tévéSmaci

Őrsas

  • tévésmaci
  • 2017. december 16.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché eloltották az égő sellőket, maguk sem voltak biztosak a dolgukban. Igazság szerint napok múltával sem tudták eldönteni, hogy helyesen cseleked­­-tek-e vagy sem. Minden olyan különös volt. Éjszaka a kikötőben lettek figyelmesek a távolban játszin villódzó fénypontokra, melyek úgy lettek egyre nagyobbak, egyre ki­ve­hetőbbek, egyre kontúrosabbak, ahogy közeledtek feléjük. Először lassan, mintegy sétájuk nem tervezett folytatásaként, aztán valamelyest megszaporázva lépteiket, végül rohanvást haladva a lángoló tenger, vagyis hát a lángoló sellőuszonyok, sellőhajak felé. Távolról gyertyaláng, közelről tűzvihar, s persze kifulladás a futástól, doboló halántékerek. Faszt kerestek éjszaka a kikötőben? Mármint Sztupa és Troché. A sellőket nem látszott különösebben zavarni a dolog, sőt igen magas kedvük volt, s egy szóval sem kérték, hogy oltsa el őket bárki is, szó szerint lobogott, szikrázott a kedvük, mint megállíthatatlan külsőégésű motorok járták a táncukat, lángra kapott körülöttük a vízfelszín is, mintha csak egy öreg sötétkék vagy fekete lepedő lenne. Mégis volt valami furcsa, valami oda nem illő ebben a hancúrozásban, ami megmagyarázta Sztupa és Troché elbizonytalanodását. Talán a fáradt tekintetek? Talán épp a tombolás megátalkodott volta? Hogy nem akar véget érni soha? Látva, hogy vízzel itt nem mennek semmire, előbb kötésig, aztán nyakig gázolva a habokba, vastag tengerészkabátjukkal oltották a kezük közül egyre csak kisiklani igyekvő sellőket, míg végül az összes ott nem rítt körülöttük füstölgő uszonnyal, megperzselt szemöldökkel, mint akik valóban hamut szórtak önfejükre. És akkor még az álmos pofákról, a leragadó szemekről nem is szóltunk egy szót sem, csak bámultunk bele a füstszagú kikötői éjszakába.

Pénteken (17-én) mindenki nagyon becsülje meg magát, mert több napot nem fordíthatunk a tévézésre, beköszöntött a fenséges november, húzzon mindenki kirándulni. Viszont már délután bekezdünk, mert az HBO 2 16.25-kor indítja A fehér hercegnő című sorozatát. A Philippa Gregory regényére alapozott mű szerfelett értő szintézise a királyos filmeknek, a Burda szabásmintáinak és a nagyi gazdagon illusztrált szakácskönyvének. Maradva a csatornán, éjjel fél egykor hozzáláthatunk Tom Hardy ugyancsak nagy levegővétel után megalkotott sorozatának, a Tabunak, ami egyfelől nem különb egy szikrával sem, de sajnálatos módon a második évad hamari közeledtét jelzi. Aki viszont a Cinemax 2-t választja ugyanezért a pénzért, este fél kilenckor a német film legnagyobb sikerű zsákutcájába, a Toni Erdmannba fut bele, viszont éjjel háromnegyed három előtt megnézheti Werner Herzog 1979-es, Telčben forgatott Woyzeckjét a kétségkívül igéző Eva Mattesszel, s a szemével sűrűn gülüző Klaus Kinskivel. Persze kizárólag ezért az egy filmért érdemes a héten bekapcsolni a tévét, bizonyságául annak, hogy akkor még a kamuflázs is ezerszer különb volt, mint ma bármi a moziban. Az értők persze nyilván orosz kalandfilmet néznek, a Filmbox 22.55-kor adja nekik az 5 menyasszonyt. A jófejeknek meg az AMC muzsikál tízkor: Menekülés New Yorkból. S ha ehhez még hozzácsapjuk, hogy a Cinemax egyben leadja 21.40-től a Rellik (értjük: Killer visszafelé) mind a hat részét, hát tényleg jobb, ha mindenki menekülőre fogja.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.