazgatót) a törvényszék ítélje a bűnszervezet esetén alkalmazandó megemelt büntetési tételkeretben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre.

Foci, halál

Tragikus halálhír árnyékolja be a magyar labdarúgó válogatott ma esti norvégok elleni pótselejtezős fellépését: mindössze 32 éves korában daganatos betegség következtében elhunyt Fülöp Márton labdarúgó, kapus, aki 2005 és 2011 között 24-szer védett a nemzeti tizenegy kapuját. A pályafutása során Angliában (első és másodosztályban) majd Görögországban is légióskodó Fülöp kezében még 2013 tavaszán találtak daganatot, sajnos a kezelések végül nem jártak sikerrel. Emlékére a válogatott ma este gyászszalaggal lép pályára Oslóban.

S nem is ez a futballvilág egyetlen vesztesége mára: 84 éves korában elhunyt Várhidi Pál, az Újpest egykori legendás hátvédje, majd a hetvenes években 4 bajnoki címet is begyűjtő edzője. Várhidi a magyar futball aranykorában 1954 és 1957 között tízszer húzhatta fel a címeres mezt, ezen felül tagja volt az 1960-as római olimpián bronzérmet begyűjtő válogatottnak is.

Tavaszból őszbe

Az inkább szeptembert idéző, rekordokat döntő langymelegnek lassan búcsút mondhatunk: ahogy e hétre szóló prognózisunkban is ígértük, hét vége felé egyre inkább a hónapnak (novembernek) megfelelő időnk lesz, vasárnap néhol még esni is fog. De nem kell szomorkodni: a jövő hét elején egy kicsit ismét melegszik majd az idő.

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.