tévéSmaci

A hamelni patkányfog

  • tévésmaci
  • 2015. július 4.

Interaktív

És vajon melyik bánatos úr­istenhez könyörögtek, melyik templomban vasárnap délelőtt a dagadt bajor lelki üd­véért? Pedig épp aznap volt Rainer Werner Fassbinder ­születésének 75. évfordulója. Szép kerek szám, retrospektív vetítések, egy kis konferencia, nagyobbacska szimpózium, a faszomat. Maradjon ott, ahol van: pokolban, annak is legkénkövesebb üstjében, főve a zsíros levében. Különben is, mit akar? Aznap volt Clint Eastwood nyolcvanöt éves, coki. Annak a legjobb filmje, ezt megírta az újság, a Nincs bocsánat – én kérek inkább bocsánatot, illetve az anyámat. Most tényleg soroljam föl, ki mindenki volt vasárnapi születésnapos? Colin Farrell, he? Az milyen csávó volt már az Erőszakikban, Brooke ­Shieldsről meg azt írják a lapok, hogy nem volt jobb nő nála a nyolcvanas években. Rainer Werner Fassbinder milyen nő volt? Nos, elég nyilvánvaló: ronda, épp olyan, mint pasinak. Harminchét éves volt, amikor elpatkolt, egy évvel fiatalabb, mint most Nemes Jeles László, az első filmjével nagyot dobó magyar fiú. Persze a gazdasági csoda gyümölcseivel két pofára töltekező Nyugat-Németországban biztos könnyebb volt filmet csinálni, mint ma Magyarországon. Ott nem volt nagy művészet 1969-ben

négy filmet csinálni, s mellesleg három színdarabot írni, négyet meg megrendezni. Hetvenben meg hat filmet, aztán hetvenegyben még egyet, hetvenkettőben még kettőt meg egy tévésorozatot. Próbálta volna mindezt a Faszi Andy Vajna alatt! Önök szerint hány filmre adott volna a Nemzeti Filmalap pénzt Rainer Werner Fassbindernek? Szerintem is. De hát ki a fenének hiányzik? Kinek hiányoznak a… hogy is mondta a minap, kis lovag? Kinek hiányoznak a buzeránsok? Kinek hiányoznak az arab bikákkal üzekedő vén nyanyák, kinek hiányoznak a magukat a szerelemért nővé operáltató szerencsétlenek, kinek hiányoznak az elesettek, az elhagyottak, az odavetettek. Tessék már megérteni, az elhagyottak azért elhagyottak, mert el vannak hagyva. Ne akarjanak még filmet is. „Bieberkopf én vagyok” – Bieberkopf maradjon a seggén, Fassbindert is épp csak most (úgy húsz éve) felejtettük el: ha eszünkbe jutna, tán végig kellene gondolni valamit, bármit, de mi nem vagyunk Bieberkopfok, pláne nem részeges, drogfüggő, szeretetéhes flótások. Mi az élet marha nagy királyai vagyunk, nézzük a tévét.

Pénteken (5-én) minden kiderül a nagy büdös amerikai holdmisszióról, a majdnem valamilyen díjas Szaniszló Ferenc, pardon, bocsánat a majdnem Poe-díjas Peter Hyams Földi űrutazás című filmjéből fél hét után a Film Mánián megtudhatjuk, a nagy büdös Holdra szállás pont olyan volt, mint a Rammstein együttes America c. számához forgatott videoklip felvétele: kicsit izzadmányos, de teljesen komolytalan. Ám mivel ezt a kor (a hetvenes években járunk) legjobb amerikai színészei (Elliott Gould, Sam Waterston, James Brolin) és O. J. Simpson vezetik elő, nyugodtan elénekelhetjük a tiszteletükre
a mondott Rammstein szerzeményét, de legalább a refrént belőle: We’re all living in America, Amerika ist wunderbar. We’re all living in America, Amerika, Amerika. We’re all living in America, Coca-Cola, some­times WAR, We’re all living in America, Amerika, Amerika.

Szombaton az y hetvenötödik születésnapját ünnepeljük, legalábbis az állami tévén (a kereskedelmi kanálisoknak bezzeg ez nem ünnep, csak a Valentin-nap), ezért a Duna Tv 21.20-kor a Ryan közlegény megmentését adja, az m3 meg egy órával előbb a Cyrano de Bergeracot, az 1950-ös amerikai kiszerelésben, a bársonyos hangú Ferrer Józseffel a címszerepben.

Vasárnap este az m2-n American graffiti lesz, amiről már lekopott sajna minden idők leghülyébb magyar címe: A rock nagy évtizede. A Film Cafén este nyolc után a legszebb pályaelhagyó, Bridget Fonda továbbra is lejátszik mindenkit a Jackie Brownban.

Szerdán még lesz egy Cyrano de Bergerac, ezúttal a Film+-on, Depardieu Gerard-ral, akin valamit elnézhettek, mert nem az orra a nagy. S ha már ennyit veszkődik a tévé a nagyorrúakkal, szerintem itt és most a Pinokkió életszerűbbnek tűnne. Tévézni brrr.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.