tévéSmaci

Először a pingvinek, aztán a fókák alulról

  • tévésmaci
  • 2015. június 28.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché megsokszorozódtak, annak nem sok értelme volt. Szám szerint semmi. Sztupából lett négy, Trochéból három, de ki voltak segítve vele. Nem is ­ismerték egymást, s elég nagy volt

a földrajzi szórás. Ott kezdődött, hogy kezdődött minden elölről. Született négy Sztupa, majd két és fél év múlva három Troché – köztük ugyebár az alapsztupa és az alaptroché, akiknek lövésük sem volt az öt másik jómadárról (3 Sztupa + 2 Troché = 5). Ezen mondjuk nincs is mit csodálkozni, hiszen a 3 újsztupából kettő nem is tanult meg magyarul, hisz az egyik Svédországban, közelebbről Helsinborg városában született, a másik meg valahol félúton Roznov és Uherske Hra­diste között (e tényt persze a közeledés jelének is felfoghatjuk, hisz Uherske Hradiste voltaképpen Magyar Erőd, s Sztupa maga is egy magyar erőd, mint azt jó ideje tudjuk). A Trochék sem tudtak magyarul, az egyik skót volt, a másik meg néma, de törökül jelelt. Az egyetlen, magyarul tudó új szerzemény az erdélyi havasokban született, de ő sem beszélte, csak értette a magyart, lévén medve volt az istenadta, kárpáti talpas medve. Nagy barna bundát hordott, s a szeme sem állt jól. Most ezekkel mit lehetett kezdeni? Pláne úgy, hogy nem is ismerjük őket. Közben pedig mindannyian tök rendes Sztupák és Trochék voltak, még ha maguk sem tudtak is róla, a svédet például Petersennek hívták, ami távolról sem emlékeztet a Sztupára, a néma Troché neve pedig Timsahlar volt, ami Krokodilokat jelent, komoly, Krokodilok Ferencnek hívták a csókát, s ha azt kérdezik, hogy mi volt benne a Troché, akkor azt válaszoljuk, hogy a medve nevét már ne is kérdezzék. Szóval nem sok haszna látszott kezdetben a dolgok ilyetén alakulásának, de a franc sem tudta, mit hoz a jövő. Sztupa és Troché először nem túlságosan örültek, hogy újra kell kezdeniük, s pont a legnehezebb időszakban, de amikor Troché első osztályba ment, a harmadikosok közé érkezett egy új fiú, bizonyos Sztupa, s onnantól már rendben ment minden. Egy ideig, legalább. Mert volt ugyanis valaki, mit valaki, maga Ómafa, aki tudott mindent, vágta, hogy van 4 Sztupa és 3 Troché, szeme sem rebbent, ha a medvére vagy Krokodilokra gondolt, s már volt is egy kész terve. A feje persze főtt, hogy hogyan fogja e tervet az alapsztupának és alaptrochénak beadni, de tele volt optimizmussal, tetszeni fog nekik is. Ja, mint nekünk a tévé.

Pénteken (29-én) éjjel egy után kedvencünk, a Film+ Az eltűnteket adja, Tommy Lee Jones vadnyugati helytelenkedésének e méltatlanul feledett 2003-as epizódját, melyben nevezett a bűnös atya szerepében lép a porba, s indul üstöllést kisonokája megkeresésére. Felőlem lehet bármilyen gyengóca az AXN-en kilenckor tolt ibuszos kergetőzés a pálmafák alatt, más néven a Pokoli édenkert, akkor is Fog Pista, a világ legnagyobb művésze, Dj Davis és Elefánt Timót lépnek fel benne, ami nekem pont elég – egy egész hétre, de hát a kötelesség az kötelesség, folytatom.

Szombatra olyat tudok, hogy el sem hiszik. Hatvanas évek vége, 20. század, Budapest egy külsőbb kerülete, a két mozi közül az egyik premierfilmeket ad, a másik utánjátszó. A premier előtt hosszú sor kígyózik, mire? A Főnök inkognitóban című francia vígjátékra, amit délután négy körül ad a Tv2. Főszerepben Louis de Funès. Ilyen volt az élet a létező szo­cializmusban. S ha már Fufu, legyen Fernandel is, ő a Dunán zúzott kicsit előbb a sokszor látott Don Camillóban. Mindezek után lesz egy érdekesnek ígérkező lengyel film is éjjel kettőkor ugyanitt, a Vakond, mely a családon belüli spiclizmust tárgyazza nagy hévvel. A fő attrakció persze egyszer és mindenkorra a Gyilkos mezők, ahonnan éjjel egykor Mike Old­field zenéjére csempésznek ki az RTL Klubra egy ürgét remek színészek.

Vasárnap Alain és Ornella értekezik Egy gazember haláláról este a Dunán.

Hétfőn este az AMC elindítja a Faragó c. sorozatot (valamiért Fargónak írják, nem értem).

S ha voltak medvék, csütörtökön Emberek is lesznek a havason. Hol, hol? A Dunán. Tévézni mulya.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.