Vannak halottak is: hírzárlat a hortobágyi bombarobbanás ügyében

  • narancs.hu
  • 2016.07.01 20:35

Hírnarancs

L. Simonnak se információja, se választása. Mészáros újabb villát villant. Hírözön.

Menjünk vagy maradjunk?

Szépen sorakoznak a politikusi (magán)vélemények az „úgysem tartunk népszavazást Magyarországon az EU-tagságot illetően, de azért tartsuk napirenden a dolgot” kérdéséről, miután tegnap Lázár János azt mondta, ő bizony nem tudna nyugodt szívvel igent mondani az Unióra. Megszólalt Gulyás Gergely Fidesz-alelnök, aki bár ostorozta a brüsszeli vezetőket, elmondta, hogy nemzeti érdekünk az EU tagjának lenni, hiszen: „Aki úgy gondolja, hogy az Európai Unió működésével, döntéseivel szembeni jogos kritika megfogalmazása (például a teljesen félrekezelt bevándorlási válság kapcsán) káros, az ugyanakkora tévedésben van, mint aki e kritikák megalapozottsága miatt el akarja hagyni az EU-t.” Ma reggel aztán az ATV-ben általában nagyot szereplő kormányszóvivő Kovács Zoltán is kijelentette, hogy igennel szavazna a kilépésre, Deutsch Tamás viszont maradna. Orbán Viktor nem foglalt állást. Mozgolódnak viszont a csehek: Miloš Zeman államfő ma egy dél-morvaországi lakossági fórumon azt mondta, népszavazást tartana Csehország uniós és NATO-tagságáról, de ő személy szerint a kilépés ellen szavazna.

Akinek senki sem szólt

A tegnapi kormányinfó nagy bejelentése volt L. Simon László menesztése, állítólag Lázár János nincs megelégedve munkájával. Az Indexnek ma Kápolnásnyéken sikerült utolérni a kiebrudalt politikust, aki fapofával közölte, hogy ő maga is a médiából tudta meg a nagy hírt, ettől függetlenül Orbán Viktor és a Velencei-tó térsége továbbra is számíthat áldozatos munkájára, ha máshogy sajna nem is, de országgyűlési képviselőként feltétlenül.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban

Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Bűnös!

Péntek délelőtt hirdetett ítéletet a Szegedi Járásbíróság azon migránsoknak az ügyében, akiket a röszkei összecsapás miatt vádoltak meg. Bár a tíz elítélt között volt kerekesszékes és bottal járó is, a bíróság úgy döntött, mindannyian részt vettek a szeptemberi zavargásokban és illegálisan lépték át a magyar határt. Ezért heten letöltendőt, hárman felfüggesztett börtönbüntetést kaptak és kiutasították őket Magyarországról. Az ítélet nem jogerős, másodfokkal folytatódik. Részletek az ítélethirdetésről itt.

Bomba a Hortobágyon

Bomba robbant a Hortobágyon péntek délután, aknamentesítés közben. Bár az ügyben hírzárlatot rendeltek el, az MTI értesülései szerint többen meghaltak. Ezt támasztotta alá a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, aki elmondta, négy honvédségi tűzszerész halt meg, egy pedig megsérült a volt bombázótéren. A terület mentesítése évekkel ezelőtt kezdődött, melynek során 4100 hektárnyi területet fésülnek át és számolják fel a veszélyes maradványokat.

Benkő Tibor, a magyar honvédvezérkar főnöke (b3) és Takács Attila ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka a helyszínen

Benkő Tibor, a magyar honvédvezérkar főnöke (b3) és Takács Attila ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka a helyszínen

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Hát én immár kit válasszak?

Újra választania kell Ausztriának, a szavazatszámláláskor elkövetett sok szabálytalanság miatt ugyanis érvénytelennek nyilvánították az osztrák elnökválasztás második fordulóját. Míg az első fordulót a szélsőjobber Norbert Hofer nyerte, a másodikban a Zöldek Alexander Van der Bellenje a levélszavazatokkal 30 ezres előnyt szerzett. A szavazást nem kell teljesen elölről kezdeni, csak a második fordulót kell a két induló között megtartani. Erre legkorábban szeptember közepén van esély.

Villa kilátással

Horvátországba készül a nyáron? Luxuskörülményekre vágyik? Közel a tengerparthoz? Ha van némi köze a focihoz, nagy eséllyel eljuthat Mészáros Lőrinc Zadar melletti, Ugljan szigetén található kellemes kis villájába. Így tett Ivan Rakitic, a Barcelona játékosa is: a Zadarski.hr értesülése szerint ugyanis a focista és családja az NK Osijek tulajdonosának villájában tölti a vakációt. Az infót a hvg.hu szúrta ki, meg is keresték a villa építőjét, aki megerősítette, hogy az ingatlan valóban Mészárosé, emlékei szerint tavaly vette meg, közel 700 millió forintért. Az impozáns épületről és a kilátásról itt láthat képeket. Arról viszont, hogy Mészáros bevallotta volna a vagyonnyilatkozatában ezt a villát, sehol.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.