Rádió

Hídfőország

Új hullámos elemző műsor a Lánchíd Rádióban

Interaktív

Jó, hát a kezdésképpen benyomott Ágnes Vanilla-dal elég vadul hívta fel a figyelmet arra, hányadán áll az ízléssel az elkövetkező műsor; senki sem állíthatja, hogy ne figyelmeztették volna.

Rádió

Hídfőország

Új hullámos elemző műsor a Lánchíd Rádióban

Mert, mondjuk, azt még fel lehetne hozni a mű védelmében, hogy a giccsfaktor már a feldolgozás alapját jelentő Radnóti-versben (Levél) is erősen jelen van – tegyük hozzá, a költő mindössze tizennyolc évesen írta –, épp ezért nem mondhatjuk, hogy a dal megerőszakolta a verset, legfeljebb csak a legrosszabbat hozta ki belőle. Ám az egész szituáció kellemetlenségét az adja, hogy egy politikai műsor elé lett könnyű kézzel odabiggyesztve, s ha a mai Magyarországon politikai műsor előtt Radnóti-vers megy, akkor ott bizony várható, hogy a holokausztról lesz szó, mégpedig elég otromba módon – mint ahogy Radnóti metonimikus azonosítása a magyar holokauszttal is embertelen félreértés.

De nem érünk rá ezen lamentálni, nagy csörtetéssel ugyanis megérkezik a műsorvezető. Mi most az ő birtokán járunk, és legyünk hálásak, hogy szóba áll velünk, minden gesztusával erre hívja fel a figyelmünket Csintalan Sándor, merthogy róla van szó. Lehet, hogy ez közvetlenségnek van szánva; ha nem, akkor meg sima slendriánság, abból is a fárasztóbb fajta, sármnak álcázott káeurópai igénytelenség. Például: hiába vesz el bő öt percet a műsoridőből az Ágnes Vanilla-opus, amikor lemegy a dal, fújtatás, papírzörgetés és széknyikorgatás fogadja a hallgatót. Persze egy ironikus kiszólás majd helyre teszi ezt az anomáliát, véli a műsorvezető, és már mondja is: „csörgök a papírral, ezt kritikusaink fel szokták róni a számunkra (sic!)”. Hát, tessék.

A pénteki Esti hídfőben a sokoldalú Csintalant két jobboldali újságíró támogatja meg, mindannyian ugyanabban az eléggé billenékeny csónakban eveznek: Szerető Szabolcs a Magyar Nemzet ki- és visszalépő főszerkesztő-helyettese, illetve Dévényi István a Heti Választól. És minden éppen úgy megy, ahogyan azt bárki előre megmondaná. Egy kis kormánykritika, aztán egy kis dicséret, aztán megint egy kis kritika, majd megint egy kis dicséret – és ez a ritmus lüktet itt a végtelenségig. Jó, hogy azt mondja a kormányfő, hogy konszolidálódni kell (vö. „Odafigyelés az emberekre, odafigyelés a mindennapi életre”), de rossz, hogy nem engedik be a sajtó egy részét a rendezvényre, ráadásul nyilvánvalóan mondvacsinált okokból. Vagy: jó, hogy Orbán „beelőzte” Brüsszelt (bármit is jelentsen ez) a menekültkérdés radikális felvetésével, de rossz, hogy mindezt egy elhibázott nemzeti konzultációval próbálják az emberek torkán legyömöszölni. Vagy: jó, hogy a kormány keresi a kapcsolatokat Törökországgal, de rossz, hogy egy indokolatlanul nagy mecsetet akarnak felhúzni Pesten. És így tovább, épp olyan kiszámítottan „elfogulatlan” az elemzés, amilyen kínosan elfogult volt a Simicska-balhé előtt.

A macerás rész meg már megint ez a fránya holokauszt, mert nem lehet róla normálisan beszélni. Legalábbis a műsorvezető dadogása és érthetetlenül széttartó monológja, illetve a vendégek szabadkozásai és óvatoskodó visszakérdezései mintha ezt bizonyítanák – sokadjára. Mert, ugye, nyert ez a Saul fia, amit ugyan egyikük se látott még, de egyfelől így is nagyon érdekesnek, másfelől pedig megosztónak vélik. Csintalan szerint mindenesetre arra kell figyelni, hogy ugyan beszélnek a filmben magyarul is, de nem csak magyarul, szóval ne gondolja senki, hogy ez már megint egy olyan mű, amiben a magyarok gonoszak, mert ez annál általánosabb, és éppen ezért jó, mert nem magyar, illetve nem csak, viszont a dicsőség, ami vele jár, az csak a miénk. Valahogy így. Mi innen azt javasoljuk, hogy aki ezt nem érti, az hallgassa meg büntetésből tízszer a műsorindító dalt, és aki érti, az is.

Esti hídfő, Lánchíd Rádió, május 29.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.