Nem felsorolni a bakik tömegét, melyeket a Facebookon és a gyors reagálású portálokon amúgy is lelkiismeretesen kiveséztek már. Elfelejtkezni az M1-ről, ahogyan voltaképp eddig is tettük: tudtunk ugyan a létezéséről, de eszünk ágában sem volt önszántunkból nézni a műsorát. De hát a nagy csinnadrattával kísért és oly költséges megújulás kiköveteli magának a figyelmet, nem az elcseszett bejátszásokra, a kapcsolási zavarokra, a hibás inzertekre vagy az élveteg arcú reggeli bemondó ideges hadonászására összpontosítva, hanem a bakik által szinte jótékonyan elfedett fő bajokra.
Arra például, hogy a nemzeti hírcsatorna érdemben alig szolgáltat híreket. Nem az ellenzékről vagy a civilekről, hanem szinte bármiről. „Ádár János” – olvasta kárörömmel a fél ország a Kossuth-díjak átadásáról szóló tudósítás kínos elütését, ám a 16 és 17 órai híradók vonatkozó szakaszában nem ez volt az igazi probléma, hanem jóval inkább az, hogy a díjazottakról mindössze ennyi hangzott el: „tizenhárom ember és egy könnyűzenei formáció” kapott idén Kossuth-díjat. Ehhez képest mindkét mondott híradóba befért Lánczi Tamás főelemző álláspontjának sommája: „talán még soha nem hallgatta miniszterelnök beszédét ennyi ember március 15-én”. (Talán időszerű lenne újragondolni a politikai elemző műfaját.) S miközben legkevesebb háromszor adásba került a miniszterelnök ünnepi beszéde, a nap folyamán alig jutott a nézők elé bármi a nagyvilág híreiből. Késő este azután – a Hír Tv mintájára – „Kommentár nélkül” lepergett néhány képsor háborús övezetekről meg a beteg gyermekeket megáldó-megölelő pápáról, de azért mindez hírszolgáltatásként vajmi nehezen értelmezhető.
„Soha senki nem csinált még ilyet Magyarországon” – hangzott el Németh Balázs szájából a felfokozott önértékelésre valló állásfoglalás az esti főhíradóban. S valóban, ilyen csekély arányérzékkel és ennyire szerény intellektuális-szakmai háttérrel talán tényleg nem vágtak még hasonló vállalkozásba hazánkban. Máskülönben nem történhetett volna meg, hogy Csőre Gábor a stúdió hangjaként diadalmasan végignarrálja önnön születéstörténetét: bántóan mórikáló tenorban és olyan kevéssé megírt szöveget felolvasva, amelyhez képest a Hal a tortán narrátori agymenései démoszthenészi remeklések. Józan ítélőképesség birtokában a napközbeni kritikákra való esti nagy visszavágás is elmaradt volna, hiszen az ilyesmi még a kereskedelmi tévéknek sem szokott jól állni. (Ugyan mekkora aránytévesztés már Tóta W. nevét ennyiszer kimondani esti főműsoridőben?)
Bakikból idővel kevesebb lesz, kialakul egyfajta rutin, a műszaki személyzet nagyobb sikerrel bonyolítja majd le a körkapcsolásokat, s borítékolható az is, hogy a csatorna elrettenthetetlen nézői meg fogják szokni a képernyőre alkalmatlan hírolvasókat. Ez mind-mind mellékes. Pár hét múlva alighanem kevesebb okunk lesz kacagni az M1 műsorán. De ettől még nem lesz kevesebb bajunk vele.
M1, március 15.
