Amikor Sztupa és Troché találkoztak az Eszkimói családdal, ott volt mindenki, Eszkimói apuka, Eszkimói anyuka, Eszkimói kisfiú és a kis Guest is, merthogy volt egy vendéggyerek is az Indiai családból, úgy hívták Lilla, de csak Lilának szólították, Lila Indiai. Amikor Sztupa és Troché megérkeztek, Eszkimói apuka, aki nomen est omen a csehszlovák központi jégkrémgyárban dolgozott, közelebbről a Nanuk üzemágat vezette, egyből szélesre tárta előttük az ajtót, hajlongott egy sort, s finoman jelezte, hogy itt bizony szokásban van levenni a lábbelit még a vendégeknek is. Egyfelől szerencse, hogy nem az Ázsiai család érkezett, mert akkor még most is ott hajlonganának, ha számba vesszük Ázsiai apukát, Ázsiai anyukát, Ázsiai kisfiút és az Ázsiai kislányt, keresztnevét tekintve Pirost. Másfelől Sztupa és Troché eszén mindig is nehéz volt túljárni, így most is eleve mezítláb érkeztek, mely döntés helyességét csak csekély mértékben árnyékolta be, hogy Csehszlovákiában aznap országos eső zuhogott, amelynek jelentős része pont az éppen csak megépült jégkrémgyári lakótelep környékére koncentrálódott. Sajnos a járdákat még nem sikerült letérkövezni, így kötésig ért a sár. Ez abból a szempontból azért mégiscsak jó volt, hogy Sztupa például tudott a nagy lábujja és a mellette lévő (hogy mondják a lábon a mutatóujjat?) friss sárban eszközölt összedörzsölése útján lábbal fingani, tudniillik olyan recsegő hangot generálni, ami kis empátiával kétségkívül emlékeztetett valamiféle reccsentésre. S miután ezzel hosszan elszórakoztak, némi késéssel, de határozottan sáros lábbal futottak be Eszkimóiékhoz, arra gondolván, hogy lábat mosni mégsem küldi el őket hajlongva Eszkimói apuka.
Pénteken (25-én) korán siessenek haza a munkából, mert barátunk, a Film+ már negyed háromkor nekilát a Silverado vetítésének, ami ugyebár egy elég kellemes, bár különösebb tét nélküli western a sok egyéb természetű okból emlékezetes nyolcvanas évek fájós derekáról egy zsák jóképű pasassal, ha jól emlékszem, csaj nincs is benne, én így anno visszakértem a jegy árát, s vissza is adták, mert az még a komcsi éra volt, ahol nem ígért sok jót kekeckedni a Nőtanáccsal.
Szombaton is magyar napot tartunk, mert ha a mondott komcsi rendszer szobrát fel kéne állítanunk valahol, akkor egészen bizonyosan Kovács András Falak című filmje állna hozzá modellt, s még ha nem is lennénk egy Varga Imre, de egyből értené mindenki, hogy mi volt itt a dörgés. Gábor Miklós nagy beszélgetései Párizsban, Latinovits a prés alatt, tényleg az orcátlanság csimborasszója az egész. A Dunán lesz valamivel három előtt, de tessék inkább snellbe’ nézni, mert 15.25-kor az RTL Klubon jön a másik nagy magyar sikertörténet, a Menekülés a győzelembe. Öregem, a Népsportban adtak fel hirdetést, hogy statiszták kellenek szürke ruhában és tornacipőben, Pelével lehetett focizni, meg a Bobby Moore-ral. Stallone volt a portás, de ez sem elég, mert az egészet mi valahogy úgy tartjuk számon, mint Fábri Zoltán Két félidő a pokolban c. művének valamiféle remake-jét. Hát, legyen.
Hétfőn Charles Bronson konkrétan felgyújtja valakinek a tökét éjjel a Film Mánián (Chato földje). Jobb, ha tehát mindenki nagyon vigyáz a nyakló nélküli tévézéssel.
