Tessék, lehet lemondatni a kormányt

  • narancs.hu
  • 2016. szeptember 30.

Hírnarancs

Kósa beígérte, hogy lemond a kormány, ha az igenek győznek, Orbán már békülne Brüsszellel, a vidéki polgármesterek pedig közmigránsokkal riogatnak. Népszavazás előtti híreink.

Október másodika után Orbán kezes báránnyá változik. Aha.

A Magyar Nemzet külügyes forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy Orbán lejjebb kapcsolja a gyűlöletfokozatot, és szelídebben áll a menekültügyhöz. Cserében azt várja el Merkeléktől, hogy két komoly kötelezettségi eljárásban (Paks II., illetve Budapest–Belgrád vasútvonal beruházás) támogassák Magyarországot és intézzék el, hogy Brüsszel szemet hunyjon az uniós irányelvekbe ütköző projektek felett. Kíváncsian várjuk, hogy vasárnap után lesz-e új orbáni időszámítás, amely a népszavazás előtti, illetve utáni menekültpolitikára vonatkozik majd.

Jönnek a „közmigránsok”

Addig viszont a Fidesz kampánygépezete dübörög a hétvégi siker érdekében, például a vidéki önkormányzatok hivatalnokai is szorgosan dolgoznak ezért.

false

 

Fotó: Balogh Attila/MTI

Az önkormányzatok eszköztára és erre szánt büdzséje igencsak változatos, van, ahol leveleket vagy előre kitöltött tesztet küldenek a kedves választópolgároknak. „Akarja-e Ön, hogy gyermekeink, lányaink, asszonyaink bántalmazásoknak legyenek kitéve a migránsok által?” – így szól az egyik kérdés, amelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fidesz-szervezet küldött ki a térség polgármestereinek azzal az utasítással, hogy továbbítsák október másodikáig a lakosoknak. Az előre megválaszolt kérdéseknél (mindegyik után szerepel egy igen és egy nem válasz, a nem esetében pedig egy új fogalom is felbukkan: a „közmigráns”, amely olyan migránst jelenthet, aki elveszi a közmunkások megélhetését.

Kérdéses az érvényesség

Több közvélemény-kutatás is azt mutatja, hogy az utolsó pillanatig billegni fog a vasárnapi népszavazás érvényessége. A Republikon Intézet 51 százalékra hozta ki a várható részvételi arányt, a Medián pedig 42%-ot mért.

Szeresd ellenségedet is

Várszegi Asztrik bencés főapát is megszólalt a vasárnapi népszavazással kapcsolatban. A katolikus püspök szerint érthető, hogy a jelenlegi helyzet feszültséget és bizonytalanságot okoz sok kereszténynek, azonban véleménye szerint konszenzus nélkül nem lehet ezt a problémát orvosolni. A kormány propagandáját rendkívül erőszakosnak tartja, és a SZEMlélek blognak adott interjújában a jézusi parancsot szem előtt tartva azt üzeni a hívőknek, hogy szeretniük kell ellenségüket is, hiszen egy keresztény ember nem teheti meg, hogy nem nyújt segítséget.

Kósáé az utolsó szó

Mivel eléggé benne van a pakliban az, hogy a lakosság nagy része nem egy értelmetlen népszavazással fogja tölteni a hétvégéjét, ki kellett találni valamit, amivel növelni lehet majd a részvételi arányt. Erre a nemes feladatra, a Piszkos Fred-effektus fideszesítésére úgy tűnik, Kósa Lajos jelentkezett, ugyanis ma azt találta mondani, hogy a kormány lemond abban az esetben, ha az igenek győznek. Vajon miért nem ezzel az ígérettel kampányoltak kezdettől?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.