tévéSmaci

Őrsas

  • tévésmaci
  • 2017. december 16.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché eloltották az égő sellőket, maguk sem voltak biztosak a dolgukban. Igazság szerint napok múltával sem tudták eldönteni, hogy helyesen cseleked­­-tek-e vagy sem. Minden olyan különös volt. Éjszaka a kikötőben lettek figyelmesek a távolban játszin villódzó fénypontokra, melyek úgy lettek egyre nagyobbak, egyre ki­ve­hetőbbek, egyre kontúrosabbak, ahogy közeledtek feléjük. Először lassan, mintegy sétájuk nem tervezett folytatásaként, aztán valamelyest megszaporázva lépteiket, végül rohanvást haladva a lángoló tenger, vagyis hát a lángoló sellőuszonyok, sellőhajak felé. Távolról gyertyaláng, közelről tűzvihar, s persze kifulladás a futástól, doboló halántékerek. Faszt kerestek éjszaka a kikötőben? Mármint Sztupa és Troché. A sellőket nem látszott különösebben zavarni a dolog, sőt igen magas kedvük volt, s egy szóval sem kérték, hogy oltsa el őket bárki is, szó szerint lobogott, szikrázott a kedvük, mint megállíthatatlan külsőégésű motorok járták a táncukat, lángra kapott körülöttük a vízfelszín is, mintha csak egy öreg sötétkék vagy fekete lepedő lenne. Mégis volt valami furcsa, valami oda nem illő ebben a hancúrozásban, ami megmagyarázta Sztupa és Troché elbizonytalanodását. Talán a fáradt tekintetek? Talán épp a tombolás megátalkodott volta? Hogy nem akar véget érni soha? Látva, hogy vízzel itt nem mennek semmire, előbb kötésig, aztán nyakig gázolva a habokba, vastag tengerészkabátjukkal oltották a kezük közül egyre csak kisiklani igyekvő sellőket, míg végül az összes ott nem rítt körülöttük füstölgő uszonnyal, megperzselt szemöldökkel, mint akik valóban hamut szórtak önfejükre. És akkor még az álmos pofákról, a leragadó szemekről nem is szóltunk egy szót sem, csak bámultunk bele a füstszagú kikötői éjszakába.

Pénteken (17-én) mindenki nagyon becsülje meg magát, mert több napot nem fordíthatunk a tévézésre, beköszöntött a fenséges november, húzzon mindenki kirándulni. Viszont már délután bekezdünk, mert az HBO 2 16.25-kor indítja A fehér hercegnő című sorozatát. A Philippa Gregory regényére alapozott mű szerfelett értő szintézise a királyos filmeknek, a Burda szabásmintáinak és a nagyi gazdagon illusztrált szakácskönyvének. Maradva a csatornán, éjjel fél egykor hozzáláthatunk Tom Hardy ugyancsak nagy levegővétel után megalkotott sorozatának, a Tabunak, ami egyfelől nem különb egy szikrával sem, de sajnálatos módon a második évad hamari közeledtét jelzi. Aki viszont a Cinemax 2-t választja ugyanezért a pénzért, este fél kilenckor a német film legnagyobb sikerű zsákutcájába, a Toni Erdmannba fut bele, viszont éjjel háromnegyed három előtt megnézheti Werner Herzog 1979-es, Telčben forgatott Woyzeckjét a kétségkívül igéző Eva Mattesszel, s a szemével sűrűn gülüző Klaus Kinskivel. Persze kizárólag ezért az egy filmért érdemes a héten bekapcsolni a tévét, bizonyságául annak, hogy akkor még a kamuflázs is ezerszer különb volt, mint ma bármi a moziban. Az értők persze nyilván orosz kalandfilmet néznek, a Filmbox 22.55-kor adja nekik az 5 menyasszonyt. A jófejeknek meg az AMC muzsikál tízkor: Menekülés New Yorkból. S ha ehhez még hozzácsapjuk, hogy a Cinemax egyben leadja 21.40-től a Rellik (értjük: Killer visszafelé) mind a hat részét, hát tényleg jobb, ha mindenki menekülőre fogja.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.