Tévé

Ádár népe

Az új M1 első napja

Interaktív

Jobb lenne tán tapintatosan félrenézni, és tudomást sem venni a kínos látványról.

Nem felsorolni a bakik tömegét, melyeket a Face­bookon és a gyors reagálású portálokon amúgy is lelkiismeretesen kiveséztek már. Elfelejtkezni az M1-ről, ahogyan voltaképp eddig is tettük: tudtunk ugyan a létezéséről, de eszünk ágában sem volt önszántunkból nézni a műsorát. De hát a nagy csinnadrattával kísért és oly költséges megújulás kiköveteli magának a figyelmet, nem az elcseszett bejátszásokra, a kapcsolási zavarokra, a hibás inzertekre vagy az élveteg arcú reggeli bemondó ideges hadonászására összpontosítva, hanem a bakik által szinte jótékonyan elfedett fő bajokra.

Arra például, hogy a nemzeti hírcsatorna érdemben alig szolgáltat híreket. Nem az ellenzékről vagy a civilekről, hanem szinte bármiről. „Ádár János” – olvasta kárörömmel a fél ország a Kossuth-díjak átadásáról szóló tudósítás kínos elütését, ám a 16 és 17 órai híradók vonatkozó szakaszában nem ez volt az igazi probléma, hanem jóval inkább az, hogy a díjazottakról mindössze ennyi hangzott el: „tizenhárom ember és egy könnyűzenei formáció” kapott idén Kossuth-díjat. Ehhez képest mindkét mondott híradóba befért Lánczi Tamás főelemző álláspontjának sommája: „talán még soha nem hallgatta miniszterelnök beszédét ennyi ember március 15-én”. (Talán időszerű lenne újragondolni a politikai elemző műfaját.) S miközben legkevesebb háromszor adásba került a miniszterelnök ünnepi beszéde, a nap folyamán alig jutott a nézők elé bármi a nagyvilág híreiből. Késő este azután – a Hír Tv mintájára – „Kommentár nélkül” lepergett néhány képsor háborús övezetekről meg a beteg gyermekeket megáldó-megölelő pápáról, de azért mindez hírszolgáltatásként vajmi nehezen értelmezhető.

„Soha senki nem csinált még ilyet Magyarországon” – hangzott el Németh Balázs szájából a felfokozott önértékelésre valló állásfoglalás az esti főhíradóban. S valóban, ilyen csekély arányérzékkel és ennyire szerény intellektuális-szakmai háttérrel talán tényleg nem vágtak még hasonló vállalkozásba hazánkban. Máskülönben nem történhetett volna meg, hogy Csőre Gábor a stúdió hangjaként diadalmasan végignarrálja önnön születéstörténetét: bántóan mórikáló tenorban és olyan kevéssé megírt szöveget felolvasva, amelyhez képest a Hal a tortán narrátori agymenései démoszthenészi remeklések. Józan ítélőképesség birtokában a napközbeni kritikákra való esti nagy visszavágás is elmaradt volna, hiszen az ilyesmi még a kereskedelmi tévéknek sem szokott jól állni. (Ugyan mekkora aránytévesztés már Tóta W. nevét ennyiszer kimondani esti főműsoridőben?)

Bakikból idővel kevesebb lesz, kialakul egyfajta rutin, a műszaki személyzet nagyobb sikerrel bonyolítja majd le a körkapcsolásokat, s borítékolható az is, hogy a csatorna elrettenthetetlen nézői meg fogják szokni a képernyőre alkalmatlan hírolvasókat. Ez mind-mind mellékes. Pár hét múlva alighanem kevesebb okunk lesz kacagni az M1 műsorán. De ettől még nem lesz kevesebb bajunk vele.

M1, március 15.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.