Pharaon személye kezd ciki lenni a magyar külügynek

  • narancs.hu
  • 2016. november 13.

Hírnarancs

Szakítás a szaúdi szomszéddal. Most a Jobbik módosítana alkotmányt. Áder Jánost evakuálták, Trump pedig kerítést építene. Hírek.

Annak ellenére, hogy a Fideszben előszeretettel hangoztatják, Pharaon nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, a Külügyminisztériumhoz tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház felbontotta tavaly kötött szerződését Ghaith Pharaon egyik cégével – értesült az RTL Híradó. Az RTL információi szerint a kereskedőház azután szüntette be az üzleti kapcsolatot Pharaonnal, hogy tudomásukra jutott: az FBI által is körözött vállalkozó Orbán szomszédjában vett ingatlant – amint azt éppen lapunk írta meg először. Az állami cégnél egyébként tagadják, hogy lépésüknek köze lenne a Pharaon személye körüli botrányoknak.

Szerződést bontottak

Orbán a briteknek filozofál

„Filozófiai-ideológiai szinten úgy érezzük, hogy mi itt a nyugati világban »liberális nemdemokratikus« rendszerben élünk, és ennek vége. Ennek az ideológiának, amely megteremtette a politikai korrektségre alapuló saját nyelvezetét – és ezzel szürke, egyforma megközelítést alakított ki minden kérdéshez – vége van” – nyilatkozta Orbán a The Daily Telegraph újságírójának. Az interjúban többek között Trump magasztalásáról, illetve Magyarország EU-hoz fűződő viszonyáról és az európai értékekről esik szó, amivel kapcsolatban Orbán sejtelmesen annyit mond: „A kérdés az, hogy miként definiálhatók az európai értékek” – idézi szavait az index.

Trumpnak is tetszik a kerítés ötlete

Az újdonsült amerikai elnök első interjújában arról beszélt, hogy kezdetnek akár 2-3 millió bevándorlót toloncolhatnak ki az USA-ból, illetve továbbra is szeretne falat építeni a mexikói határ mentén, de bizonyos helyeken a kerítéssel is beérné.

Enrique Pena Nieto mexikói elnök és Donald Trump már tárgyaltak

Enrique Pena Nieto mexikói elnök és Donald Trump már tárgyaltak

Fotó: AFP

Akcióban a Jobbik

Miután Vonáék hétfőn leszavazták Orbán alkotmánymódosítását, most szóról szóra ugyanazt a dokumentumot nyújtanák be a parlament elé – plusz egyetlen mondatot beletennének. A Magyar Nemzet értesülései szerint a kiegészítés értelmében alkotmányellenessé válna a letelepedési kötvények árusítása.

Ádert evakuálták

A köztársasági elnök épp Új-Zélandon tartózkodott, amikor 7,8-es erősségű földrengés rázta meg az ország déli részét. Áderék a rengés ideje alatt egy wellingtoni szállodában voltak, ahol a protokollnak megfelelően egy evakuációs helyiségbe terelték a magyar delegációt. Áder sajtófőnöke szerint a küldöttségnek nem esett baja, csak megrémültek.

Egy éve történt a párizsi merénylet

A szomorú évforduló kapcsán Párizsban megemlékezéseket tartottak, a Le Monde pedig újabb részleteket közölt az elkövetők merénylet előtti tevékenységeiről. Így derült ki, hogy Abdeslam két társa, Abdelhamid Abaaoud és Ayoub el-Khazzan augusztustól huzamosabb ideig a Ferenc körúti Swing Hotelben szálltak meg, amiről a magyar szolgálatok egyáltalán nem szereztek tudomást. A párizsi támadás 130 halálos áldozatot követelt.

A megosztó teherelosztó

Az építészek nagy örömére megmenekül a budai Várban lévő egykori villamos-teherelosztó épülete. Az eredetileg lebontásra szánt, 1979-ben épült ingatlan egy kis átalakítás után új funkciót is kap, hiszen a vitatott külsejű falak közé a Belügyminisztérium fog költözni.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.